Erdőóriások 1. : A rossz álom

Erdőóriások 1. : A rossz álom.

Zsuzsi és Bandi, a két óriásgyerek mindig együtt aludt a nagy tölgyfa gyökerei között lévő mélyedésben, amit puha fűvel béleltek ki. Hideg éjszakákon egymást melegítették, meg persze a föld is testmeleg volt körülöttük. A föld ugyanis, amiből a tölgyfa kihajtott, és ami az odújuk falát alkotta, az apjuk, Tölgyes Imi sárszürke bőre volt.
Imi egy igazi, HATALMASRA nőtt erdőóriás volt. Szakállas feje és görnyedt háta olyan magasan volt, mint egy régi templomtorony teteje. A lába és a karja akár egy gigászi dinoszauruszhoz is tartozhatott volna. Imi hajlott hátán kisebbfajta erdőcske nőtt, tölgyfákkal, cserjékkel és egy füves tisztással. Ebben a varázslatos utazó ligetben aludtak Bandiék minden este.
Bandi gyerek volt, még alig nőtt nagyobbra egy átlagos felnőtt embernél. Zsuzsi két fejjel nála is kisebb volt. A két óriásgyerek emberi ruhát viselt, az ő testüket még nem földszerű bőr és zöld növényzet borította, mint a szüleikét.
A két óriásgyerek anyja, egyszersmind Tölgyes Imi felesége Örökzöld Hanna volt, a hegynyi méretű, fenyőfákkal borított hátú, mindig mosolygós erdőóriás. Bandiék nem igazán szerettek az anyjuk hátán lévő fenyőligetben aludni, mert az ottani, mindent beborító tűlevelek igencsak szúrósak voltak. A fenyőfák között azonban megbújt egy langyos vizű tavacska is, amiben viszont előszeretettel fürdőztek.
Bandiék estéi általában úgy néztek ki, hogy először az anyukájuk fenyveshátán lévő tóban megfürödtek, majd átmásztak az apjuk hátligetébe, ahol a tölgyfa gyökerei közti odúban elaludtak.
A két óriásgyerek általában igen jót durmolt egymás ölelésében, ám újabban Bandi gyakran rosszat álmodott. Álmában mindig  azt a barnamedvét látta, amelyik folyton a nyomukban járt.
Körülbelül egy hónapja egy jókora barnamedve ólálkodott a vándorló óriáscsalád nyomában. A mackó nappal nem mert a közelükbe jönni. Éjjelente viszont, amikor a két óriásszülő lekuporodott a földre, és elaludt, a medve rendre ott szaglászott a kicsiket rejtő apai hátliget környéken.
Bandi azt érezte, hogy a medve nemcsak egyszerűen kíváncsi, hanem éhes is. Álmában az állat gyakran egészen közel jött hozzá, és meg akarta karmolni őt.
Bandi az egyik éjjel Zsuzsi nyögdécselésére ébredt fel. Ahogy kinyitotta a szemét, azt látta, hogy  az odú nyílása felől egy szőrös-karmos mancs tapogatja a kishúga haját. Azonnal tudta, hogy a medve lesz az. Nem gondolkodott, inkább egyből cselekedett. Felugrott, megragadta a félálomban lévő Zsuzsit, és behúzta őt az üreg mélyének biztonságába, ahol a karmok nem érhették el. A lánynak szerencsére semmi baja nem esett, igazából fel sem ébredt.
Bandi összeszedte minden bátorságát, majd kibújt a szabadba, és az éjjeli holdfényben szembenézett a medvével.
Ahogy felegyenesedett, rájött, hogy az állat valamivel kisebb nála. Az álmaiban félelmetesebbnek tűnt, mint így, élőben. Csak egy kíváncsi lénynek látszott, ami azonnal hátrahőkölt, amikor Bandi határozottan fellépett vele szemben.
– Menj innen! – csapta össze a tenyerét az óriásfiú.
A medve hátralépett kettőt, de csak ennyit tágított. Zavartan szaglászva toporgott.
– Apám, ébredt, és egyenesedj fel! Itt van a kíváncsi medve, felmászott hozzánk! – kiáltott fel Bandi. Gyorsan belekapaszkodott az alvóürege szélébe, a tölgyfa egyik gyökerébe.
A föld kisvártatva megmozdult az óriásfiú talpa alatt. Az éjszakai liget megdőlni látszott, ahogy Tölgyes Imi testhelyzetet váltott. Bandi erősen fogta a fa gyökerét, így ő a helyén tudott maradni. A medve viszont elvesztette az egyensúlyát, lehuppant a fenekére, és elgurult a sötétben.
– Minden rendben, gyerekek? - dörmögte az óriás apuka Bandi lába alól.
– Rendben vagyunk, de a medve még mindig itt van a közelben. Anyám, segíts, és szedd le apám hátáról a medvét! – kiáltott Bandi az ég felé.
– Csak nyugi, jövök! – hangzott fel Örökzöld Hanna zengő hangja.
A hold fényét hatalmas árnyék takarta el. Egy óriáskéz nyúlt be a fák közé. Az emberderéknyi ujjak Bandi előtt túrtak bele a ligetbe, és végigsimítottak a talajon. Amikor a kéz kiemelkedett a lombok közül, a medve ott vergődött a markában, úgy, mintha csak egy csapdába esett egérke lett volna.
– Vágd földhöz, anyám, hogy soha ne árthasson nekünk! – kiabálta Bandi fel a magasba.
– Nem bántjuk az állatokat, kisfiam! – dorgálta meg Hanna. – Még akkor sem, ha történetesen egy barnamedvéről van szó. Kicsit odébb szépen lerakom arra a kis rétre. Szegény úgy megijedt, hogy biztos nem jön a közelünkbe többet.
– Hát jó... – nyugtázta Bandi. – Visszafekszünk Zsuzsival. Jó éjt nektek!
– Aludjatok jól! – dörrent párban az óriásszülők hangja.
A világ visszaállt az eredeti állapotába, ahogy Tölgyes Imi lekuporodott.
Bent az alvóüregben Zsuzsi már mélyen aludt. Bandi mellébújt, megölelte, és remélte, hogy a lány csak egy rossz álomként emlékszik majd az éjszakára.
Bandi maga meg volt lepődve, hogy a rémálma egyszeriben valóra vált, de azon talan még jobban megilletődött, hogy a valóságban mennyivel kevésbé volt félelmetes a medve, mint a képzeletében. Ha tudta volna, hogy a mackó ilyen bátortalan, bizony nem félt volna ennyire tőle. És nem is volt olyan nagy, mint amilyennek tűnt...
Idáig jutott a gondolataiban, amikor elnyomta az álom.
Ezúttal nem álmodott rosszat. Reggelig úgy aludt, akár a bunda, és amikor felébredt,  érezte, hogy most már nem fél a medvétől. Zsuzsi vidáman kelt. Nem emlékezett semmire az este történtekből. Amikor Bandi elmesélte neki, hogy milyen kalandjuk volt a medvével, az óriáslány nagyon izgatott lett. Igazából sajnálta, hogy átaludta az izgalmakat.
Bandi felmászott a nagy tölgyfára, és körbekémlelt róla, de nem látta sehol a mackót. Ahogy odafent leselkedett, a táj lassan ringatózva haladt el mellette. Az apukája ütemes lépkedése most olyan volt számára, mintha egy hatalmas, erdővel borított hajón utazna, amit a tenger hullámai sodornak. Ám nem víztükör, hanem végeláthatatlan erdőségek, rétek, és hegyek vették körbe minden irányból. Oldalt az anyukája haladt mellette kisebb földrengéseknek is beillő léptekkel.
Az erdőóriások folyton vándoroltak, nem volt állandó lakóhelyük. Minden reggel felkerekedtek, és csak haladtak tovább az új vidékek, új kalandok felé... Ki tudja, milyen izgalmakban lesz részük legközelebb?