Egy párna vallomása

Egy párna vallomása.

A párna egyszer mélyen önmagába nézett,

s tollat ragadott hát. Tőle az idézet.

Életemben sokszor álmodoztak rajtam,

bennem madár tolla, kívül emberhaj van.

Több tízliternyi izzadságot tűrtem,

hogy ne ázzon bőrig, csücsköm visszagyűrtem.

Derék kapitányként párnacsatát nyertem,

ellenséges vánkost mindig visszavertem.

Jöjjenek bár létre ádáz hanghullámok,

fülére szorítva bátran ellenállok.

Tanúsíthatják ezt rendőrségi akták,

gyalogátkelőnek használnak az atkák.

Csókolgatnak néha, szeretve becéznek,

mintha ember lennék, hozzám úgy beszélnek.

Az emberi könnyek – édesek vagy sósak-

számára jövök jól mindig itatósnak.

„Töltse ki a dühét inkább gyenge párnán,

minthogy álljon bosszút gonosz embertársán!”

Hügye pszichiáter adott lökött tippet,

ha én őt megnyúznám, akkor lennénk kvittek.

Alám teszi könyvét este az ostoba,

amit megtanultam, nem árulom el soha.

Néha azt akarja, hozzá más nő bújjon.

Ott marad a hajszál, én meg le nem fújom.

-Ciha- mondom olykor, ha huzatot kapok.

Egy forró éjszakáért mindent odaadok.

Elrejtem az arcát olyankor, ha lázas,

amíg meg nem gyógyul, bezzeg mézesmázas.

Van egy kishúgom is, akit szórakoztat,

ha az ember belé tűket sorakoztat.

Meg az újtása, szegény hengerpárna,

mit gondol, milyen érzés lehet extrudálva?

Ja, és ott van az álnok gyűrűpárna,

az egész esküvőt végigasszisztálja.

Rám ne mondják soka, hogy zárkózott vagyok,

hisz gombom egy szál se, a sarokban ragyog.

Undorító bentről az embernek szája,

főleg ha húsomba nyálas fogát vájja.

S belém dugja pénzét! – méghogy nincsen szaga!

Hisz összetapogatta, verje ki a ragya!

Légy hűséges, aztán azon kapod magad,

tollaidtól immár kövér dunyha dagad.

S nem elég, hogy érted eddig a pofáját,

takargathatod majd minden porcikáját.

Hogyha újjászületsz, szivacsot töm szádba,

jó, hogy nem visz rögtön magával a kádba.

Merthogy allergiás: tollra, arra, erre,

és a párna nem lehet egyszer az emberre?!

Vagy a kocsibelső, velünk rajka tele,

igaz barátságba hogy legyek így vele?

Párnázott ülésbe nyomja párnás farát:

na, köszönöm szépen, ez ám a jóbarát.

És a gyerekekkel azért vagyok rosszban,

mert ők húznak-vonnak mindenféle koszban.

A királykisasszonyt meg dörzsölje a borsó!

Kikérem magamnak, nem vagyok koporsó!

Vagy ha felöntött aznap a garatra,

beivódik mindez vánkos-tollazatba.

Nem is tudom, tényleg, mit szólna a kacsa,

hogyha pálinkásan térne tolla haza?

De azért kedvelem, rúgja meg a tücsök:

hisz a szíve sarka, mint az enyém: csücsök!