Felhő egy napos kalandja

Felhő egy napos kalandja.

Felhő egy napos kalandja

Felhő egy két éves gyönyörű nagytestű bukovinai pásztor kutyus. Élete minden napját két gazdájával tölti, akiket nagyon szeret. Felhő onnan tudja, hogy nagyon szeretik, mert minden nap elviszik sétálni, kiviszik a kutyafuttatóba játszani, vagy amit a legjobban szeret, amikor átjött Dió nevű barátja és együtt játszhatnak az udvaron. Imádja a hétvégéket amikor a gazdik otthon vannak és egész nap együtt lehetnek. Ha kint tevékenykednek az udvaron, oda tud hozzájuk osonni, ilyenkor elcsen valamit a kezük alól és jön a féktelen kergetőzés, hogy visszaszerezzék amit elvett. Felhő imádja, mert ilyenkor ő van a középpontba vele foglalkoznak, igaz azt nem értette, hogy gazdáik ilyenkor mit kiabálnak, de nem érdekelte boldog volt. Ezekért a dolgokért cserébe ő úgy fejezi ki a szeretetét, hogy nagyon odaadóan védi a házat és az ő szeretett falkáját. Esténként ha úgy gondolta bekérezkedett a házba és a nappaliban vagy az ott lévő puha ágyon – amit szerinte neki tettek oda – elhelyezkedett és pihent egy pár órát. A hétköznapokat nem szereti, mert ilyenkor egyedül maradt otthon.

Egyik délután hiába várt, nem jöttek a gazdái, pedig már be is sötétedett. Kezdett kétségbe esni fel és alá járkált az udvarban. Egyszer csak megjelent kedvenc szomszédja, aki mindig finom falatokkal eteti. Kapott tőle finom vacsorát, jutalomfalatokat, de utána hazament és Felhő megint egyedül maradt. Nem volt nyugodt, nem tudott aludni, csak azon törte a buksiját, hogy mi lehet az ő falkájával. Ki is gondolt egy tervet. Amikor reggel megint megetetik, gyorsan kiszökik a kapun és megkeresi a gazdáit. A terve bevált. Amint kinyílt a kapu, szájában a kedvenc dinoszauruszával kiszaladt és a mező felé vette az irányt. Hallotta ő, hogy kiabálnak utána, de őt hajtotta a vágy, hogy megtalálja azt a két embert akiket a világon a legjobban szeret. Emlékezett merre kell menni, mert a mezőre sokat jártak sétálni. Boldogan szaladt amíg el nem érte a főutat. Ott hírtelen megállt, mert eszébe jutott, hogy itt mindig meg szoktak állni és simogatást meg jutalomfalatot kap cserébe. Sajnos ez a két dolog most elmaradt, de úgy gondolta nagyon büszkék lennének rá, hogy ilyen okosan viselkedett. Ezzel a boldog gondolattal indult tovább. Innen onnan kutyák ugatták meg a kerítésen át, de ő nem ugatott vissza, mert nem az a fajta. Rájuk nézett és boldogan haladt a kitűzött cél felé.

A mező közepén járt, amikor meglátott egy olyan állatot, amit még sosem látott. Feszülten figyelte ahogy kecsesen ugrándozik a fák között a barátaival. Egyszer csak rá néztek és érezte, hogy őt hívják. Mindenről megfeledkezve futásnak eredt, még a kis dinó is kiesett a szájából és magányosan feküdt a mezőn. Felhő boldogan ugrándozott az őzikékkel, kergetőztek az erdőben. Megismerkedett Pöttöm mókussal, aki megmutatta neki a családját, akik nagyon aranyos kis szőrös gombócok voltak. Találkozott a vaddisznókkal, akik már majdnem olyan nagyok voltak, mint Felhő. Nem féltek tőle, mert amilyen nagy volt, annyira volt bájos és kedves kutyus is. A nap gyorsan elszaladt, észre sem vette és már kezdett sötétedni az erdőben.

Felhő lefeküdt egy fa tövébe és szomorúan megállapította, hogy egyedül maradt itt a sötétben. Egyszer csak hegyezni kezdte a fülét. Jól hallotta, mintha őt hívnák valahonnan a távolból. Felült és hegyezte mind a két fülét. Mérhetetlen boldogság futott át rajta, hiszen annak a két embernek a hangját hallotta akiket a világon a legjobban szeretett. Gondolkodás nélkül elkezdett rohanni a hang irányába. A mezőre kiérve meglátta az ő falkáját és repült a karjaikba. Boldogan lubickolt a sok szeretetben, simogatásba és dédelgetésbe. Úgy gondolta neki is ki kell fejezni mennyire szereti őket, így boldog farok csóválás mellett hatalmas kutya puszikat mért a gazdáira. A nagy ölelkezés közepette látta meg a kicsi dinót, ami útbaigazította a gazdáit. Felhő ekkor döntötte el, hogy ma este bent alszik a nappaliba az ő puha ágyacskáján és soha többet nem jön ki egyedül a nagykapun.