Esténként sünilesen

Esténként sünilesen.

            Az ódon ház egy hegyoldalban állt. Falait mindig zöldellő levelek borították, kertje hosszan benyúlt az épület mögé, végében egy ovális fehér asztal és hat fehér szék állt egész nyáron. Pár méterre a pihenő helytől egy használaton kívüli fáskamra volt, melyben egy sün család lakott.

            Egy nyári délután a csengő éles hangja süvített végig az udvaron. Egy fiatalos asszony sietett ki kaput nyitni, arcán a várakozás izgalmával.

– Jövök már, jövök! – kiáltotta, mikor meglátta két unokáját és a szüleiket.

Kinyitotta a kaput, és betessékelte a családot majd egyenesen a kerti asztalhoz vezette őket.

– Elkezdték már a felújítást nálatok? – kérdezte.

– Igen, és egy hétig nem lesz víz otthon, ezért szeretnénk addig nálad aludni Anya – felelt a fiatal férfi, a felesége pedig mosolyogva hozzátette:

– Csak ha nem zavarunk!

– Dehogy zavartok! Nagyon jól megleszünk együtt! Nemsokára hazajön Nagyapa, ő is örülni fog! – felelt Nagymama.

A kislány felállt, és a fáskamrához sietett. Belesett egy résen, de semmit sem látott, odabenn sötét volt.

– Itt laknak még a sünik? – kérdezte a kisfiú.

– Igen, és esténként mindig kijönnek, körbejárják az udvart – felelte Nagymama.

– Meg lehet őket nézni? – kérdezte a kislány, aki időközben visszajött és leült a székére.

– Persze. Sötétedésig itt maradunk sünilesen! – nevetett Nagymama.

A sün család a fáskamrában szorosan összebújva feküdt a kuckójában. A csengő éles hangja felébresztette őket. Hallgatództak, szerették volna tudni, hogy ki érkezett hozzájuk. Mikor a kislány bekukucskált a fáskamra deszkái között egy résen, elégedetten vették tudomásul, hogy az unokák jöttek. Figyelték a beszélgetést, és mosolyogtak, mikor kiderült, hogy egy hétig itt lesznek, és esténként szeretnék őket meglesni, mikor elindulnak kártevő rovarokra vadászni.

Megbeszélték, hogy ha lemegy a nap, előjönnek a rejtekhelyükről, és nagyon közel mennek a kerti asztalhoz, hogy a gyerekek jól megnézhessék őket, úgy tesznek majd, mintha nem látnák, hogy ott vannak, szépen lassan sétálnak előre, hogy jól megnézhessék, milyenek a sünök.

Nem kellett sokáig várni, és a csillagok fénye világította be a környéket.

– Maradjunk egy kicsit csendben! Már hallom a sünök motoszkálását! Figyeljetek csak! – mondta Nagymama.

A gyerekek és szüleik abbahagyták a beszélgetést, az időközben hazatérő Nagyapa hátradőlt a fehér kerti székben, a család minden tagja mozdulatlanná vált.

Sün papa mászott ki először a fáskamra ajtajának süni kijáratán. Sün mama elindította a két nagyobb gyerekét, azután a kicsit, és végül ő is kilépett a szabadba. Úgy, ahogy megbeszélték, szépen, lassan meneteltek a kerti asztal felé.

A család, várakozással tele figyelte őket. Nem mertek megszólalni, nehogy elijesszék a kedves kis állatokat. A gyerekek lélegzetvisszafojtva figyeltek. A hold fénye ezüstösen csillogott a sünik tüskéin, apró szemeik még véletlenül sem fordultak a család felé, nehogy azt higgyék, hogy meglátták őket és megriadtak tőlük. Emberek és állatok igazán tapintatosan bántak egymással!

A sünik elvonultak az asztal előtt, és a kert távolabbi vége felé vették az irányt. Mikor hallótávolságon kívülre kerültek, a kislány szólalt meg először:

– Nagyon aranyosak ezek a sünik! Amíg itt vagyunk, minden nap nézzük meg őket esténként!

– Rendben! Itt vacsorázunk a kertben, azután maradunk, amíg kijönnek! – felelte Nagyapa.

– Süniles minden este a programunk! – örvendezett a kisfiú.

Egyik napot követte a másik, a hét gyorsan telt. A sünök minden este megjelentek a kertben mikor feljöttek a csillagok, és a gyerekek egyre bátrabbak lettek. Nem ültek már mozdulatlanul, és nem maradtak szótlanok. Suttogva dicsérték Sün papát, Sün mamát, a két nagyobb és a kicsike sünit. A sünök sem tettek már úgy, mintha nem látnák a gyerekeket. Bátran odanéztek, és egyre közelebbre tették hozzájuk az útvonalukat. Annyira közel, hogy egyik alkalommal a kislány kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a kicsi orrát. A sün meglepetésében összehúzta magát. A kislány leguggolt mellé, és így szólt:

– Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!

A kicsi sün ránézett, és hitt a kérő szemeknek, intett, hogy nem haragszik, és tovább haladt.

– Láttátok, értette, amit mondtam! – mondta a kislány a többieknek.

– Igen, én láttam! – felelt a kisfiú.

Mikor eljött az utolsó este, a gyerekek nem tudtak elaludni. Arra gondoltak, hogy kimennek a kertbe, és megkeresik a sünöket, hiszen ők egész éjjel vadásznak a kártevőkre. Mindketten belebújtak a papucsukba, és a meleg nyári éjszakában megkeresték a sün családot. A kert távolabbi végében éppen pihenőt tartottak, és örömmel fogadták a testvéreket.

– Szeretnénk elköszönni tőletek, holnap hazamegyünk! – szólalt meg a kisfiú.

– Nem leszünk itt, de sokat fogunk rátok gondolni! – tette hozzá a kislány.

A legkisebb sün orrocskáján megcsillant a holdfény. A kislány leguggolt mellé, és megsimogatta.

– Gyertek el máskor is! – mondta a kicsi sün.

– Persze, eljövünk! – felelte a kislány.

A ház ablakaiból hirtelen fény áradt a kertbe. Apa felkapcsolta a villanyt a gyerekszobában, mert észrevette, hogy a gyerekek nincsenek az ágyukban, és keresni kezdte őket.

– Itt vagyunk, a sünökkel beszélgetünk! – kiáltotta a kislány, és a kisfiúval együtt beszaladt a házba.

A sün család egész éjjel dolgozott, reggelre megtisztította a kertet a kártevőktől. Mikor eljött hajnal, a fáskamrába húzódtak, és egyik pillanatról a másikra el is aludtak a kuckójukban. Kora délután a kicsi sün a kislány suttogására ébredt:

– Megkérdeztem Anyát, ha akarjátok, akkor elviszünk egy hétre hozzánk! Csinálunk nektek kuckót a kertben! Akarod?

– Jó volna! Szólok a szüleimnek, ha legközelebb találkozunk, megmondom, hogy mit feleltek! – válaszolt a süni.

A gyerekek aznap hazatértek, de a következő hetekben gyakran meglátogatták a nagymamájukat. Egyik alkalommal, egy kora délután a kis süni kimászott a fáskamrából, és így szólt a kislányhoz:

– Megbeszéltem otthon, mindannyian elfogadjuk a meghívásod!

Nem telt bele két nap, és Apa betette a sün családot egy süni hordozóba, a kislány és a kisfiú a kocsi hátsó ülésén maguk mellé rakták, és már vitték is őket a kertjükbe, vendégségbe. A vendégházat a gyerekek készítették, a csodás kis fa épületen ott díszelgett a Süni - lak felírat. A kis állatok boldogan foglalták el, mikor kipihenték magukat, akkor este elindultak kártevőket keresni, és a vendégeskedés ideje alatt teljesen megtisztították tőlük a környéket. Ekkorra azonban nagyon hiányzott nekik Nagymama és a fáskamra, megkérték a kislányt, hogy vigyék őket haza. A következő este hazatértek, de a kicsi sün és a kislány megbeszélték, hogy máskor is eljönnek látogatóba.

            Egy pár nap elteltével egy este motoszkálás hallatszott a Süni-lakból. A gyerekek odaszaladtak, és csodálkozva látták, hogy beköltözött egy sün család. Hamarosan jó barátságot kötöttek, és megbeszélték velük, hogy olykor-olykor helyet cserélnek a Nagymama kertjében élőkkel.

 A tervekből valóság lett, ha elmentek a gyerekekhez vagy a nagymamájukhoz, mindig találtok náluk egy sün családot, akit este sünilesen közelről megnézhettek!