Ciceró, a cickány 1.: Ciceró és a gonosz macska

Ciceró, a cickány 1.: Ciceró és a gonosz macska.

Ciceró, a bátor és mindig éhes cickányfiú éppen a napi betevő csiga- és gilisztaadagját vadászta össze a mocsár szélén, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Apró füleit hegyezve megdermedt. Kicsiny lábak csörtetése tartott felé, majd előbukkant a sásból egy csapat kisegér. Az egérkék csapzottak voltak, ziháltak, és aggódva tekintettek maguk mögé. Ciceró azonnal rájött, hogy menekülnek valami elől.

- Sziasztok! Hát ti kik vagytok, és mi történt veletek? - kérdezte a cickányfiú a jövevényektől.

- Szervusz! - üdvözölte a legelől haladó rágcsáló. - Én Egér Elemér vagyok, és ők a testvéreim. Egy nagy, gonosz macska elől menekülünk, aki jól megkergetett bennünket. A közeli tanya szénaboglyája alatt éltünk, amíg az a gaz cirmos el nem üldözött minket. Most új otthont keresünk magunknak.

- Engem Cicerónak hívnak. Gyertek velem, megmutatom, hogy merre lakom! Az én üregem nagy, egy ideig elfértek benne ti is!

Az egérkék örömmel követték a cickányfiút, aki elvezette öket egy száraz földkupachoz, aminek az oldalán lyukak tátongtak. Elemér a testvéreivel hamar befészkelte magàt Ciceró járataiba. A jószívű cickányfiú örült, hogy segíthetett a bajba jutottakon.

Kisvártatva azonban Elemér bánatos képpel bukkant fel az üreg bejáratánál:

- Ciceró, nagyon örülünk, hogy megosztod velünk a hajlékodat, de mégiscsak jobb szeretnénk a régi helyükre visszatérni. Te erős és bátor cickánynak tűnsz. Nem tudnád elkergetni azt a gonosz macskát a tanyáról? Szerintem te le tudnád győzni! Nagyon erősnek és harciasnak tűnsz, ráadásul hegyes fogaid is vannak.

Ciceró elképzelte magát, ahogy bátran megküzd a cicával, és végül diadalmasan visszatér az egerekhez, akik örömkönnyek között gratulálnak neki, és messze viszik a hőstettének a hírét... Ez a fantasztikus ötlet egyből megtetszett neki.

A cickányfiú megígérte Elemérnek, hogy elzavarja a gonosz macskát a környékről. Az egér elmagyarázta, hogy merre kell mennie, hogy találkozzon a macskával, és sok sikert kívánt neki a kalandhoz.

Ciceró evett gyorsan néhány kövér sáskát, hogy legyen ereje a harchoz, majd megélesítette fegyverzetét, vagyis a hegyes fogacskáit. Ezután útra kelt, és hamar meg is találta a tanyát.

A jókora cirmos cica éppen szundikált a szénakazal árnyékában. Ciceró egy pillanatra elbizonytalanodott, a macska ugyanis nagyobbnak tűnt ilyen közelről, mint ahogy elképzelte. Azonban most már nem akart visszakozni. Közelebb lopódzott a cirmoshoz, és teljes erejéből beleharapott az alvó állat farkába.

A macska meglepődve fújt egyet, felugrott, és csúnyán megkarmolta Ciceró fejét. A cickányfiú visítva hátrált meg. A macska elöször meglepődve látta, hogy támadója milyen kicsi és egérszerű, de hamar felismerte, hogy ezúttal helybe jött hozzá a vacsora. Már ugrott is, hogy elkapja és felfalja a vakmerő cickányfiút. Ciceró bátorsága azonnal elillant, és gyorsan kereket oldott. Cikkcakkban futva kitért a rávetődő cirmos mancsai elől, és gyorsan eltűnt a magas fűben.

Vert seregként tért vissza az egerekhez. A feje sajgott és vérzett, a szíve pedig még mindig zakatolt a halálfélelemtől. Elemér meglepődve kérdezte meg:

- Hát te meg...? Mi történt, Ciceró?

A cickányfiú sírdogálva elmesélte, hogyan zajlott a küzdelem a macskával, és hogyan kellett menekülnie az életéért. Sajnálkozva mondta el, hogy Elemérék sajnos nem tudnak visszamenni a régi lakhelyükre.

- Nagyot csalódtunk benned, Ciceró - cincogták keserűen az egerek. - Gyáva vagy, nem harcoltál elég keményen!

A cickányfiú megszégyenülten szipogva vonult be az ürege legbelső részébe, és álomba sírta magát.

Azonban nem sokáig aludt, mert mindig korgó gyomra felébresztette, és kihajtotta a mocsárhoz vadászni. Épp egy jókora tücsköt rágcsált, amikor felbukkant a legjobb barátja, Sarolta, a sünilány.

- Miért lógatod azt a hosszú orrod, Ciceró? És mi az a plezúr a képeden? Rózsabokorban bukfenceztél? - kérdezte a tüskés leányzó.

Ciceró töviről-hegyire elmesélte, hogyan járt az egerekkel és a macskával. Mikor a története végére ért, könnyeivel küszködve megkérdezte:

- Most mégis mit tegyek? Nemhogy hős nem lettem, még szégyenben is maradtam Elemérék előtt. Legszívesebben elbujdosnék a föld alá, de sajnos minden finom falat idefent van...

Sarolta egy darabig csak ráncolta a homlokát, majd hosszas töprengés után így válaszolt:

- Ciceró, te nagy tévedésben vagy. Az a jó szíved és a vakmerőséged teljesen tévútra vitt! Segítettél az egereknek, befogadtad őket. Ez nagyszerű, nemes tett volt. De nekitámadni a macskának? Az nem bátorság, hanem bolondság volt! Annyira hősködni akartál, hogy még a józan eszed is sutba dobtad? Egyéként miért kockáztattad az életedet olyanokért, akiket alig egy napja ismersz? És mindazok után, amit értük tettél, még az egerek dühösek rád? Ez felettébb gyanús nekem! Nem lehet, hogy direkt azért küldtek el téged a cirmoshoz, hogy otthagyd a fogad, és övék legyen a lakhelyed?

Ciceró először csodálkozva eltátotta a száját, aztán éktelen haragra terjedt.

- Sarolta, neked igazad van! Hogy lehettem ilyen balga? Elemérék átvertek, a vesztembe küldtek! Mindjárt visszamegyek, és elkergetem az egész rágcsálóbandát az üregemből!

- Csak ne olyan hevesen, Ciceró! - intette nyugalomra a sünilány. - Kérlek várj a bosszúddal napnyugtáig. Csak amikor beköszönt az alkonyat, akkor zavard fel az egércsapatot a felszínre, jó? Van egy ötletem. Merre is van az a tanya, ahol a macska lakik?

A cickányfiú elmagyarázta az útvonalat a baratjának. A sünilány titokzatos mosollyal az arcán eldöcögött a mutatott irányba. 

Ciceró dühösen fortyogva tömte magába a rovarokat és puhatestűeket, egészen a nap végéig. Akkor aztán hazarohant, és belevetette magát a járataiba.

Az órákon át magában tartott haragja ekkor kitört belőle: szitkozódva és fájdalmas harapásokat osztogatva zavarta fel az egereket. Nem kímélte őket, nem hagyott időt a magyarázkodásukra, ott marta őket, ahol csak érte. Elemérék pánikba esve menekültek ki a veszettnek tűnő cickány járataiból.

Az igazi meglepetés azonban a felszínen várta őket. A kijáratnál ugyanis a legrosszabb rémálmuk leselkedett rájuk: az éhes macska a tanyáról!

Mire Ciceró kibújt az üregéből, már csak a távolodó cirmos hátát látta, aki szélsebes tempóban rohant a halálra rémülten iszkoló egerek után.

Ekkor nevetve felbukkant Sarolta.

Ciceró összezavarodott.

- Hát ez a macska meg hogy került ide? - kérdezte a sünilányt.

- Nos, bevallom: én hívtam ide - kacsintott Sarolta a barátjára. - Egyébként a macska neve Matilda. Engem nem tud bántani a tüskéim miatt, így elmentem hozzá, és megkérdeztem, hogy el akarja-e még kapni a szénaboglya alatti egereket? Igent mondott, ezért napnyugtakor ide vezettem, ahol tudtam, hogy pontosan ekkor elő fognak bukkanni a föld alól... azt hiszem Eleméréket ezek után nem fogjuk látni többet errefelé!

- Sarolta, te zseni vagy! - ujjongott Ciceró. - Köszönöm a segítségedet! Hogy tudnám meghálálni, amit értem tettél?

- Annyi bőven elég lesz, ha legközelebb kétszer is átgondolod, mielőtt hősködni támad kedved. Többé ne hagyd, hogy mások kihasználják a jó szándékodat!

A cickányfiú mosolyogva bólintott, és hálából meghívta a barátját egy jó kis szöcskevacsorára.