Életünk meséje

Életünk meséje.

Életünk meséje

Csodás világunk, e Föld ahol élünk,

Sok szépséget rejt, neki köszönhetjük létünk.

Álljunk meg egy percre, tekintsünk körbe;

Mennyi mindent ad, s mi mit teszünk érte.

Ajándékba kaptuk - ide születtünk,

Megannyi évszázada már, hogy itt élhetünk.

S ahová még ember nem tette be a lábát,

Szemet gyönyörködtető – így írnám le táját.

Az erdő, mező sok érdekes élőlényt rejt,

Míg a víz alatti világ ámulatba ejt.

Hát lássunk picit az orrunknál tovább,

S eszméljünk fel, miért oly fontos ez a világ.

Néhány érdekes történetet mesélnék el Nektek,

Mit idővel az emberek meggondolatlanul tettek.

Hisz míg ellátunk, de még az Óperenciás tengeren is túl,

Vagy épp tikkasztó hőség, vagy talán zord vihar dúl.

Ám most az Északi-sarkra repítenélek el titeket,

Kapaszkodjatok, mert csak úgy suhan a képzelet!

Gondoljatok bele, itt régen sokkal hidegebb volt,

Minden a fagyról, jégről és a hótengerről szólt.

S ez a hideg elmondhatatlanul hiányzik Bubunak,

Kinek ez az otthona; egy jegesmedve fiúnak.

Sokat hallott anyukájától a régi szebb időkről,

Amit sajnos már nem igen várhat a jövőtől.

Évről évre rosszabb a helyzet, a jég olvad…

Ő pedig az éhségtől napról napra összeroskad.

Hisz ahogy a biztosnak hitt talaj fogy lába alatt,

A mindennapi betevő is csak vágyálom marad.

Mert lassan eltűnik az „ismerős” terep,

Sokat kell úsznia, hogy találjon egy új helyet.

Egy olyat, hol végre újra élelemhez juthat,

És ha megérkezik, végre picit megnyugodhat.

Ezért Bubunak is folyamatos küzdelem az élete,

Sajnos sok maci megy mennybe ez miatt évente.

Pedig minden ember tehetne ezt-azt ez ellen,

Biciklizhetnénk kocsikázás helyett; gyűjthetnénk szelektíven.

Hisz más élőlény is szenved az emberi tevékenységek miatt,

Például a Nagy-Korallzátonyban lakó állatokra is kihat.

Ez a korallzátony Észak-Ausztráliában található,

S ha hiszitek, ha nem, még az űrből is látható.

8000 éves lehet, s mára a Világörökség része,

De nem tündököl eredeti fényében teljes egésze.

A korallok nagyon fontos szerepet töltenek be,

Megkötik a szén-dioxidot, mi bekerül a tengerbe.

S a nagy stressz miatt, mely mindennap éri őket,

Színét vesztik, kifakulnak, és talán „itt hagynak” minket.

Ennek nagyon csúnya következménye is lehetne,

Bárcsak az ember a jövőjéért mindent megtenne!

Tudjátok e például, hogy mi történik a házi méhhel?

Az ő fontossága és szerepe sem mérhető pénzzel.

Ahogy váltakozik az idő, csak tűnnek el a virágok,

Ezáltal nem jutnak nektárhoz a méhcsaládok.

Így éldegél Mira is, a méhecske kislány,

Kinek minden napja sajnos elég silány.

Pedig Európa kellemes éghajlatát élvezi,

Megláthatja, ki e gyönyörű vidéket kémleli.

Noha Mira méhnek van rokonsága máshol a nagyvilágban,

Gyakran mondja is, hogy majd elszökik bánatában.

Földünk legfontosabb haszonállataivá váltak,

Nélkülük talán „vége is lenne a világnak”.

Hisz ha nem lesz Mira, s nem lesz több méhecske,

Hamar elfogyhat az emberiség élelme.

Apróságokon is sok múlhat, ne felejtsük el!

Ültessünk fát, locsoljunk esővízzel!

Legyünk energiatakarékosak, váltsunk megújulóra!

Hisz mi magunk lehetnénk otthonunk megóvója…