Egy nap leforgása...

Egy nap leforgása....

Korán keltek a napsugarak, táncot jártak egymással,

S kajlán, pimaszul huncutkodtak a világgal.

Ébredjetek emberek, ébredjetek fel állatok,

Eljött hát a reggel, amire annyira vártatok!

Csicseregjetek madarak, kukorékolj te kakas!

Itt az idő felkelni, ne légy ilyen makacs!

Nézzünk körbe a Földön, mi is vár ma ránk,

Merre is vezessen kalandos közös sétánk?

Mit szólnátok, ha körbe tekintenénk Ausztráliában?

Sok szép dolog van ott, ezt kijelentem bátran!

Hát csukjátok be szemeteket, sóhajtsatok mélyet,

Képzeletünk máris egy erdő közepén ébred…

Ugye látjátok Ti is ezt a gyönyörű tájat?

Kell ennél több, mire ember vágyhat?

Sétáljunk beljebb az eukaliptusz erdőben,

Nem kell rohanni, csak szép ráérősen.

Nézzétek csak mi bújik a fák lombja alatt!

Egy koala az, megismerem, igazán jópofa alak.

Benjinek hívják, mióta megszületett ő itt él,

S bár sajnos lenne oka rá, de mégsem fél.

Azt beszélik, bozóttűz terjed a környéken,

Benji kérlek vigyázz magadra, nehogy baj érjen!

De álljunk meg egy percre, Ti is érzitek ezt a szagot?

A tűz erre jön! Kongatom a vészharangot!

Futás gyorsan, mindannyian menjetek a part felé,

- Óvatosak legyetek, Mindenki nézzen a lába elé!

Te pedig kedves koala barátom, kérlek gyere velem!

(Mire ő: )

- Nem tehetem, ez az otthonom, a mindenem!

Hisz Ti tehettek róla, mit tettetek ezzel a Földdel?

A tűz itt már mindennapos, s a kár semmivel sem ér fel!

Családom és sok barátom ez miatt pusztult el,

Hisz mi nem tudunk mit kezdeni ezzel a helyzettel…

Ekkor már a tomboló tűz nagyon közel volt,

Lángnyelve mindenféle csúf képet rajzolt.

Ameddig csak ellátni, mindent bekebelezett,

Se állatnak, se növénynek nem kegyelmezett.

Az én lábaim pedig földbe gyökereztek,

Imába foglaltam e Földet, s „vetettem egy keresztet”.

- Kérve kérlek Benji, segítek, csak gyere ide hozzám,

Jobb lesz majd minden, de ne maradj fent a fa lombján!

Pillanat töredéke alatt nagy robajjal reccsent a fa ága,

A kis koala pedig a karomban landolt, Istennek hála!

Ő pedig rám meresztette ijedt, nagy szemeit,

Én pedig menekültem vele, amerre csak a lábam vitt.

S ahogy az erőtlen Benjit karjaimban tartom,

Mögöttem az erdő lelkének fájó vészkiáltását hallom.

Végre biztonságba értünk, egy kicsit lepihenhetünk,

De érzem, hogy összefogással ennél többet is tehetünk.

Mindeközben a Hold szépen csendben felkúszik az égre,

Szomorúan, bánatosan tekint le ránk a mélybe.

Körül veszik őt a csillagok, velünk vannak a gyászban,

Ehhez fogható fájdalmas szépséget nem láttam korábban.

Eljött hát az este, melyre sosem vártunk!

Ne aludjatok emberek, hisz haldoklik világunk!

Itt az idő…felébredni…feleszmélni…