Dóri a nagymamánál

Dóri a nagymamánál.

Dóri a nagymamánál

Apa és anya egész héten arról beszélt, hogy milyen jó lesz, ha a hétvégét a nagymamánál és nagypapánál tölthetjük. Nemcsak ők várták az utazás napját, hanem Dóri is, aki már nagyon vágyott nagyi ölelésére, a beszélgetésekre, s természetesen Szamira a pulikutyára. Szeretett vele nagyokat futkározni a hatalmas mezőn, kinn a faluszélen. Sokszor csak labdáztak, ilyenkor Szami nagyokat ugrott fel a levegőbe, forgolódott, a labda után kapott. Dóri sokat kacagott Szamika sutaságán. A nagyinál mindig gyorsan és vidáman teltek a délelőttök. Sokszor csak sétáltak, felfedezték a baromfiudvart, az istállót. Szami el nem mozdult kisgazdája mellől. Leste minden szavát. Mikor Dóri megunta a játékot nagymamájához ment, ahol nagyi olyan, de olyan okos kérdéseket tudott feltenni, amelyet még anya sem, pedig anya nagyon okos.

Zsuzsa mama sok érdekes állatot tartott a ház körül. Pannit a pulykát, Kamillát a fiú kacsát, Dongót a nagy mangalica malacot, s kicsinyéit. Az udvar hátsó részén volt az istálló. Dóri ritkán ment be ode, mer Paraj a csődör paripa sokat ugrált a jászól előtt, ilyenkor ő nagyon félt tőle. Paraj nem szerette az istállót, igazán akkor érezte jól magát mikor a réten a széllel versenyezve futhatott szabadon. Kréta a nagy boci, aki ott legelészett, mindig csodálattal figyelte gyorsaságát, fenséges tartását. Azon tűnődött, hogy ő miért nem tud olyan gyorsan futni, a széllel versenyezni. Minden vágya az volt, hogy barátságot kössenek, s jókat futkározhassanak a szép zöld mezőn.

Ezen a délutánon Szami és Dóri a mezőn labdázott. Hirtelen hangos nyerítésre lettek figyelmesek. Mind ketten arra fordultak, s azt látták, hogy Paraj beletekeredett a villanypásztor drótjába, fájdalmában keservesen nyerített. Minél jobban ugrándozott, annál jobban a lábára tekeredett a drót. Szerencsére áram nem volt benne, mert az előző esti vihar tönkre tette a trafót, amely az áramot szolgáltatta a villanypásztornak. Dóri mikor ezt látta nem tétovázott sarkon fordult, s szaladt be a házba a mamájához. Már messziről kiabált neki.

-Mama, mama gyere gyorsan!

-Mi baj van kis unokám?

-Képzeld Paraj a csődör felakadt a villanypásztorba, s a drót rátekeredett a lábára.

-Akkor tennem kell valamit! Tudod mit, most gyorsan kimegyünk a mezőre, s kibontjuk Paraj lábát a drót közül. Ha kész leszünk szólunk nagyapónak, hogy javítsa meg a villanypásztort. Jó lesz így?

- De én félek Parajtól!

-Nem kell félned tőle. Igaz olyan gyors, mint a villám, sokat futkározik, ugrál, de igazából szelíd ló.

-Én akkor sem megyek közel hozzá!

-Ahogy gondolod, de úgy akkor sem hagyhatjuk szegény állatot, hisz fájhat neki, s lehet azért ugrándozik, és nyerít olyan hangosan.

Nagyi és Dóri sietve a mezőre mentek, már messziről hallották a csődör kétségbe esett nyerítését. Közelebb érve látták, hogy Paraj valóban jól belecsavarodott a drótba. Lehet a mama ki sem tudja szabadítani. Akkor bizony itt segítségre lesz szükség.

Mikor közelebb értek Dóri megállt, nagyi pedig szép, nyugodt hangon megpróbálta Parajt megnyugtatni. Mikor valamennyire megnyugodott közelebb ment hozzá, s elkezdte a drótot letekerni karcsú, kecses lábáról. Már ekkor látta, hogy elég mély a sebe szegény lónak.

-Dóri szólnál a nagyapádnak, hogy hívjon állatorvost Parajhoz. Bizony ezt a sebet össze kell varrni a lábán.

A kislánynak sem kellett kétszer mondani, amilyen gyorsan csak tudott szaladt a papához, elmondta az üzenetet.

Mire a nagyi bevezette a mezőről Parajt, már az állatorvos is ott volt.

-Bizony igaza van! – mondta.

-Ezt a sebet össze kell varrni, le kell fertőtleníteni, mert nagy baj is lehet belőle.

A lovat bevezették az istállóba, ahol altató injekciót kapott. Amikor Paraj elaludt a doktor bácsi gyorsan összevarrta a tátongó sebét, majd bekötözte a vérző lólábat.

Ezen az estén az istállóból nem szűrődtek ki a ló nyerítései. Békésen aludt másnap reggelig.