Félix és a birkák

  • 22
  • 2021.
    jan
Félix, a kis sheltie nagyon izgatott volt. Ancsa, a gazdája úgy tette be az utazódobozába az autóba, hogy ma valami különlegeset fognak csinálni. A kutyus egész úton tanakodott, vajon mit fognak csinálni? Talán elmennek az állatkereskedésbe, ahol azok a fincsi csontok vannak.

Félix, a kis sheltie nagyon izgatott volt. Ancsa, a gazdája úgy tette be az utazódobozába az autóba, hogy ma valami különlegeset fognak csinálni. A kutyus egész úton tanakodott, vajon mit fognak csinálni? Talán elmennek az állatkereskedésbe, ahol azok a fincsi csontok vannak.

Az autó egyszer csak megállt, Ancsa pedig kinyitotta a csomagtartót. Félix legnagyobb meglepetésére nem egy parkolóban voltak, hanem egy hatalmas füves mezőn. A gazdija kinyitotta a szállítódoboz ajtaját, és letette Félixet a fűbe. A kutyus egyből szimatolni kezdett. Voltak más emberek és kutyák is. Sokkal nagyobbak, mint Félix. Aztán egy csapat fura állatot vett észre.

- Mik ezek? - kérdezte kíváncsian Ancsát.

- Birkák – felelte a gazdája.

Félix figyelte, ahogy egy másik kutya a saját gazdájával hogyan terelgeti a birkákat. Nagyon jó mókának tűnt.

- Megkergethetem őket? – lelkendezett izgatottan a kutyus.

- Meg bizony – válaszolta a gazdája. – De meg kell várni, amíg a többiek befejezik, rendben?

Félix bólogatott, és türelmesen leült, hogy kivárja a sorát. Ancsa már elvitte iskolába, és ott megtanulta, hogyan kell ülni, feküdni, és türelmesen várni. Sokat gyakoroltak otthon a gazidjával, Ancsa minden nagy elővette a jutalomfalatokat, és megdicsérte Félixet, ha valamit jól csinált.

Ült, és figyelte, ahogy a másik kutyus, akit a gazdája Tikának hívott, milyen ügyesen terelgeti a birkákat hol jobbra, hol balra. Bármit is mondott a gazdája, szófogadóan teljesítette. Félix egyre izgatottabb lett. Már nagyon menni szeretett volna, hogy megmutathassa, hogy ő is ügyes.

Ekkor egy másik kutya telepedett le mellé.

- Hát te miért jöttél? – kérdezte értetlenül.

- Birkát kergetni – felelte lelkesen Félix.

- Te? – lepődött meg a másik kutya. – Túl kicsi vagy te ide. A végén még rád lépnek a birkák. – nevetett gúnyosan. – Majd ha olyan nagy leszel, mint mi – mondta, majd visszament a gazdájához.

Félixnek elszállt az összes bátorsága. Mi lesz, ha tényleg rálépnek? És ha nem is lesz ügyes, mert kicsi? Jobb lenne hazamenni, mert ki fogják csúfolni a nagyobb kutyák.

Ancsa vidáman lépett oda mellé.

- Mehetünk? – kérdezte a kutyust.

 

- Menjünk inkább haza – mondta Ancsának szomorúan.

- Miért? – kérdezte meglepődve a gazdája. – Azt hittem, szeretnéd megpróbálni.

- Túl kicsi vagyok – szontyolodott el a kutyus. – A birkák nem fognak rám hallgatni.

- Nem tudhatod, amíg meg nem próbálod – simogatta meg bátorítóan Ancsa. – Ha nem hallgatnak rád, csak ugasd meg őket. Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel.

- Tényleg? – nézett reménykedve Félix a gazdijára.

- Tényleg – bólintott bíztatóan Ancsa. – Na, megpróbáljuk?

Félix lelkesen felpattant, és a farkát csóválva indult Ancsa után a birkák felé. A gazdija leültette, és a birkák mögé állt, majd szólt Félixnek, hogy jöhet. A kiskutyát, mintha puskából lőtték volna ki, úgy szalad a gazdája felé. Legnagyobb meglepetésére a birkák kitértek előle. Ettől nagyon felbátorodott, és csak kergette, kergette őket, amíg Ancsa nem szólt, hogy álljon meg. Félix szót fogadott, de már alig várta, hogy újra Ancsához és a birkákhoz szaladhasson. El is felejtette, mit mondott a másik kutya. Amikor végeztek, Félix csalódottan hagyta ott a birkákat.

- Nagyon ügyes voltál – dicsérte meg Ancsa. – Máskor is jövünk, jó?

Félix lelkesen vakkantott és csóválta a farkát. Fáradtan mászott be a szállítódobozába, és kimerültségtől boldogan hajtotta álomra a fejét. Álmában újra a birkákat kergette, és alig várta, hogy Ancsával újra eljöjjenek.