Élet a tipiben ( indiánsátorban)

Élet a tipiben ( indiánsátorban).

A sziú indiánok életmódját a vándorló bölények követése és vadászata határozta meg, gyorsan szétszedhető és összerakható sátrakban, tipikben laktak.

    A " tipi" szó sziú nyelven azt jelenti," Valami, amiben lakni lehet."  A sziú indiánok az állandóan vándorló bölényeket követték. Vadásztak rájuk. Ezért kellett könnyű sátrakat építeni, különösen addig, amíg a lovakat nem ismerték,így a kutyáknak kellett húzni a terheket, bőröket, prémeket,takarókat .

Kis Kígyó, aki a nevét a keresztapjától kapta, elmesélte, milyen volt az élet a tipiben.

  Kellemes volt itt az élet .

A sátor közepén tűz égett, füstje a sátor csúcsán át távozott, ezt eső idején le lehetett zárni.

A tipi bejárata kelet felé nézett, ebből az irányból jött a napfény,

Kis Kígyó is, aki bátor megmentőjétől kapta a nevét,  egy ilyen tipiben élt.

  A tipi kör alakú alapja a Földet, a sátor az eget jelképezte. Ha veszély fenyegetett, villámgyorsan szétbontották a sátrakat, összekötözték a sátorrudakat, felrakták a lóvontatta szánokra.

  Kis Kígyó sokat segített az édesanyjának kis korától kezdve. Tüzet gyújtott, takarította a tipit, főzött később, néha-néha elvitték a felnőttek bölényvadászatra is. Vagy csak ült a nagy folyó partján, nézte a csodálatosan változó, különböző alakot öltő, vonuló felhőket, kavicsokat dobált a vízbe, számolta a kavicsok nyomán keletkezett vízgyűrűket, és álmodozott.

  Arra gondolt, milyen jó lenne letelepedni valahol, földet művelni, finom ételeket készíteni, esténként kiülni a tipi elé, nézni a csillagokat, a csillaghullást, elgondolkodni az életükön, vajon élnek-e a sziúkon kívül más népek is a földön, és vajon van-e élet a tőlük mérhetetlen távolságban levő csillagbolygókon…

  Éppen az évi „Hét Tanácstűz” szövetség találkozójára készültek, és Kis Kígyó már előre örült a „Naptánc” szertartásnak, amelyen életében először ő is részt vehet.

A „Naptánc” a bátorság próbája volt az indiánoknál, ilyenkor adtak hálát az őket segítő szellemeknek. Ugyanakkor a beavatás, a felnőtté válás szimbóluma is volt.

„Négy napon át böjtöltünk és virrasztottunk a nagy esemény előtt” – emlékezett vissza Kis Kígyó azokra az időkre.

Aztán kikötözték őket egy nyírfához, amelynek a tetejére két fiatal lány sasfészket helyezett. Arcukat, csuklójukat feketére kenték, s a többiek a sas szárnycsontjából készített sípokat fújtak és énekeltek.

A fiatalok a Napba nézve táncoltak, amíg a szíjak, amellyel megkötözték őket (befűzve a mell- és hátizomba),el nem szakadtak.

Fájdalmas próba volt ez a beavatás,de a törzsnek erős, bátor harcosokra volt szüksége a fennmaradáshoz.

  Nem volt könnyű az indiánok élete, már fiatal koruktól kezdve a megpróbáltatások sora várta őket, készültek a véget nem érő harcra hazájuk, szülőföldjük, az őseik által évezredekkel ezelőtt megszerzett föld megtartásáért.

  Ma az indiánok rezervátumokban élnek.

Itt a vége, fuss el véle.