Mese a kiskutyáról, aki eltévedt a baromfiudvarban / Morzsimesék/

Mese a kiskutyáról, aki eltévedt a baromfiudvarban / Morzsimesék/.

  Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy kis házban egy kisfiú, Andó.

Volt egy kiskutyája, akit Morzsinak hívtak. Morzsi olyan picike volt, mint egy kenyérmorzsa, kusza szőrű, gombszemű. Egy reggel nem találta kis gazdiját az ágyában, ezért a keresésére indult.

  Ahogy kilépett az ajtón, találkozott egy fura állattal, aki a szemétdombon állt peckesen, és teli torokból kiabálta:

-Kukurikú, kukurikú, felkelni, lusta népség, reggel van.

- Hát te ki vagy? –kérdezte Morzsi a színes tollú, piros tarajos udvarlakót.

- A kakas. Az úr a baromfiudvarban.

A beszélgetésre sorban bukkantak elő a tyúkok az ólból, és zavart kotkodácsolással tudakolták a kakastól, ki a furcsa idegen.

- Házőrző… lesz… nemsokára- mondta a kakas. – Munkára, asszonyok, a gazdaasszony már várja a tojásokat.

Morzsi továbbment.

 - Mee, mee,mek, mek –hallotta a feje fölött a hangokat.

 - Te ki vagy?- kérdezte a hosszúfülű, szintén négylábú jószágot Morzsi.

 - Mekk Egyed. Tessék, egyed - mondta a kecske, egy kis füvet tett Morzsi elé, és szakállát simogatva ő is elballagott.

Morzsi körülnézett. Egy gömbölyded négylábú túrta orrával a földet.

- Mit keresel?- kérdezte Morzsi.

-Kincset. Ennivalót - válaszolta a négylábú.

-Ki vagy?- tudakolta Morzsi.

-Én a disznó. A malacaim az ólban vannak. Csak röffentek nekik, és már jönnek is. Tudják, hogy elejtett répát, magot, kincseket találtam.

-Én elásom a kapott csontot, de a csirkék mindig itt leselkednek, pedig nem is szeretik a csontot. Nincs foguk.

-Szegénykék! - mondta a disznó.

-Bú, bú, bú –bődült el mellettük egy nagyobb állat.

-Szomorú vagy? – nézett fel rá Morzsi.

- Mért lennék szomorú?

-Azt mondtad „bú”, vagyis bánatos vagy.

-Nem vagyok. „Búbeccének” hívnak az emberek. Anyukám a mezőn van, reggel megy a csordával, este jönnek haza. Jövőre én is velük mehetek – mondta Búbecce.  -Kolompom is lesz.

-IÁ, IÁ – hallatszott a szomorú kiáltás az istállóból.

-A Matyi.

-Hmm…

-Matyi, a szamár. Mindig ilyen bánatos.

-Gyere, látogassuk meg! Ráfér egy kis vigasztalás…

Mit gondolsz, mit vittek Matyinak ajándékba a jószívű látogatók?