Döncike, a házimalac

  • 2022.
    dec
  • 18
https://ggwebsite.com
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy kismalac, úgy hívták, hogy Döncike.
Két testvére született, de sajnos csak ő maradt életben. Zsuzsi mama egy ideig sírt, bánkódott az elvesztésük miatt, de ahogy tel...

Kép forrása: https://pixabay.com/hu/illustrations/kismalac-szeretet-bar%c3%a1ts%c3%a1g-7601139/

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy kismalac, úgy hívták, hogy Döncike.

Két testvére született, de sajnos csak ő maradt életben. Zsuzsi mama egy ideig sírt, bánkódott az elvesztésük miatt, de ahogy telt- múlt az idő, enyhültek a fájdalmai. Döncike nagyon különleges és okos malacka volt. Kutyus barátaival az udvaron imádott bújócskázni. A kedvenc búvóhelye a szalma volt. Eleinte nem, de később már mindig megtalálták. Őt, ez cseppet se zavarta, hisz élvezte a játékot. Fogócskázni is nagyon szeretett, annak ellenére, hogy mindig alul maradt, hisz a kutyusok gyorsabbak voltak nála. Már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól, annyit futott, amikor nagy keservesen felkiáltott: uiii- uiiii… Ilyenkor abbahagyták a játékot. Nem szeretett a disznóólban lakni, csak a háziakkal a lakásban. Ha be akart menni, hangosan röfögött: röf- röf- röf, ezzel jelezte, hogy ott van az ajtó előtt. Így tett most is.

A gazda szélesre tárta az ajtót. Berobogott vaskos kis lábain, közben: uiii- uiii- uiii - mondta. Hozzádörgölőzött a gazdihoz, aki ilyenkor megsimogatta. Ő volt a kedvenc a háznál. Kurta farkincájával, vaskos sonkáival szedte a lábát, s bekuckózott a pihe- puha ágyába, a kutyák mellé. Anyukája, Zsuzsi hiába hívta: gyere Döncike! – Dehogy megyek! Még hogy disznóólban aludjak? Eszem ágában sincs!- mondta határozottan, de kedvesen. Aztán édesen elaludt. Pszt… halljátok, hogy szuszog? Lehunyt szemén látni lehetett, ahogy álmodik. Még a nyála is kicsordult közben. Egyszer csak megébredt. Hallja ám, hogy a gazdája vasvillával rakja a szalmát a lovaknak. Máris futott, szaladt, ahogy csak a picike lábacskáival bírt, közben hangosan röfögött: uiii- uiii- uiii, ezzel jelezte, hogy már ott is van. Talán még mosolygott is. Csóválta kurta farkincáját örömében, ahogy ezt a barátaitól látta.

Amikor a gazda takarmányért ment a boltba, beugrott a kocsiba, annak is a hátsó részére és lefeküdt a földre. Ha hiszitek, ha nem, még beszélni is tudott. Amikor fékezett, vagy kanyarodott az autó és valamiért nyugtalankodott Döncike, így szólt: mamma- mamma. A gazda válaszolt neki: mamma- mamma, ilyenkor mindig megnyugodott. Rozika, a háziak kislánya épp hazaért az iskolából. Megebédelt, majd leült tanulni. Az ám! Döncike úgy érezte, hogy most mellőzve van. Odasündörgött Rozika mellé, odadugta turcsi orrát a kislány füzetéhez. – Uiii- uiii- érdeklődött kíváncsian. – Én is szeretnék veled tanulni: uiii- uiii- uiii- mondta a kislánynak. Így hát ettől kezdve együtt tanult a háziak kislányával, Rozikával Döncike. Miután befejezték a tanulást pihenni ment Rozika, s vele Döncike. Nem sokkal később a kismalac unatkozni kezdett. Nagyon szeretett fürdeni. De nem ám akárhol! A fürdőszobában, a fürdőkádban, mert rajongott a habzó, langymeleg vízért. Örömében visítozott: uiii- uiii- úgy örült.

Telt-múlt az idő, eltelt egy hét, eltelt kettő, egy hónap, két hónap, egy év, két év és még mindig Döncike volt a házi kedvenc. Nem változott semmi. A malacka imádott a középpontban lenni. Élvezte, hogy kényeztetik, ajnározzák. Anyukája, Zsuzsi hiába hívta: gyere Döncike! – Dehogy megyek! Még hogy disznóólban aludjak? Eszem ágában sincs!- mondta határozottan, de kedvesen. Még mindig gyakran időzött kedvenc búvóhelyén, a szalmán. Cseppet se zavarta, azóta sem ha megtalálták, hisz élvezte a játékot. Fogócskázni is nagyon szeretett, annak ellenére, hogy mindig alul maradt, hisz a kutyusok gyorsabbak voltak nála. Addig- addig játszott, amig már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól. Bekéredzkedett a lakásba. Vaskos kis sonkáin rohant egyenest a fürdőszobába, ahol már szivárványszínű buborékok repkedtek a langymeleg vízben.

Utána bekuckózott a pihe- puha ágyába, a kutyák mellé. Így volt mese volt, de az is lehet, hogy igaz volt.

Gani Zsuzsanna, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Budapesten születtem. Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. De írok érzékenyítő meséket is, melyek az alapvető emberi normákra tanítanak. Szívesen írok tündérmeséket, illetve rövid állatmeséket is. Gyerekeknek gyakorta meséltem őket, visszajelzéseik alapján szerették, kérték. Hobbiból írogatok. Kedvenc költőm: Petőfi Sándor....