Nagyapám meséje a Miskolci békáról

Nagyapám meséje a Miskolci békáról.

Nagyapám meséje a Miskolci békáról

Nagyapám Mozdonyvezető volt, így sok távoli helyet beutazott. A nagyobb állomásokon, pihenő idejében szívesen beszélgetett a helyi lakosokkal. Sohasem unatkozott és miután unokái lettek mindig készen állt egy új mesével, minket szórakoztatni. Szegedtől-Pécsig, Szombathelytől-Debrecenig mindenhol emlegettek egy Miskolci esetet, amikor Miskolcon járt ott meg is erősítették a mondát. Valamikor nagyon régen, úgy az 1500-1600-as években élt egy Főbíró, aki különösen barátságtalan és szigorú volt. Annyira félték személyét, hogy a háza közelébe sem mertek menni. A bíró lányai eladó sorba értek, de bizony senki, nem mert nekik udvarolni. A főbírónak mivel fia nem született, abban reménykedet, hogy a három leány közül majd valamelyik fiú unokával ajándékozza meg. A legidősebb leány kérte apját, hogy rendezzen bált, ahová hívjon meg olyan fiatalembereket, akikből később kérők is lehetnek. Bizony érezte a bíró az idő sürgetését, lányára hallgatva nyár közepén bált rendezett Miskolc főterén. Nyíregyházától-Pécsig rengeteg meghívót szétküldött, ám a mulatságra férjnek való ifjak nem érkeztek. Teltek-múltak a hónapok és a lányok egyre csak szomorkodtak. Következő év tavaszán a legidősebb leány már lemondott a reményről, hogy valaha is férjhez menjen, ezért apácának állt. A főbíró tisztelettel fogadta leánya döntését és titkon arra gondol, van még két leányom, majd csak férjhez mennek és megajándékoznak unokákkal. De bizony hiába volt a testvérpár csinos, kifinomult hölgy, az udvarlók nem mertek a közelükbe menni. Tartottak a gyermekei is a bírótól, de a nyár közeledtével megbátorodott a középső leány és most ő állt az apja elé: Apámuram tegyen valamit annak érdekében, hogy időben bekössék a fejünket. Kérem! Rendezzen a tavalyinál is nagyobb bált ezen a nyáron. Úgy is lett. Kassától-Bécsig futárok vitték hírt, ékesen szólva adták át a meghívásokat a nemesi udvarokba. A Meggyesalja kapu felé vezető úton hatalmas sátrakat állítottak, bennünk roskadásig telt asztalokon kínálták a jobbnál jobb falatokat és borokat. A legnagyobb sátorban már kora délután hangoltak a zenészek. A város apraja-nagyja a bál körüli munkára volt befogva. A gyerekek a Szinva patakból hordták a vizet és a környékbeli kertekből a friss gyümölcsöt. Este mikor felcsendült a furulya szó és a belekezdtek a zenészek a lantok pengetésébe, reménykedve lépett a sátorba a főbíró két leánya. Ám csalódniuk kellett, mert vőlegénynek való egy sem érkezett. Sorba jöttek a táncok, lágyan ringtak a párok az akkori táncdivat a sarabande és allamande ritmusára, de a lányok mindhiába mosolyogtak körbe, senki nem vitte őket táncba. Jól mulattak a meghívott vendégek, csak a házigazdának állt sírásra a szája reggelre. Egyre szomorúbbak lettek a kisasszonyok. Hónapokig búslakodtak és tanakodtak miként lehetne megtörni az átkot. Keserves téli hónapok után, mihelyt tavaszodni kezdett a két nővér rendszeresen sétálni ment a kertbe. Egyik délután a kertvégében járva arra lettek figyelmesek, hogy egy hajlott hátú ősz asszony álldogál a kerítés mellett a botjára támaszkodva és hívogatóan integet feléjük. Először riadtan hátrálni kezdtek, de kis idő multával kikacagták saját gyávaságukat. Hiszen mint is áthatna nekik egy ilyen öregasszony, mikor ők ketten vannak. Mikor közelebb léptek nyájasan szólította őket meg az anyó. Szép kisasszonyok most jöttem az erdőből, friss szamócát szedtem, vegyenek belőle. Olcsón adom, csak annyi pénzre lenne szükségem, hogy a beteg unokámnak patikaszerszámot tudjak venni. A kisasszonynak pénze nem volt, de éles nyelvük annál inkább. Megszólalt az idősebb leány: Ha jól látom a Fábián kapu felől jött. – Igen arról. Válaszolt az anyóka. – Noha arról jött akkor bizony a mi földünkön járt és tőlünk lopta azt a szamócát. Pirított rá a kisebbik leány. – Nem-nem kisasszonykám, nem a földeken terem a szamóca, hanem az erdőben és én ott szedtem. – Az idősebbik lány megkeseredett a nyári kudarctól és gonosz lett. Azon fondorkodott, hogy megszerezze a jó illatú pirosló gyümölcsöt ingyen. Ezért fura kérdést intézett az anyóhoz. – Na, öreganyám! Maga már jó sok évet megért, biztosan tud, valami boszorkányságot hogyan tudnánk férjet szerezni magunknak. Ha ebben tud segíteni, megvesszük az egész kosár gyümölcsöt. – Az anyóka némán bólogatni kezdett. - De, ha nem tetszik a tanács, akkor ingyen ide kell adnod a szamócát! – A megszeppent anyó már látta, hogy keményszívű teremtésekkel van dolga és rájött bármit mond is a szamócáját el fogják tőle venni. Ezért arra gondolt, lóvá teszi őket és így szólt: – Mutassák a tenyerüket! A két tenyér egyszerre nyílott meg előtte. Kicsit feléje hajolt, hümmögött párat, majd mosolyogva kijelentette. Kisasszonykáim jó híreim vannak. Holnaphoz három hónapra, három hétre és három napra, mindketten megismeritek a jövendőbeli férjeteket, csak hallgassatok rám. Kíváncsian fordultak felé és egyszerre kérdezték: Mit kell tennünk? – Édesapátokat kérjétek meg, hogy rendezzen egy olyan nagy bált ahol 33 disznóból készült lakomát szolgálnak fel étekül és bárki, aki a sátrak előtt elmegy, kapjon egy szelet kenyeret és annyi disznóságot, ami elfér rajta. De legyen ott minden, ami télen szokott készülni egy disznóölésen és mire megköt a frissen főtt kocsonya, mindkettőtökhöz megérkezik a vőlegénynek való. Persze magában arra gondolt a néne, hogy a nyári nagy melegben minden meg fog romlani és a kocsonya sem köt meg, hiszen ahhoz hidegre van szükség. A két lány szinte itta minden szavát, ezért gondolta megtoldja még az állítólagos boszorkányságot. Amikor kihirdetik a bált és vele együtt a vendéglátást, akkor legyen kiszabva feltételnek, hogy csak az kap disznótorost, aki hoz magával egy békát. Kisasszonykáimnak csak arra kell majd figyelni, hogy melyik férfi markában levő béka kacsint rá. Amikor megtörtént a találkozás, lépjetek közelebb és a békát tartó férfi arcára leheljetek egy puszit, miközben súgjátok a fülébe: - Te az enyém, én a tied, minket senki nem fenyít meg!

Ezután minden kedvetek szerint fog történni. Fontos, hogy a mulatságra bárki betérhessen, aki hoz a markában egy békát. A két sóvárgó leány hitt a mesének és mindenben úgy cselekedtek, ahogyan azt az anyó elmondta. Hagyták őt békével továbbállni a gyümölccsel teli kosarával együtt és szaladtak apjukhoz. A bíró hamar letörte a lelkesedésüket, mondván már kétszer potyára rendezett mulatságot, harmadszor nem akar pórul járni. Aznap némán, lehorgasztott fejjel pityeregve jártak fel és alá a leányok. Másnap aztán a kisebbik leány újra odaállt apja elé: Apámuram legyen irgalmas! Álmot láttam az éjjel és álmomban megjelent az ön unokája, akit én fogok megszülni. Gyönyörű kisfiú volt és nagyon okos. Még bölcsőben ringatta a dajka, de már beszélni tudott és így szólt hozzám: Édesanyám készen állok gyermekeddé lenni, csak bírd rá az én drága nagyapámat, hogy rendezze meg Miskolc város legnagyobb bálját, ahová a belépőjegy egy eleven béka. Ha ezt megteszi, úgy ön megtalálja méltó párját, az én édesapámat és a nagyapámat is olyan dicsőség fogja érni, hogy még sok száz év multán is emlegetni fogják országosan. – Eleinte nemet mondott a bíró, de aztán a lányka meggyőzte és hamarosan hozzá kezdtek a bál szervezéséhez. Kidobolták országszerte az eseményt, még határon túlra is eljutott a hír. A két leány nagy izgalommal készült a jeles napra. Sürögtek-forogtak a hentesek és szakácsok napokon keresztül. A környék összes kútját és pincéjét lefoglalták a húsok és elkészült ételek hidegen tartására. Egész országban békákra vadásztak az ifjak. Legyőzve undorukat és félelmüket, markukban egy-egy békával jelentek meg a bálba. A két kipirult lány nem is annyira az udvarlójelölteket vette szemügyre, mint a békák szemét fürkészte. De bizony a zárt markokban az nem igazán látszott, így felszólították a legényeket, hogy tárják ki a tenyerüket. Szegény rémült békák, mihelyt kinyíltak a tenyerek sorra nagyot ugorva a szabadságot választották. A békák a nedves helyeket kedvelik, ezért ösztönösen a pincék felé menekültek. Az őket üldözök hamar szem elől tévesztették a brekiket, így azok nem is sejtették, hogy a békák a pincébe érve egyből a kocsonyákba ugráltak. A félig megaludt kocsonyába jó néhányan beleragadtak, volt, amelyik még jól is érezte magát, mivel ez a környezet kicsit hasonlított a megszokott élőhelyükhöz. Közben a vacsora folytatódott, ha már ott vannak a zenészek a tánc is elkezdődött. A riadalom kicsit felszabadította a kedélyeket, a jó Bábonybérci, Avasi és Bedegvölgyi bor is megtette a hatását. Az ifjak táncba vitték a Főbíró lányait. Boldogan lépkedték a gavotte és dzsig (gigue) ritmusát a finoman pengő lant mellett pezsdítette vérüket a dob és csörgő érces hangja. Hajnalig ropták a táncot, addigra el is dőlt ki kinek lesz a párja. A két lány nem törődve a béka mesével a számukra tetsző ifjaknak oda súgták a mondókát:

-Te az enyém, én a tied, minket senki nem fenyít meg! Az ifjaknak egyébként is tetszettek a lányok és az érdekes mondókán felbuzdulva rögtön meg is kérték a két lány kezét.

A zenészek pihenőt tartottak és a szakácsok elérkezettnek látták az időt egy kis éjszakai csemegézésre, ezért kiadták a parancsot, hogy hozzák fel a pincékből a kocsonyákat. A konyhalányok sikoltozására figyelt fel mindenki és többen is egyből a hang irányába indultak. Az össze pince felől visítozás hallatszott, volt ahonnan már a vendégekkel szembe szaladtak a cselédek és egymás szavába vágva sorolták. A főszakács csendre intette őket és a legcsendesebb asszonyságot szólította magához, hogy sorolja el mi történt oda lent. Az asszonyság félve szólalt meg: Főszakács uram!  Pislog a kocsonya! A békák ott pislognak a kocsonyába! Talán még az egyik rám is kacsintott mondta, de ekkor már kitört belőle a nevetés. A többi cseléd mind helyeselt. Úgy van bizony, pislog a béka a kocsonyában. Hát innen ered a szólás-mondás, hogy pislog, mint a Miskolci kocsonyában a béka!