Egy varázslatos este

Egy varázslatos este.

Egy nap Beni anyukája vett a szobába egy rókácskát, aminek világított a fehér része a farka végén, zenéket is játszott, fejecskéjén pedig párásított is. A kisfiúnak nagyon tetszett az elektromos állatka, sokszor odanézett alvás előtt, és folyamatosan mondogatta, milyen aranyos ez a róka, és hogy bizony világít is.

Épp telihold volt aznap, és ugyebár ekkor csodálatos dolgok történhetnek. A lámpája végül lekapcsolásra került, mert a fénye kicsit erősebb volt a megszokottnál, ezért ott gubbasztott a sötétben, várva a holnapot.

A hold azonban, benézve az ablakon, mosolyra húzta a száját ahogy meglátta a rókát, és vicces kedvében lévén aznap, varázsport szórt rá, amely életre keltette. A vörös kis teremtmény furcsán érezte magát, végigtapogatta a testrészeit, nem tudta hogy került oda és hogy változhatott át. Leugrott a polcról a radiátorra, majd onnan elindult a résnyire hagyott ajtó felé. Ahogy kikukucskált az ajtón, épp beindult egy hangos kattanással a kazán, amitől ő úgy megijedt, hogy hirtelen HOPP, farkának fehér vége világítani kezdett. Nagy, kikerekedett szemmel nézte, nem tudta visszaváltoztatni. Óvatosan kiosont, de a történteken rágódva nem vette észre a nappali bejáratánál hagyott félig póni, félig oroszlán hintalovat, azaz Leopónit, és nekiment. A fakeretbe beütötte a lábát, és mérges lett magára. Erre mi történt? Hirtelen gőzt eresztett ki fejecskéje, és haragja fájdalmával együtt el is múlt azon nyomban, a gőzölgése is megszűnt. Nem járt még ezen a helyen, óvatosan kérdezte meg.

• Van rajtam kívül itt még valaki? És csak várt, várt a válaszra. Talán már egy perc is eltelt, amikor megszólalt egy lányka hang.
• Ha nem bántasz, akkor én itt vagyok.
• Hol itt? Nem látlak! – reagált a róka.
• Itt ülök a kanapén - felelte a vékony hang. Fel tudsz jönni?
• Nem igazán, le tudnál ereszteni nekem valamit? – kérdezte a róka.
• Persze, itt a takaró csücske, ezt ragadd meg! – hangzott a válasz.

Amikor a róka felért, tátott szájjal bámulta a nála sokkal nagyobb macit, aki fehér zipzáras mellénykét viselt.

• Hát te ki vagy? – kérdezte a róka.
• Jó kérdés. Macilány, az biztos. Már nagyon régóta ezzel a családdal élek, egy jótékonysági boltból szabadítottak ki, és sokáig az anyukával laktam egy szobában. Nevet azonban nem adott nekem. Viszont kimosott, mert még a talpam is csoki foltos volt, és egy ideje már a kisfiú is játszik néha velem. És te hogy kerültél pont ma ide? – kérdezte a maci.
• Nem tudom, tegnap küldtek egy dobozban, most meg csodának csodájával életben vagyok.

A maci meglebegtette a takarót, és hirtelen tüsszentett egyet. Ekkor a világítás kikapcsolt, a róka feje ismét gőzölni kezdett, és andalító zene szólt fel belőle. A szürke medve jót nevetett rajta.

• De vicces tulajdonságaid vannak! Mondd, hogy csinálod?
• Még magam sem tudom. A félelmem talán a lámpást kapcsolta le s fel, a haragom és a félelmem pedig a gőzölést, és ijedtemben még a zeném is megszólalt. Furcsa nagyon, még én is most szokogatom.
• Gyere, csücsülj ide mellém, és meséld el nekem, honnan érkeztél!

Így is lett. A róka betakarózott, és csak mesélt, mesélt arról, ahonnan jött. No, de ez legyen majd egy másik történet része.

Azt egyikőjük sem tudta, hogy amikor a telihold varázsa megszűnik létezni, mindketten visszaváltoznak majd. Továbbra is egymás mellett ültek a kanapén, és a kisfiú anyukája nem győzött reggel csodálkozni, hogy is került ki a szobából a kis róka. Persze egy kisgyermekkel a háznál bármi furcsaság, megmagyarázhatatlan történés előfordulhat!