Fagyiház

Fagyiház.

Mesélő: Gani Zsuzsa

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseerdő. 

A meseerdőben volt egy erdei tisztás, ahol az állatok békésen éltek egymás mellett.

Már éppen esteledett, amikor Vak- vakond megpillantott az egyik fa ágán egy szép hófehér madárkát. Olyan csodálatosan énekelt, hogy szinte földbe gyökerezett a lába, úgy hallgatta. Amikor a dal a végéhez ért, a madárka meglibbentette a szárnyát, és elröppent, ő meg ki tudja, hogy miért, de ment utána. Átkelt a hűs forráson egy falevélen, a csobogó patakon egy tavi rózsán, és a csillog- villog tavon egy fatörzsön. Egyszer csak a hófehér madárkát szem elől tévesztette. Vak- vakond tovább ment, mendegélt, mígnem egy házikóhoz ért.

Képzeljétek el, hogy a házikónak pisztáciás fagylaltból volt a fala, tejszínhabból a teteje, kéménye vaníliás, ajtaja csokoládé, az ablaka pedig gyümölcsös fagyiból.  – Hát ez mi lehet? - hőkölt vissza meglepetten, hisz ilyet még sosem látott. - Muszáj megmutatnom a többieknek!- Tátott szájjal nézte egy darabig, aztán sietősen visszament a társaiért. – Képzeljétek, valami különlegeset láttam! Gyertek, odavezetlek benneteket! - Menjünk! – kiáltották lelkesen.

Ugrabugrált Nyuszifül, Fürge Mókus. Szedte lábát Süni Tüsi, repült Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly. Futott, rohant amilyen gyorsan csak tudott Agancsos, Dagonyagyar, Vörös Róka, Szürke Farkas, Medvemancs és Pettyes Őz. Hamarosan odaértek.  

Nyuszi Fülnek tátva marad a szája. Fürge Mókus meglepődött. Süni Tüsi meghökkent. Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly elképedt. Agancsosnak, Dagonyagyarnak leesett az álla. Vörös Róka, és Szürke Farkas nagyot nézett. Medvemancs és Pettyes Őz elámult.  Színes, hideg, és nagyon csábító kinézetű dolog volt az.

Nyuszifül és Fürge Mókus, akik a legbátrabbak voltak, kíváncsian mentek közelebb, és óvatosan megérintették. Azonnal érezték, hogy ez a különleges dolog hideg és krémes. Még bele is nyaltak. – Hű, de finom! –kiáltottak fel és abban a pillanatban elmosolyodtak, mert az íz egyszerűen mennyei volt. - Ez fantasztikus! - kiáltotta Nyuszi Fül izgatottan. - Milyen jóízű, egy kicsit savanykás a citromos! – mondta Süni Tüsi. - Milyen édes a csokis! – közölte Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly: - Mennyei a sós popcornos! - hangoztatta Agancsos, és Dagonyagyar. -   Milyen kesernyés a grapefruitos! – nyalintott bele Vörös Róka, és Szürke Farkas, ahogy Medvemancs és Pettyes Őz is. – De vajon mi lehet ez? – kérdezgették egymástól.

Arra repült Varjúkár: - Ez fagylalt! - károgta bölcsen. - Vajon hogyan kerülhetett ide ez a házikó? - kérdezte Fürge mókus. Varjúkár megvonta a vállát. - Nem tudom, de osztozkodnunk kell rajta. - Ebben mindenki egyetértett, és elkezdték nyalni a fagylaltot. Egész este és éjjel nyalták, nyalogatták, egyre jobban fogyott a fagylalt. A pocakuk meg egyre jobban dagadt. Hajnalra már alig maradt belőle. A reggeli nap melege miatt ráadásul a maradék is olvadni kezdett.

Ekkor megjelent Vidra Vili. – Támadt egy jó egy ötletem! Hozok jeget a forrásból, és azzal megmenthetjük a fagylaltot! – kiáltotta. Meg se várta a választ, már rohant is. Délelőttre visszaért a jégdarabokkal, amit a forrás hideg vizéből halászott ki. A megmaradt fagylalt köré építették azokat, így délre megint kemény és hideg lett, sőt egyre több és több lett belőle. Végül ugyanannyi lett, mint volt.

Az állatok egyszer csak azt vették észre, hogy a fagylalt sose fogy el. Elhatározták, hogy beköltöznek és vigyáznak a Fagyiházra. A házban minden volt, amire csak szükség lehetett, és megszámlálhatatlanul sok könyv is természetesen fagylaltból, mindenféle ízben, ráadásul különleges erővel is bírtak. Mindenki, aki olvasta erős lett. Nem a szó szoros értelmében erős, hanem alázatos, tanítóerővel bíró, folyamatosan fejlődő, és tanulni vágyó. A kis erdei állatok minden nap új tudásra tettek szert a könyvek segítségével, s ezt a tudást tovább adták annak, aki igényt tartott rá.  Örültek a tudásnak, és annak, hogy taníthattak. Úgy vélték, hogy „aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.” – Menjünk élelmet keresni az erdőbe! – mondta másnap délben Süni Tüsi!- Menjünk! – mondta Agancsos- én is megéheztem! – Miután mindenki jól lakott hazamentek, és nyalakodtak egy kicsit a fagylaltból, de tényleg csak egy kicsit, talán három nyalást.

Boldogan, békésen éltek a meseerdőben, amíg meg nem haltak.