Egy kicsit angyal nagy kalandja

Egy kicsit angyal nagy kalandja.

Nem is olyan rég, egy csodálatos téli napon, amikor sűrű, fehér hó hullott a földre, hópehelyben kapaszkodva leszállt az égből egy kicsi angyal.

Nagyon elcsodálkozott, mikor földet ért, mert nem akart ő jönni, csak valahogy lepottyant szegény.

Az egész úgy kezdődött, hogy a mennyei angyalok nagytakarításba kezdtek a kis Jézus születésnapja előtt. Elővették a nagy fehér paplanokat és párnákat, majd rázni kezdték jó erősen, mire a földön hullni kezdett a hó.

A kicsi angyal nézte-nézte a nagy eseményt. Ő is segíteni szeretett volna, de a többiek elzavarták.

– Fiatal vagy még ilyen fontos feladathoz – mondták.

A kicsi angyal szomorúan elvonult, és az ablakpárkányról nézte a paplanokból, párnákból kiszabadult különleges alakú pelyheket.

– De jó lenne úgy szállni, mint a hópehely – sóhajtotta, és kezével megpróbált elkapni egyet, de kiesett az ablakon. Zuhant, zuhant lefelé, míg végül egy felhőre pottyant.

– Most mitévő legyek? – töprengett ijedten. – Hogy menjek vissza a mennyországba?

– Bizony nem jutsz vissza egykönnyen, hisz nincsen szárnyad – mondta a felhő részvéttel. – Kénytelen leszel leszállni a földre. Majd, ha karácsonykor lejönnek a karácsonyi angyalok, ők visszavisznek.

– Hát jó – törődött bele a kicsi angyal. – De mond csak felhő, hogy jutok el a földre?

– Kapaszkodj egy hópehelybe – tanácsolta a felhő. – Azzal szép lassan leereszkedhetsz. Így is történt.

A kicsi angyal csodálkozva nézte az emberi világot. Mindenfelé nagy házakat látott és óriási fákat, ijesztő autókat meg furcsa embereket.

– Nahát! Ez a kicsi ember hasonlít rám – örvendezett, amikor meglátta az utcán hógolyót gyúró kislányt. Ám hirtelen puff, érezte, hogy arcába csapódik egy hideg, nedves valami. Sírva fakadt.

– Ó istenem!– rohant hozzá egy néni. – Nagyon fáj? Mutasd, nem sérült-e meg a szemed – szólt aggódva. – Melinda, mondtam, hogy ne dobálózz a hógolyóval! – dorgálta meg a mellette toporgó kislányt, majd körülnézett. – Hol van az anyukád? – kérdezte a megszeppent kicsi angyalt, aki azt se tudta mit kell ilyenkor mondani, ezért hirtelen azt válaszolta.

– Otthon.

– Az hol van? – faggatta tovább a néni.

– Ott – mutatott az égre a kicsi angyal, de a néni nem hitt neki.

– Most szépen velünk jössz – mondta. – Telefonálunk a rendőr bácsiknak, hátha keres már az anyukád.

A kicsi angyal nem ellenkezett, mivel maga sem tudta mit tegyen, amíg lejönnek a karácsonyi angyalok, hogy haza vigyék. Ezért hagyta, hogy a néni kézen fogja, és elvezesse egy nagy házba.

A ház gyönyörű volt a sok csillogó dísztől. Az ablakban gyertyák égtek.

– Milyen különös! – csodálkozott a kicsi angyal.

– Te még nem láttál ilyet? – kérdezte a kislány, akit Melindának hívtak.

– Nem – ismerte be a kicsi angyal.

– Tudod, hamarosan karácsony lesz. Az a kis Jézus születésnapja – magyarázta a kislány.

– Tudom. Egyszer hallgatóztam, amikor a karácsonyi angyalok arról beszélgettek, hogy szentestén ki vigyen ajándékot a gyermekeknek – válaszolt a kicsi angyal elpirulva.

– Te ismered az angyalokat? – kérdezte a kislány hitetlenkedve.

A kicsi angyal, gondolkodóba esett. Nem tudta elmondhatja-e a kislánynak az igazat.

– Van egy titkom, megosztom veled, de kérlek, ne áruld el senkinek – szólt végül.

– Ígérem – hangzott a válasz.

– Akkor jó. Én a mennyországban lakom, csak lepottyantam a földre.

– Angyal vagy? – kérdezte a kislány.

– Igen.

– Nahát! Kérhetek tőled valamit?

– Természetesen, de előbb vissza kell jutnom valahogy oda – szólt a kicsi angyal, és vágyakozva az égre mutatott.

– Jó, hát ebben tudok segíteni – ajánlkozott a kislány.

– Hogyan? – ámult el a kicsi angyal.

– Írok levelet a kis Jézusnak, és megírom, hogy itt vagy nálunk. Akkor biztos érted küld majd valakit.

– És én, mit tehetek érted? – kérdezte hálásan a kicsi angyal.

– Kérd meg a kis Jézust, gyógyítsa meg a beteg nagymamámat – szólt a kislány könnyes szemmel.

– Ezt mért nem írod meg rögtön abban a levélben, amit a kis Jézusnak küldesz? – kérdezte a kicsi angyal.

– Ó már megírtam egyszer, de anyukám szerint a Kis Jézus nagyon elfoglalt, nem tud minden kívánságot teljesíteni. Gondoltam, ha te kéred meg, a kedvedért teljesíti a kérésemet.

– Lehet, hogy igazad van – szólt a kicsi angyal elgondolkodva és átölelte a kislányt.

Már este volt a földön mikor az angyalok rájöttek, hogy hiányzik egy kicsi angyal. Aggódva kezdték keresni.

– Hova tűnhetett? – kérdezgették egymást.

– Lehet, hogy megsértődött és elbújt, mert nem engedtük, hogy segítsen párnát rázni – jutott eszébe egyiküknek.

– Ha a kis Jézus megtudja, nagyon szomorú lesz – rémüldöztek.

– Nem kellett volna elzavarnunk. Olyan kicsi, még szárnya sincsen.

– Ha valami baj éri, akkor…– és valamennyien sírva fakadtak. Abban a pillanatban a földre kövér cseppekben hullani kezdett az eső.

– Sírnak az angyalok – jegyezte meg a kislány.

– Miből gondolod? – lepődött meg a kicsi angyal.

– Nagymamámtól tudom. Ő mondta, hogy mikor esik az eső, az angyalok sírnak.

A kicsi angyal elszomorodott. – Talán éppen miattam sírnak – mondta.

– Ne aggódj. Azonnal kirakom a levelet az ablakba és holnapra már biztosan ott lesz a mennyországba, akkor majd eljönnek érted – vigasztalta a kislány.

– Hisz még nincs is karácsony – töprengett a kicsi angyal, míg végül az ágyon kuporogva elnyomta az álom.

Éjszaka erős északi szél kerekedett, elragadta az ablakokba kitett leveleket és röpítette őket egyre feljebb és feljebb az ég felé. A felhők kinyíltak, utat engedve a sürgős küldeményeknek. Az égen ezer, meg ezer csillag ragyogott utat mutatva a mennyország felé.

Reggelre a csillagkapu előtt óriási levélkupac tornyosult.

– Göncölszekeret ide – rendelkezett Gábriel angyal. – Ahány angyal van, mind jöjjön segíteni. Minden levelet oda kell vinni a kis Jézus elé.

Dolgoztak is az angyalok serényen. Miután minden levél bent volt a mennyországba, egyenként felolvasták a kis Jézusnak.

Amikor a kislány levelére került sor, nagyon meglepődtek. Nem merték felolvasni a tartalmát, nehogy a kis Jézus megtudja mi történt. Az egyik angyal gyorsan kötényébe rejtette a levelet, s még aznap leszállt a földre, hogy megkeresse, és magával vigye az eltévedt kicsi angyalt.

A kicsi angyal szentestén az égben ünnepelte a kis Jézus születésnapját. Szokás volt, hogy azon a napon az angyalok közül néhányan szárnyat kapjanak.

Az eltévedt angyalka is ott állt a jelöltek között, de mielőtt sor került volna a szertartásra, a kis Jézushoz fordult.

– Lenne egy nagyon nagy kívánságom – szólt lehajtott fejjel.

– Mi lenne az? – kérdezte a kis Jézus meglepődve.

– Ismerek egy kislányt. A neve Melinda, és beteg a nagymamája. Kérlek szépen, gyógyítsd meg – szólt könyörögve.

A teremben mélységes csend támadt.

– Nocsak, honnan ismered azt a kislányt? – kérdezte a kis Jézus.

– Onnan, hogy befogadott, amikor a földre pottyantam.

A kis Jézus fejét csóválva tovább faggatta. – Hogy történt? Rajta meséld el!

– Az ablakban ülve el akartam kapni egy hópelyhet és kiestem – szipogta a kicsi angyal.

Mire a kis Jézus odalépett hozzá és megsimogatta az arcát.

– Ne sírj. Ígérem, hogy meggyógyul Melinda nagymamája, te viszont nem kaphatsz szárnyakat – mondta.

– Tudom, de nem bánom – derült fel a kicsi angyal arca.

Azon az éjszakán, mikor leszálltak a földre a karácsonyi angyalok, a magukkal hozott ajándékok között volt egy aprócska csillagtűz. A kicsi angyal küldte.

– Gyújtsatok meg ezzel minden gyertyát a földön. Vigyázzatok, hogy mindenkinek jusson belőle – mondta nekik.

Akár hiszitek, akár nem, az a csillagtűz ma is ott lobog karácsonykor mindannyiunk szívébe.