A kezdetek (Morzsi mesék)

A kezdetek (Morzsi mesék).

A kezdetek

Egyszer volt, hol nem volt, talán Magyarországon, talán nem, de annyi bizonyos, hogy volt egyszer egy kiskutya. A kiskutyát Morzsinak hívták, mert olyam pöttöm volt, mint egy aprócska kenyérmorzsa.

  Pontosabban a kezdet-kezdetén még sehogy sem hívták , hiszen az anyukája nem tudott beszélni, a gazdiék pedig tudták, hogy el kell ajándékozni a kiskutyát, mert ennyi kutyát már nem tudnak eltartani. Morzsin kívül ugyanis még négy egészséges kiskutya született.

  Egyik napon Morzsiért is eljött az új gazdi. Morzsi szomorúan búcsúzott anyukájától, testvéreitől, a háziaktól. Tudta, hogy mennie kell, ez a kiskutyák sorsa. De valamiért egyáltalán nem félt.  Andó szemében öröm csillogott, amikor meglátta a Morzsi fényes gombszemét, nedves orrocskáját.

  Még csak tegnap este mondta meg az apukája, hogy Andó kaphat egy kutyust, ha olyan nagyon akar. És Andó olyan nagyon akart. De  milyen régen! Most elsős, de már az óvodában kinézett magának egy aranyos jószágot, de akkor apa még nem engedte meg, hogy hazavigyék, mert Andó még nem volt elég komoly ahhoz, hogy önállóan ellásson egy másik élőlényt.  Egy elsős gyerek azonban már képes arra, hogy etessen, itasson, sétáltasson egy aprócska jószágot, az udvarban vigyázzon rá, vagy a lakótelepen vezetgesse. Ne felejtse el, hogy felelős ezért az állatért, hogy ő a gazdi, akihez a kiskutya hűséges lesz, akinek a sorsa az ő sorsától függ.

  Andó ezt pontosan megértette, és megígérte szüleinek, hogy soha egy percre sem felejti el, hogy rá van bízva valakinek a sorsa. Andónak tavaly volt egy tamagocsija, de az csak játék…

Egy kutya, az más!

  Morzsit beültették az autóba, és elrobogtak vele. Otthon óvatosan betessékelték a nagy ház verandájára. Kicsit hűvös volt, Morzsi fázott, de félt is egy kissé, így aztán a félelemtől remegett.  Valahol a közelben hangos kutyaugatás hallatszott. Morzsi behúzódott egyik sarokba. Szörnyen félt. Ki védi meg, hisz az édesanyja nincs itt a közelben?!

  A nagy, csaholós kutya közölte Morzsival, hogy látta, amikor megérkezett, hogy ő is ebben az udvarban lakik, hátul, a pataknál, és elvárja a feltétlen tiszteletet az új jövevénytől.

Szívesen idejönne a kiskutyához, személyesen is köszönteni, de azon egyszerű oknál fogva, hogy folyton láncra verve tartják, nem tudja tiszteletét tenni.

  Morzsi nem is bánja, hogy nem kell személyesen megismerkednie a nagyhangú házőrzővel. Később Andótól megtudta, hogy a nagy kutyát Cézárnak hívják. Tehát mániákus parancsolgató, hataloméhes.

 Morzsi az alagsorban kapott helyet, és egy kiszolgált gyerekjárókából egy kifutót is az udvarra. Élvezhette a jó levegőt, hallgathatta a közeli patak csobogását, a nagyokos házőrző fecsegését, a madarak csivitelését. Látta a kis, fekete tücsköket, amint hangicsálnak a fűben, a katicabogarakat, a szorgos hangyákat. Figyelte a virágokat körüldongó méheket, a lusta pillangókat, a szilvafák hajladozását a szélben, és várta a gazdit az iskolából,..

   Ám egyik délelőtt valami igen furcsa hangra lett figyelmes. „Kukurikú” vagy „Kukurú”? Ezt Morzsi nem tudta pontosan megállapítani, de úgyis mindegy volt, mert ezen a furcsa nyelven ő sem értett egy kukkot sem. Érdekes teremtmény billegett el ketrece előtt peckesen, valami piros masniféle libegett a fején, utána néhány szürkésbarna szolgája ballagott. Fejét kapkodva aprókat koppantott a földre hegyes orrocskájával, egy-egy kukac, giliszta, hernyó vagy bogár tűnt el ilyenkor a cső orrocskában. „Talán valami különleges udvari porszívó”.gondolta Morzsi, mert amíg a verandán lakott, a porszívó volt a legjobb barátja,hasonlított anyuhoz, meleg áradt belőle, és kellemesen duruzsolt. Morzsi gyakran elaludt tőle a kis narancssárga fotelban.

  Aztán még szép sorban Röfiék, Meekiék, Beeriék is elvonultak, kicsit később a Hápi család totyogott tova aztán Gágiék vonultak  trécselve az utca végi tavacskához.

  -Légy jó kutyus!- mondta Andó a reggeli tejet letéve Morzsi elé, és hátán az iskolatáskával gyorsan elinalt.

-Hát, mindenkinek van dolga, csak nekem nincs? Itt maradtam egyedül, tétlenül –gondolta búsan, és egy aprócska repedést vett észre az egyik léc közepén.

Addig feszegette, addig rágicsálta, harapdálta, amíg a léc megadta magát, és nagy reccsenéssel kettétört. Morzsi elfordította a szétrepedt darabokat, és kimászott a biztonságot nyújtó ketrecből. Hátra sem nézett Cézár felé, sőt laposkúszásban indult a többiek után az utca felé.

Folytatás következik.