Egy kis manó nagy kalandja

Egy kis manó nagy kalandja.

Csendes december délután volt. A hóesés pár órája ért véget, így látni lehetett a lenyugvó nap sugarait, amint narancsszínűre festik a szikrázó, havas tájat. Télapó és Télanyó a meleg szobában üldögélt a kandalló mellett és csendesen beszélgettek.

- Kérsz még egy kis süteményt, apó? 

- Köszönöm kedvesem, de már egy morzsa sem fér belém. Különben is, biztos vagyok benne, hogy a gyerekek rengeteg finomsággal és sok - sok pohár tejjel fognak várni holnap este. - mosolygott vidáman Télapó. - Inkább megyek és meglátogatom a manókat, a szarvasokat és ellenőrzöm a szánt. - kelt fel nehézkesen piros foteljéből az öreg nagyszakállú. 

- Annyi év után még mindig izgatott vagy? - kuncogott Télanyó

- Tudod, hogy a gyerekek boldogsága nekem a legfontosabb. - nézett feleségére meleg tekintettel Télapó, majd útnak indult, hogy meglátogassa a manókat. 

Szerencsére a műhelyben már az utolsó simításokat végezték a szorgos kis manócskák : megigazították a masnikat a csomagokon, ellenőrizték, hogy mindegyiken van - e név és amit rendben találtak, bepakolták Télapó hatalmas puttonyába. 

Az istállóban is nyugalom és béke honolt. A szán csillogott - villogott. A szarvasok elfogyasztották bőséges szénavacsorájukat, amit Télapó finom répával jutalmazott. Miután minden szarvas fejét megsimogatta és jó éjszakát kívánt nekik, ő is elindult lefeküdni. 

De hiába sietett annyira a jó öreg apó az ágyba, az izgalomtól sehogy sem jött álom a szemére. Ezért fogta magát és jó melegen felöltözött, majd elindult egy esti sétára.

Miközben ballagott a sötétben, egyszer csak hatalmas fényesség tűnt fel az égen. A sarki fény. Hiába élt az északi sarkon hosszú - hosszú évek óta, a látvány minden egyes alkalommal lenyűgözte. A zöld fények pajkosan táncoltak a csillagokkal pettyezett sötét égbolton. Télapó egyre csak nézett felfelé, nem figyelve lába alatt az útra. Ahogyan lépkedett, egyszer csak halk reccsenést hallott, majd a következő lépésnél még egyet. Tudta azt az öreg, hogy mit jelent ez a hang. A rengeteg hó alatt nem vette észre, hogy jégen sétál, méghozzá éppen egy tó kellős közepén. A jég nem volt elég vastag, ezért megrepedt a súlya alatt. Télapó lassan megfordult és óvatosan elindult vissza a házikója felé, de a jég egyre csak recsegett és ropogott. Végül egy óvatlan lépésnél beszakadt és a jeges víz elnyelte őt. 

Tomi, a kismanó távolról követte Télapót. Nagyon szerette a jóságos bácsit és az volt az álma, hogy egyszer vele tarthat a szánon, amikor az ajándékokat viszi a gyerekeknek. Szerencse, hogy a manócska arra járt, így időben tudott segítséget hívni és gyorsan kihalászták az ázott, átfagyott apót.

Télanyó gyorsan meleg pizsamát adott Télapóra, majd ágyba dugta és mézes gyógyteát készített neki. A kedves kis manók aggódva leskelődtek az ajtónyílásból a szobába. 

- Csúnyán megfázott szegény. Térjetek nyugvóra. Holnap kiderül, hogy el tud - e indulni a szán a gyerekekhez. 

Tomi szomorúan hagyta el a Mikulás-házat.

"- Az nem lehet, hogy a gyerekek idén ne kapjanak ajándékot! Az nem lehet, hogy a nagyhatalmú, varázserejű, mindig vidám és mosolygós Télapót ledönti egy megfázás!" - ezekkel a gondolatokkal aludt el és reggel elsők között álldogált a Mikulás - ház nappalijában, várva Télanyót. 

- Jó reggelt manócskák! - köszöntötte a kíváncsi kis sereget Télanyó. - Télapó sajnos lázas lett. Mindent megteszek, hogy meggyógyuljon, de nem vagyok benne biztos, hogy ez estig sikerülni fog. Addig is kérlek benneteket, dolgozzatok ugyan úgy, mint minden évben : készítsétek fel a szánt és a szarvasokat az indulásra. Utána pedig gyertek be, megvendégelek mindenkit illatos süteménnyel és meleg teával. 

A manók serényen dolgoztam egész nap, hogy este útra kelhessen Télapó. A Napocska már nyugovóra tért és a hó is hullani kezdett, amikor bekopogtak a Mikulás - ház ajtaján. 

- Gyertek be kedves kis manók! Vár rátok a sütemény és a tea! - hívta be őket a jóságos nénike

A manócskák sorban bevonultak a nappaliba, majd enni és inni kezdtek. 

- Hogy van Télapó? - törte meg a csendes lakomát Tomi. 

Télanyó arca elkomorult. 

- Sajnos nagyon gyenge és még mindig lázas. Így nem mehet el a gyerekekhez, különben az ajándékok mellett bacikat is hagyna a kis drágaságoknak. Az idén Mikulás nem tud útra kelni. - hajtotta le szomorúan fejét a jóságos Télanyó. 

Ekkor kitört a pánik. A manócskák egymás szavába vágva próbáltak megoldást találni, hogy Télapó útra kelhessen. Ám Télanyó elmesélte nekik, hogy ha Télapó nem piheni ki a megfázást, sokkal betegebb is lehet. Ha pedig útra kelne betegen, megfertőzné a gyerekeket. A manók megértették ezt, így elcsendesedtek és lógó orral, szemüket törölgetve hagyták el a jó meleg házikót és tértek vissza saját otthonaikba. 

A szomorú manócskák nehéz szívvel hajtották álomra fejüket. Ám egyvalaki nem akart aludni. Tomi a fejébe vette, hogy bizony ő megmenti a Mikulás - ünnepet. 

- Nem lehet olyan nehéz, ugye? - gondolta magában - Csak egy piros ruha kell, egy varázsputtony és az ajándékokkal megrakott szán a szarvasokkal. 

Így hát, amikor mindenki nyugovóra tért, Tomi óvatosan beosont a Mikulás - házba és megkereste Télapó ünnepi ruháit. A kabát hatalmas volt rá, a csizmából szinte kiesett a lába, de egy öv és jó sok zokni segítségével magára igazította a hatalmas öltözéket. 

Miután ezzel elkészült, az istállóba ment. A szarvasok csendesen várakoztak a csillogó, piros szán előtt. Amikor meglátták Tomit a Télapó ruháiban, elkerekedett a szemük és tanácstalanul néztek egymásra. 

- Nyugalom kedves szarvasok, csak én vagyok, Tomi. Ma éjszaka én leszek a Télapó! - tette büszkén csípőre a kezét. 

A szarvasok egy percig bámulták, majd visszatértek a vacsorájukhoz. Eközben Tomi felmászott a szánra, kényelmesen elhelyezkedett és megfogta a gyeplőt. 

- Gyí szarvasok! Indulás! 

De nem történt semmi. A szán meg sem mozdult. A szarvasok csak rágtak és rágtak, ügyet sem vetve a kis manóra.

- Gyerünk! Induljunk! Meg kell mentenünk a Mikulás - napot! - ismét nem történt semmi.

Tomi bánatában sírva fakadt. Lehulló könnyei apró hópelyhekké váltak, majd egy kicsi hógolyóvá álltak össze, ami begurult a bak alá. A kis manó csodálkozva figyelte és meg akarta keresni a golyót, de helyette másra bukkant. A bak alatt egy kis vászonzsákban kilenc kis csengettyűt talált, mellette pedig egy versikét. 

- Hiszen ezek varázscsengettyűk! - derült fel az arca. A csengőkön rajta volt minden szarvas jele, így Tomi gyorsan leszállt a szánról és beleakasztotta a nyakukba. A szarvasok vidáman rázták csengettyűiket és felcsendült egy kedves kis dallam. A manócska visszamászott a bakra, egyik kezébe fogta a gyeplőt, a másikban pedig a papírost tartotta, amin a vers volt. Majd hangosan olvasni kezdte: 

Havas téli éjszakán, 

kilenc szarvassal fut a szán:

Íjas, Pompás, Táltos,

Ágas, Üstökös, Táncos, 

Rudolf, Csillag, Villám, 

Repüljetek szaporán! 

A szán ebben a pillanatban megmozdult és csodák csodájára az égbe emelkedett. Tomi ajkán hatalmas mosoly árulkodott boldogságáról. 

Az út hosszú volt és fárasztó. De a látvány kárpótolta mindenért. A magasból láthatta az aprócska falvak és a hatalmas városok parányi fényeit. A hó szikrázva csillogott a messzeségben. Hegyek fölött, felhők között suhantak, befagyott folyók tükrözték vissza a szán varázslatos ragyogását. 

A szarvasok tudták a dolgukat, szaporán húzták nehéz terhüket. Mivel minden évben megteszik ezt a hosszú utat, már tudták, hogy merre kell repülni, így Tomi kedvére gyönyörködhetett a tájban. 

Az első háztetőn aztán leszálltak. Egy kis falucska peremén landoltak. A manócska lemászott a díszes szánról és megvizsgálta a kéményt. Nem volt ő nagy, sőt: még a manók között is kicsinek számított, mégis ahogy nézegette, sehogy sem tudta elképzelni, hogyan férhetne bele, hogy lejusson az ajándékkal a házba. És hogyan fér bele egy ekkora kéménybe Télapó?! Ez már nem fért a kicsi manó fejébe. 

Elkezdett sétálgatni a tetőn és másik utat keresni lefelé, de minden havas és csúszós volt. Amint járkált fel és alá, lába megcsúszott és nekiesett a szánnak. Nagyon megütötte magát. Fájdalmában feljajdult, de a szarvasok csúnyán néztek rá a hangoskodás miatt. Tomi könnye ismét eleredt.

Könnyei hópelyhekké váltak és belepotyogtak egyenesen Télapó piros kabátjának zsebébe.

A kis manó ki akarta szedni a havat a zsebből, amikor egyszer csak egy kis zsákocskát tapogattak ki ujjai. Meglepetten húzta ki a kezében lévő tárgyat. A zsákra egy ragyogó csillag képe volt felfestve.

Tomi kíváncsian kinyitotta, majd belekukucskált. Aranyló, csillogó, fenyő illatú porral volt tele.

- Varázspor - ámult el - Biztosan ezt használja Télapó, hogy lejusson a kéményen keresztül. Már csak az ajándékot kell megtalálnom.

Tomi beletúrt a hatalmas piros puttonyba és a tetején egy aranyszínű szalaggal átkötött papírtekercset talált. Miután kibontotta a masnit, számokat és neveket látott. Az első számú ajándék Nóráé volt, a kislányé, aki éppen békésen aludt a havas háztető alatt.

A kis manó megkereste azt a csomagot, amin az egyes szám állt, majd magára hintett egy adagot a varázsporból és csodák csodájára bent termett a házban, az ablakba tett csizmácskák előtt.

A piros zacskót szépen belerakta a lábbelibe, majd mellé ültetett egy kedves arcú, copfos babát.

Amikor körülnézett, észrevette az asztalra készített aprósüteményt és egy pohár tejet. Tudta, hogy Télapó az útja során minden házban eszik pár falatot és iszik a tejből, ezért ő is így tett. A sütemény nagyon finom volt, a langyos tej pedig jól esett a hideg utazás után. Miután mindezzel megvolt, ismét hintett magára egy adagot a varázsporból és szempillantás alatt a háztetőn termett, egyenesen a szánon.

Tomi minden egyes alkalommal elszavalta a versikét és a szán már suhant is a következő kisgyermek otthonának tetejére. És ez így ment egész éjszaka.

Az utolsó címnél már nagyon elfáradt. A hasa is fájt a sok süteménytől és tejtől. Nem értette, hogy Télapó hogyan tud egész este ennyit dolgozni és enni - inni.

Miután az összes ajándékot kézbesítette és a puttonyos is kiürült, ideje volt hazatérni.

A kis manó megköszönte a szarvasoknak a nehéz és fárasztó munkát, majd felült a szánra és útnak indultak hazafelé.

Útközben egy darabig nézelődött, de a fárasztó éjszaka végül győzedelmeskedett és a csendesen ringatózó szán álomba ringatta Tomit.

A szarvasok halkan szálltak le a Mikulás - ház udvarán, majd bevontatták a szánt az istállóba az alvó manóval együtt, majd ők is elhelyezkedtek a puha szalmán és nyugovóra tértek.

Aznap reggel szomorúan ébredtek Mikulás - falva lakói. De a bánatot hamarosan öröm váltotta fel. 

Télapó ébredt fel elsőként. Mikor kimászott az ágyból, meglepetten látta, hogy szép, piros ünneplőruhája eltűnt, kifényesített csizmájával együtt. A jó öreg nagyszakállú azonban már sejtette, hogy mi történhetett és elmosolyodott. Felöltözött hát és első útja az istállóba vezetett. 

Mikor kinyitotta az ajtót és meglátta az üres szánt, körülötte az alvókat, melegség járta át a szívét. Gyorsan ölbe vette a még mindig szundikáló manócskát és bevitte a házba. 

Tomi persze ebből semmit sem vett észre, álmában még mindig havas háztetőkön sétált. 

Télapó ágyba fektette a kis manót és betakarta puha takaróval. Miközben a manócska az éjszaka fáradalmait pihente, az öreg nagyszakállú megvendégelt mindenkit és ünnepélyesen kihirdette, hogy bátor tettével és hatalmas szívével Tomi kiérdemelte, hogy ő legyen Télapó elsőszámú segédje. A kis manót megajándékozták hófehér prémes, zöld ruhával, fényes fekete csizmával és aranycsengettyűs kis sipkával. Innentől kezdve Télapó mellett ült a szánon és bejárhatta a Földet minden december hatodika éjjelén.