Dorka, a megmentő

Verőfényes nyári nap volt. A tengerpart homokja izzott, szikrázott a napsütésben, hűségesen őrizve az arra járók lábnyomát, míg egy-egy arra vetődő hullám el nem mosta azokat fáradhatatlanul táncolva a távolba és vissza a kéklő tengeren. A part közelében egy úszógumi lebegett a vízen. Gazdája, egy szőke kislány szemét lehunyva élvezte a hullámok ringatásátt. Már-már álomba szenderült, amikor egyszer csak vékonyka hangra lett figyelmes: – Segítség! Segítség! Segíts…

„Biztosan álmodom” – gondolta magában, de tévedett, mert a cérnavékony hang újra megszólalt: – Segíts, kérlek!

Dorka, a kislány kinyitotta a szemeit, és alaposan körülnézett. Hosszan pásztázta a tengert, de nem látott senkit a vízben. Aztán észrevette, hogy egy színes rongydarab úszkált a víz színén. „Vajon mi lehet az?” – ébredt fel a kíváncsiság benne, és ügyesen odakormányozta úszógumiját. Belenyúlt a vízbe, és kihalászta… a pöttyös zoknit! A zokni látszatra ugyanolyan volt, mint bármelyik társa: kötött, pöttyös – és csuromvizes. Csipp-csepp-csöpp, csöpögött belőle a víz, ahogy Dorka felemelte. Aztán nagyot tüsszentett, néhányat köhécselt is, miközben megmentője csak bámulta nagy szemekkel.

– Te kiabáltál nekem? Te kértél segítséget? – kérdezte Dorka hitetlenkedve.

A zokni egy szót sem szólt, csak egy hatalmasat tüsszentett ismét.

– Te tudsz beszélni? – faggatta tovább a kislány.

Ugyanaz az elhaló cérnahang, amely korábban segítségért kiabált, most így felelt: – Igen, tudok. Csak hadd pihenjek egy kicsit! Nagyon fáradt vagyok.

– Rendben, pihenj csak! – bólintott a kislány, és ráterítette az úszógumijára. – Így kényelmes neked? – kérdezte a pöttyös zoknit, miközben a part felé gázolt a vízben.

– Igen, köszönöm – válaszolta illemtudóan a pöttyös zokni. Nagyot sóhajtott:

– Mi tagadás, igencsak kimerültem az úszásban. Még sohasem láttam ilyen hatalmas mosógépet! Olyan félelmetes volt és milyen furcsán zúgott!

– Ez nem mosógép! – kacagott Dorina. – A mosógép egy nagy fehér doboz, de ez kék, nyitott és végtelen! Ez a tenger!

– A tenger? – ismételte meg a szót a zokni. – És mi az a tenger? Olyan, mint az áztató lavór vagy a mosóteknő?

– Hát, valami olyasmi, csak sokkal-sokkal nagyobb. Nem sokat láttál még a világból, ugye?

– Csodálkozol? – kérdezte kissé megbántva a pöttyös zokni: – Ti, emberek mindig cipőbe dugtok minket! Vagy mezítláb szaladgáltok, ha valami izgalmasat csináltok! Hogy tudnánk így világot látni?

– Sajnálom, nem akartalak megbántani! - bólintott Dorina, miközben némi lelkifurdalást is érzett a zokni szavai miatt. Tudod mit? Bemutatlak az anyukámnak! Ott napozik!

– Hogy mit csinál? – képedt el a zokni.

– Sütteti magát a napon!

– Értem már! – ragyogtak fel a zokni pöttyei. –Mi zoknik is szoktunk napozni a szárítókötélen, közben repülünk, mint a madarak! Te tudsz repülni?

– Azt nem – rázta meg a fejét Dorina -, csak biciklizni szoktam.

– Biciklizni? Bicikli? Az meg micsoda?

– Várj! – vakarta meg a fejét a kislány. – Hogy is magyarázzam? Kereke van, és el lehet vele menni valahova.

Tudom, tudom! – felelte izgatottan a zokni: – Nagy búgó hangja van, és akkora, de akkora gyomra, hogy elnyel egy zoknikkal teli bőröndöt is!

– Nem, nem – ingatta a fejét Dorina. – Azt úgy hívják, hogy autó. Azt csak anyuka tudja vezetni. De ő mindent tud. Majd ha én is nagy és anyuka leszek, én is mindent tudni fogok.

A pöttyös ezt hüppögte: – Bezzeg én semmit nem ismerek! Semmit nem tudok! Olyan ostoba vagyok!

Dorina gyengéden megsimogatta: – Nem vagy ostoba, csak keveset láttál a világból! De ez nem a te hibád!

– És az anyukád valóban mindent tud? Azt is, hol lehet az ikertestvérem?  - kérdezte reménykedve. - Együtt repültünk a szárítón, amikor engem a szél felkapott és belerepített ebbe a… ebbe a…

–… tengerbe! – fejezte be a mondatot Dorka.  – Elkérezkedem anyukától sétálni, és megkeressük az ikertestvéredet! Nem messze van egy fehér falú házikó, hátha odatartozol, és az ikertestvéred ott repül még mindig a kötélen!

 Útnak is indultak a parti ösvényen. Amikor odaértek, Dorka bekukucskált a rozoga fakerítésen – amely fáradtan dőlt a ház falának –, de nem látott senkit, csak néhány muskátli vöröslött az apró ház tornácán. A kislány óvatosan kinyitotta a rozoga kerítés még rozogább kapuját, és körülnézett. Csalódottan látta, hogy a szárítókötél üres, egy icuri-picuri zokni sem lengedezett rajta.

„Hogy mondjam meg szegénynek, hogy nem találom a párját?” – töprengett, amikor észrevette, hogy egy ócska, bicegő lábú asztalon egy pöttyös zokni hevert! Szakasztott mása annak, amelyet a tengerből mentett ki!

– Hát te, mit csinálsz itt? – kérdezte tőle.

– Várom, hogy kidobajnak, mert egyedül nem vagyok jó semmire – sóhajtott szomorúan a másik zokni. – És ki tudja, hol lehet a párom? A szél felkapta, és vitte-vitte…

– Én tudom – mosolyodott el Dorina.  – Visszahoztam. Látod? Nem vagy már egyedül! De legközelebb óvatosabban repüljetek azon a kötélen! Ideje, hogy elbúcsúzzunk – simogatta meg a zoknikat. – Nekem mennem kell, mert vár az anyukám.

– Ha szeretnéd, megtarthatod őket! – szólalt meg egy öreg néni Dorina háta mögött, aki nem volt más, mint a ház gazdája. – A kis unokámé voltak. De te megmentetted, és hazahoztad a párját, jutalmat érdemelsz!

– Köszönöm szépen, de biztosan hiányoznának a gazdájuknak. – szabadkozott Dorina.

– Amit mondtam, megmondtam. A pöttyös zokniknak mától te vagy az új gazdája!  – válaszolta a néni, megigazította a kontyát, köszönésként biccentett egyet, majd visszaballagott a házba. Dorina pedig óvatosan a zsebébe gyömöszölte a zoknikat:

– Akkor gyerünk, pöttyöskéim! Vár minket a nagy kaland! – kiáltotta, és boldogan intett búcsút a rozoga kerítésnek rikító muskátliknak és fehér falú háznak.

 

 

 

Limy, amatőr költő, író és meseíró

Bemutatkozás: Sarkadi Emília vagyok. Barátaim még a középiskolában Limynek neveztek el. Ebből a becenévből született Facebook oldalam elnevezése, a Limytáltkiadas. Bölcsész vagyok – magyar-történelem szakos középiskolai tanár – diplomám és életszemléletem tekintetében egyaránt. A tanítás mellett, amennyire időm engedi, írok verseket, meséket, novellákat, színjátszó csoportomnak szövegkönyvet is az Ádámok és Évák Ünn...