Éjszaka az állatkertben

Éjszaka az állatkertben.

Amikor a nap fáradtan búcsúzik,

Az állatkert lassan elcsendesedik.

Hazatérnek a kíváncsi látogatók,

Elköszönnek a fáradt gondozók.

A vaskapura lakat és zár kerül,

S ott maradnak éjszakára egyedül,

Fejüket mély álomra hajtva az állatok,

Várva egy újabb, napfényes holnapot.

Felkél a hold, este van már lassacskán,

Hatalmasat ásít a kisportolt pávián.

Csíkos pizsamáját felhúzza a zebra,

Futkározott sokat, korán fekszik le ma.

Búcsút int a fóka a bajuszos rozmárnak,

Mindkettő rabja a repülő labdának.

Pásztázza birtokát a hatalmas oroszlán,

Álmában boldogan henyél a szavannán.

Lassan elszenderülnek mind az állatok,

Álmodnak szabad és boldog másnapot.

Ahol nincsenek rácsok és lakatok,

Helyettük erdők, mezők és nádasok.

S lehet, hogy küzdeni kell az életért,

Ám az szabadság nélkül mit sem ér!

Álmukban utakat rónak és szaladnak,

S megélik, milyen jó lenni szabadnak!

Ha tovaszáll az álom a harmatos reggelen,

Új napra virradnak az állatok a ketrecben.

Bár nem tűntek el a lakatok, a rácsok,

Minden állat talál cseppnyi boldogságot.

Ki egy pöttyös labdát, ki egy darab halat,

Ki egy kedves kismajmot, ki a hátán matat.

S amikor újra gyúlnak a csodás esti fények,

Álmodnak az állatok, szabadságról, szépet.