Elő a macskával / részlet

Elő a macskával / részlet.

Fura egy nap volt ez a mostani, hiszen az első reggel, mióta úszni jár, amin nem kísérte haza Szávát, vagy éppen a lány nem kísérte haza őt. Mindkettőjüknek volt elintézni való ügye, ezért délutánra beszéltek meg egy hatalmas terepasztal-vonatozást. Száva elmondta mennyire nehezen válik meg Cilitől és valószínű, hogy ma viszik majd el tőle a gyerekek. Károly segített volna, hogy legyen új macskája Szávának, de a lány nem akarta. Kizárólag Cilihez ragaszkodott.

– Rendben van, Száva. De ha nem szólsz a srácoknak, nem fogják tudni, hogy szeretnéd azt a macskát. Legalább mondd meg nekik! – biztatta. De Száva elzárkózott ettől és szomorúan cirógatta közben Cili fejét.

Károly elszántan indult délután, hogy Száva kertjét teljesen rendbe hozza, és őt magát felderítse a kiscica távozása miatt érzett bánat miatt. A virágokat kiültette már a ház elé és oldalra is vitt palántákat. A szomorúfűzfa környékét és a grill-sütő mögötti területet azonban még el se kezdte. Úgy döntött, jó lesz oda friss pázsit, a kerítés mellé pedig körbe, haranglábakat tervezett. Száva örült és ennek az örömének hangot adva, különféle süteményekkel kedveskedett a férfinak, miután az első saját sütésű meggyes piskótának fergeteges sikere volt. A siker legnyilvánvalóbb jele a hamarosan kiürült tányér volt, alján néhány morzsával és Száva pironkodásával, amiért nem készített Károly bácsi igényéhez méltó mennyiséget, de leginkább, eleget.

Károly nem is sejtette, hogy ma túrógombóc várja majd és azt sem sejtette, hogy népes társaságra akad Szávánál délután. A kertkapu nyitva kínált szabad utat a ház felé, de még az ajtó sem volt becsukva, így kiválóan lehetett hallani, hogy bent emelkedett hangulat uralkodik. Gyöngyöző kacagás, gyereknevetés hangja fogadta, már a kertkapuban.

– Nocsak! – lépegetett fel a lépcsőn – mi van itt? Valami szakkör?

Mosolyogva tette le a hátizsákot, amit eddig a kezében lóbálva hozott és belépett az előszobába.

– Csókolom! – üdvözölték szinte egyszerre a gyerekek.

– Cili szakkört tartunk, Károly bácsi – közölte komoly arccal Marcsi.

– De hamarosan megnyitjuk a modell-vasút szakkört is. Be lehet iratkozni! – vigyorgott Pisti.

– Arra benevezek! Naná! De már az utca végén hallottam, hogy micsoda hangulat van itt! Szedtem is a lábam, nehogy lemaradjak valami érdekesről.

– Ja? Éppen azt meséltük Száva néninek, hogyan intézte Marcsi a délelőttöt. Képes volt benépesíteni a kamrájukat egerekkel és egy patkánnyal.

Károly bácsi meghökkenve bámult Pistire. Még leülni is elfelejtett, pedig éppen ereszkedett az előszoba összecsukható székére, ami az asztal előtt állt. Félúton megállt a feneke a szék fölött, behajlított térdekkel, megroggyanva nézett a gyerekre.

– Patkányt? – és olyan arcot vágott, mintha harapófogóba került volna valamelyik lába ujja.

Száva nevetni kezdett, gurgulázó, gömbölyű kacagással, ami aztán átragadt mindenkire. Kisvártatva Károly is hahotázva könnyezett, Marcsi a hasához kapva igyekezett levegőhöz jutni.

Istinek sikerült először abbahagyni a nevetést, ami úgy hatalmába kerítette a társaságot, mintha valami fertőző betegség lenne.

– Igen. És a világért ki nem hagytam volna ezt a délelőttöt! Már a boltban is vicces volt a helyzet, de utána végképp. Csupa izgalom volt minden perc. Én feltettem a dobozokat Marcsi ablakába és vártam a ház sarkánál, amíg el nem telik legalább fél óra. Láttam, amikor Marcsi beszedte a rágcsálókat az ablakból és eltűnik velük. Rögtön utána észrevettem a nagymamát is, aki éppen a kert felé vette az irányt. Alig tudtam elbújni, még jó, hogy Cudar ismer és nem ugatott meg. Amikor Marcsi nagymamája végigvonult az udvaron, akkor nekem nem volt hová bújnom, csak Cudar óljába. Meghallottam a lépéseket, gyorsan kellett dönteni, hogy köszönjek-e Róza néninek, és bemenjek Marcsihoz, vagy bemásszak Cudar mellé a kutyaólba. Csak attól tartottam, hogy, ha köszönök, akkor majd azt hiszi a nagyi, hogy én hoztam a dögöket.

– És, milyen jól hitte volna! – vigyorgott a kislány.

– Igen? Ki volt a felbujtó, nem tudod? – nézett rá Pisti. – Piszok tágas kutyaháza van Cudarnak, még te is befértél volna, főleg most, hogy lefogytál. Ott kuporogtam a behemót kutyával, amíg a Nagyika zöldséget szedegetett a kertben.

– Jaj, Pisti! Elképzellek egy komondor mellett a kutyaházban – kacagott újra Száva – lehet azt hitte szegény, hogy beköltözöl hozzá házat őrizni.

– Én is azt hittem, mert a Nagyi sokáig vacakolt a hátsó kertben. Már majdnem előbújtam, és Cudi már csatakosra nyalogatta a fejemet, amikor láttam, hogy Róza néni megy vissza a házba. Gondoltam, ha bement, majd csöngetek, mintha most érkeztem volna. Talán ő nyit ajtót és nem fog gyanakodni. Meg azt is gondoltam, hogy Marcsi nyilván kihasználja ezt a zöldség szedést és kiteszi az állatokat addig valahová. Jól gondoltam, mert minden jól sikerült.

– Tényleg? – ámult Károly bácsi, aki végre kezdte felfogni az események lényegét. Legalábbis, nagyon igyekezett.

– Aztán mi történt? – nézett Marcsira, de Pisti nem adta át a szót, Marcsi elhúzta a száját és tehetetlen arcot vágott.

– Mi ketten Marcsival izgultunk és próbáltunk beszélgetni, de folyton az járt az eszünkbe, hogy mikor fedezi fel Róza néni az egereket. Marcsi azt mondta, hogy a krumplis kosárba tette mind a hármat, mivel a kamrába főzés miatt be kell majd mennie a mamájának. Hol nevettünk, hol meg izgultunk, hogy mi lesz ebből?

– És? Mi lett? – érdeklődött Károly, aki közben arra gondolt, hogy mennyire rafináltak a mai gyerekek és mi mindenre képesek, ha a fejükbe vesznek valamit.

– Az lett, hogy egyszer csak benyitott Marcsihoz a nagyija és csak annyit mondott:

Gyertek csak! Viszont olyan fehér volt, mint a fal és Marcsi meg is kérdezte tőle, hogy az inzulinját beadta-e magának.

– Be ám, de mindjárt adhatom újra, mert a vércukrom felment most biztosan kétszázra! – felelt Róza néni és én akkor már kezdtem aggódni. Mentünk a kamrába.

– Láttad, milyen óvatosan nyitotta ki a kamra ajtót? – vette át a szót Marcsi – csak a fejét dugta be, és azonnal becsukta újra. El se tudtam képzelni, mit látott, illetve el tudtam, csak szerettem volna látni.

Marcsi mosolygott. Leült az asztalhoz ő is, Károly bácsival szemben és mesélte tovább.

– Mama azt kérte menjünk be, és mondjuk meg, mit láttunk. Először én léptem be, aztán mögöttem Pisti. Szemben az ajtóval van egy kosár, abban tartjuk a krumplit.

– Meg a patkányt! – röhögött fel Juhász Pisti.

Károly és Száva, nevetve néztek egymásra, majd újra a gyerekekre figyeltek.

– Igen, ott feküdt a burgonyák tetején az a hatalmas patkány, a farka egészen az orráig kunkorodott vissza és mozgott a bajusza, ahogy rágta a krumplikat. A felső sora mind meg volt már kezdve a krumpli halomnak. A fognyom ott éktelenkedett minden egyes burgonyán. Az egereket nem láttam. Pisti megkérdezte hol lehetnek, de el se tudtam képzelni. Ki tudná hová rongyoltak el? Hiszen mongol futóegerek, gondolom azért, mert folyton rohannak. Csak remélni mertem, hogy nem nyargaltak ki utánam a résen, amikor én kijöttem és ott bent akartam hagyni őket!

Száva néni közben tányérokat tett az asztalra és mindenki örömére egy hatalmas tál túrógombócot helyezett az asztal közepére. Közben kuncogva, kacagva hallgatta a történetet.

– Te jó ég! Nem is tudom, mit mondjak. Szegény nagymamád – mosolygott. – Marcsi, te elképesztő ötletek kitalálója! Közben hűlhet a gombóc, mert forró. A cukrozott tejfölös öntet a konyhában maradt. Szaladj, csak, Pisti hozd ide, kérlek!

A fiú azonnal ugrott, a kislány pedig folytatta a Cili megszerzéséért való kálvária történetét.

– Szóval az a lényeg, miután kijöttünk, én megkérdeztem Mamát, hogy ő mit látott?

Marcsi! Hogy kerül egy ordas patkány a krumplim tetejére? – válaszolta és hirtelen nagyon meglepődtem.

– És mikor ezt mondta, akkor kipukkant belőlünk a nevetés, pedig Róza néni nagyon szigorú arccal nézett a kamra felé – szólt közbe Pisti, miközben a gombócokat pakolta maga elé.

– Aztán még azt is mondta, ne higgye Marcsi, hogy elhiszi neki, hogy a krumpliból nőtt ki egy óriási rágcsáló és direkt csak azért, hogy meghámozza az ebédnek valót, mert nem egy kukac rágja a burgonyájukat, hanem egy medve nagyságú patkány. De már akkor nagyon nevettünk.

– Igen, pedig még az egerek elő se jöttek – nézett fel komoly arccal Marcsi.

– És még be sem ment nagymamád újra a kamrába. Mert aztán bement, és megállt az ajtóban, mire a patkány jóllakott lustasággal odament hozzá és rálépett a lábára. Na, akkor már kiabált. A szerencsétlen patkány meg úgy megijedt, hogy felszaladt a legmagasabb polcra, ahol, mint kiderült, addig ott tanyáztak az egerek. A felriasztott futóbajnokok előrohantak, Marcsi mamája meg ugrott egyet ijedtében, mielőtt becsapta volna maga után a kamraajtót. Közben meg azt kiabálta, hogy azonnal fogjuk meg az egereket patkányostul és hozzuk a macskát!