A kis csibe nagy napja

A kis csibe nagy napja.

 „ Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, vagy még azon is túl élt egyszer egy tyúkanyó. Csibéi már felnőttek, önálló életet éltek, a kakast megfőzték a háziak ebédre, a Morzsi kutya megharagudott rá valamiért, állandóan megugatta, elzavarta az elásott csontja környékéről, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a tyúkanyó nagyon szomorú volt, nagyon egyedül érezte magát a nemrég még oly kedves baromfiudvarban.

  Elhatározta, hogy világgá megy, barátokat keres. Kibújt a hátsó kapu alatt, és egy erdőszéli nagy, virágos mezőn találta magát. Nem messze meglátott a földön egy jól álcázott madárfészket.

Finom szálakkal volt szőve, apró tollakkal bélelve, és egy eke nyomán kifordított földdarab, hant nyúlt fölé tetőként és álcázásnak az erre kutató, osonó róka megtévesztésére. A fészekben barna foltos, apró tojások voltak, szám szerint heten. A tojások még melegek voltak, de a fészek elhagyatottnak tűnt. A környékén barnás-fehéres tollak hevertek szanaszét, egyiket-másikat messzebbre sodorta a megélénkülő szél.

  A mi tyúkanyónk se volt rest, gyorsan ráült a tojásokra, melengette őket, altatódalt kotkodácsolt, és szárnyaival megsimogatta a kis árvákat. Az egyik tojás belsejében mocorgást észlelt, apró koppintásokat, zörejeket, roppanás, majd repedés hallatszott, és a középső tojás tetején keletkezett résen kidugta fejét egy aprócska fürj csibe. Picike volt, gyenge, és barna csíkos!

- Milyen fura vagy, szegénykém- vélte a tyúkanyó, és fájó szívvel gondolt a tavalyi, sárga pelyhes, hangoskodó csibéire.

 A kis fürj kimászott a tojásból, és tyúkanyó szárnya alatt keresett biztos menedéket.  Elmesélte, hogy az édesanyjuk elhagyta őket, nem akart a tojásokon üldögélni, aztán egy sárga, csendes járású, lompos farkú állat megtépte és magával vitte az erdő felé. A többi tojásban is volt mocorgás, de aztán fázni kezdtek és elcsendesedtek . Az volt a szerencse, hogy ő a fészek legaljára került, és ott jó meleg volt, aztán dél felé a napocska is besütött a fészekbe. Akkor újra mocorogni kezdtek a kis tojások.

Tyúkanyó leszállt a fészekből, és éles csőrével betörte az egyik tojás tetejét. Apró, barna csomó, pelyhecskék bukkantak elő, a kis gombóc megmozdult, és kidugta fejét a második fürj csibe. Gyenge volt és álmos, de amint megpillantott egy elejtett magocskát a fészek szélén, felkapta és megette.  Te kis éhenkórász!- korholta őt tyúkanyó kedvesen. Még három fürjecskét sikerült kiszabadítani a tojásokból, de a másik kettőben nem volt „senki”.

  Az öt kis fürj csibe tyúkanyó vezetésével néhány óra pihenés után elindult táplálékot keresni. Nagy kaland volt! Találtak bogarat, hangyát, pókokat, egy kis csigát, hernyót. A legöregebb csibe még füvet is csipkedett, a többiek kinevették. -A mező terített asztal a magunkfajta madarak számára- mondta bölcsen tyúkanyó. Esteledett. A fészekhez közeli búzatáblában megszólalt egy fürjkakas: pitypalatty, pitypalatty… 

De ezt a mi kis csibéink már nem hallották, békésen szunyókáltak a nagy kaland után tyúkanyó védő szárnyai alatt.