Egy felejthetetlen karácsony

Egy felejthetetlen karácsony.

Az egész úgy kezdődött, hogy otthon maradt az a fránya cetli. A cetli a bevásárlandókkal,
amit anya írt össze, és amit nekem kellett volna megvennem. A pénzt is otthon felejtettem, de
annak már nem is volt jelentősége, hiszen fejből amúgy sem tudtam volna felidézni, miért is
kellett bemennem a boltba. Aznap este nem volt kenyér a vacsorához, és az előző napi
szikkadt zsemléket ettük a szalámihoz.
Két napra rá, hasonlóan elfeledkeztem valamiről. Ez kicsit súlyosabb eset volt, mivel az
öcsémről feledkeztem meg, vagyis nem mentem be érte az óvodába. Szegénynek este hétig ott
kellett maradnia a mérges takarítónő, Saci néni felügyelete alatt, ami további megpróbáltatást
jelentett a számára. Végül anya - miután befejezte a túlórázást -, hozta haza kisírt szemű,
könnytől maszatos arcú kisöcsémet.
Anya megkért, hogy a karácsonyra is tekintettel, ugyan raknék már rendet a saját szobámban,
ami alatt a szanaszéjjel heverő könyvek, DVD-k polcra való visszatételét, a társasjáték
darabjainak, a legó alkatrészeknek a dobozba rakását, és a levetett, használt ruháim
szétválogatását, szennyes kosárba helyezését értette.
Hogy aztán, nyomatékos kérése ellenére, a bakancsomat se cipőkrémeztem be, pedig
közeledtek a havas, latyakos napok, anya megelégelte a dolgot. Haszontalan vagy, lusta, rossz
gyerek. Meg is lesz az eredménye a karácsonyi ajándékozáskor - mondta.
Én erre dacosan csak annyit feleltem: jól van, ha ti nem szerettek, én sem szeretlek
benneteket.
Aztán eljött a nagy nap. Mintha mi sem történt volna, jókedvűen segédkeztem a karácsonyfa
feldíszítésénél. Úgy éreztem, minden rendben van. El is feledkeztem - hasonlóképpen, mint a
bevásárlásról, meg az óvodában hagyott öcsémről - anya korábbi fenyegetéséről.
A szentestei vacsora elfogyasztása után került sor, mint ez idáig mindig, az ajándékok
átadására. Kíváncsian vártam, mit kapok az idén, de a legnagyobb megdöbbenésemre, a felirat
alatt, melyen a nevem állt, nem volt semmi. Hűlt helye az ajándéknak, míg az öcsém
boldogan bontogatta a neki szánt csomagokat.
Ezt nem tehetik meg velem a szüleim - gondoltam. De bizony, megtették. Nem is
faggatóztam, hiába is lett volna minden. Ekkor már eszembe jutott anya jóslata: meglesz a
böjtje a lustaságodnak, majd meglátod.
Tele gyomorral, és keserű szívvel feküdtem le aznap este.
Bár a szomorúság ellenére, viszonylag gyorsan elaludtam, talán a nagy lelkiismeret-furdalás
miatt, már jócskán hajnal előtt megébredtem. Csak forgolódtam az ágyamban, majd döntő
elhatározásra jutottam.
Csendben felkeltem, és elkezdtem helyükre rakni a szobámban szétszórt holmikat. A
könyveket és DVD-ket vissza a polcra, a legó alkatrészeket és a társasjáték darabjait a
dobozukba, végül a napokkal korábban levetett, piszkos ruháimat is kivittem a szennyes
tartóba.
Akkor eszembe jutott az öcsém. Lábujjhegyen beosontam a szobájába. Csendesen szuszogott
a kiságyában. Fölé hajoltam, és azt suttogtam neki, hogy szeretem, és ígérem, soha többé nem
fogom ottfelejteni az óvodában.
Azután ugyancsak halkan, óvatos léptekkel kimentem az előszobába, és nagy buzgalommal
nemcsak a sajátomat, de a család többi tagjának a téli cipőit is kipucoltam, bekrémeztem,
kifényesítettem. Nem voltak azok a bakancsok még soha életükben olyan tükörfényűek.
Azután, teendőm nem lévén, visszamentem a szobámba. Nem akartam már aludni, de
valahogy mégis elszunnyadtam. Anya ébresztett fel vidám, friss szavakkal: hétalvó, ki az
ágyból! Gyere reggelizni.
Hát jó, enni bizonyára kapok, mint ahogy vacsorát is adtak előző este. De hogyan lesz
tovább?!
Nem is érdekelt sem a kalács, sem a habos kakaó, amit ilyenkor, karácsony első napján
reggelire szoktam kapni. Csak odabújtam anyához, és - mivel szégyenemben nem mertem a
szemébe nézni -, a hálóköntösébe suttogtam, hogy többé nem leszek lusta, ne haragudjon. És
hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, mert nagyon is szeretem őket, főként a
kisöcsémet, akit soha többé nem fogok az óvodában felejteni.
Anya megsimogatta a fejemet, aztán csak odafordított a karácsonyfa felé. A nevemet jelző kis
tábla alatt ott álltak az annyira óhajtott karácsonyi ajándékaim: egy igazi bőr focilabda, két
könyv a nagy Afrika-vadászról, és egy korcsolya. De az ajándékok között a legszebb mégis az
a képeslap volt, amelyen az állt: Sok szeretettel, Anya, Apa és Öcsi.