Barion Pixel

Férfias napok


Anya ismét utazni készül, és újra apa lesz a főnök. Anya szerint, ha kicsit összeszedi magát kézben tud tartani mindent. Szerintem nem, de ez titok. Apa legalábbis ezt mondta, mert ha kiderülnének a stiklik, anya többet nem utazna el Matild nénihez. Nem ...

Kép forrása: pixabay

Anya ismét utazni készül, és újra apa lesz a főnök. Anya szerint, ha kicsit összeszedi magát kézben tud tartani mindent. Szerintem nem, de ez titok. Apa legalábbis ezt mondta, mert ha kiderülnének a stiklik, anya többet nem utazna el Matild nénihez. Nem jó, ha anya elmegy, de ha nem ő megy, akkor Matild néni jön, és azt senki sem szeretné. Az a jó, ha Matild néni szépen ott marad, ahol van.  Apa engedékenyebb sok mindennel kapcsolatban, mi meg tudunk titkot tartani, persze nem ingyen. Megvan a tarifánk, és apa megbízhatóan szállítja a csokiadagot. Szóval az a havi 2-3 nap mindenkinek jár. Apa szokta ezt mondani, persze nem anya előtt. Mi meg nem szólunk erről, mert ugye a férfiak összetartanak, vagyis apa, Barnus a kisöcsém, és persze én.

Anya minden utazás előtt összeírja a tennivalókat. Apa eleinte szólt, hogy nem kell ilyenekkel bíbelődni, de anya megsértődött, aztán összevesztek. Szóval anya írja a listát, apa szeme forog, de persze úgy, hogy anya ne lássa. Aztán anya elmegy, mi meg betesszük a listát a fiókba.  Anya biztosan nem örülne, ha tudná, hogy háromszoros hurrával indítjuk a férfias napokat. A futár hamarosan csenget, hozza a pizzákat, mert ez az, amit apa soha nem felejt el. Pedig még emlékeztetőt sem kapcsol be hozzá. Vastagon meglocsoljuk őket ketchuppal, és bőven öblítünk rá a Cola-ból, majd összekucorodunk az ágyban. Anya díszpárnáit a földre dobjuk elővigyázatból, hogy nehogy ketchuposak legyenek. Aztán végeláthatatlan mozi következik. Barnuska persze mindig összekeni magát, de apa nem problémázik, ilyenkor ruhástól a zuhany alá rakja. Egy kis szappan, és Barnus csak úgy habzik. Apa rettentő büszke magára, mert tiszta lesz a ruha, meg ugye Barnika is, és közben még szappanbuborékokat is eregetnek. Anya nem egészen így szokta, de most nincs itt, és ilyenkor apa a főnök, máskor úgysem lehet. A fogmosás kicsit lerövidül, mert a mesére is kell idő! Az az est fénypontja, mert ha valaki, akkor apa aztán igazán tud mesélni.  Még könyv se kell hozzá, mert apa teremtményei megtöltik a szobát. Érkezik a hős királyfi, aki megszólalásig hasonlít rám, végtelenül bátor, és szembeszáll bárkivel. Végül is majdnem ilyen vagyok, főleg, ha apa itt van mellettem. Barni odavan a sárkányokért, főleg a hétfejűekért. Igaz ugyan, hogy egészen magára húzza ilyenkor a takarót.  Időnként aztán nagy szakállú bölcs manók is jönnek, akik tudják a sárkányok megszelídítéséhez szükséges varázsital rejtekét, de oda nekem és Barninak kell eljutnunk - vagyis mit beszélek a bátor királyfinak, és hű szolgálójának. Aztán meg jönnek a rosszindalatú bajkeverő kis törpék, akik jól összekuszálnak mindent, és el akarják csaklizni előlünk a varázsitalt.

Ha ügyes vagyok, gyorsan elalszok a mese vége felé, vagyis úgy teszek, hogy ne kelljen átmenni az ágyamba, és hármasban aludhassunk. Mondjuk Barnus eléggé mozgékony, és soha nem lehet tudni, hogy merre forog. Egy biztos, hogy sosem ott találjuk reggel, ahol lefeküdt. Lehet, hogy még mindig útban van a rejtekhely felé.

Aztán reggel kapkodás van, mert apa mindig elfelejti beállítani az ébresztőt, meg ugye későn is fekszünk. De mit lehet tenni, ha azok a fránya sárkányok még este 9-kor sem hagyják békén az embert?

Így a reggeli inkább csak innivaló, mert enni úgyis kapunk az oviban. Kétszer ugye meg a királyfiak sem reggeliznek, legalábbis ezt mondja Apa. Aztán jön az öltözködés, ami kicsit más, mint az anya féle. De ki bír még azzal is törődni, hogy melyik a ruha eleje, meg a zoknik, hogy vannak párban. Mindenesetre én legalább kis segítséggel, de felöltözök. Barnuska meg csak ténfereg, rá már nincs idő. Ezért apa csak a pizsamájára húzza a kezeslábast, mert bent úgyis át kell öltözni. Aztán elindulunk, utána meg visszajövünk a telefonért, aztán meg az autókulcsért, aztán apának eszébe jut, hogy a mamuszát is le kellene cserélni.

Az óvónénik ilyenkor mindig megkérdezik, hogy anya ugye megint elment. Nem tudom, honnan tudhatják ezt mindig ilyen pontosan. Apa mindig kacsint rájuk, és ezzel leveszi őket a lábukról. Nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent, mindenesetre mintha akkor tényleg többet üldögélnének.

Én is próbálkoztam ezzel a kacsintással, de másnap anyának el kellett vinnie a szemészorvoshoz, mert az óvónénik beírták a füzetembe, hogy gyakran rángatózik a szemem.

 

 

Csupa kalanddal telnek a napok, csak sajnos túl gyorsan. Még éppen van idő egy kis játékra, mert aztán ünneprontó takarításos percek jönnek, hogy a mi férfias napjainkat titok övezze.

Barnuska a legókupac közepén nemtetszését fejezte ki, amiért nem találta a torony tetejére illő darabot. Ezért iszonyatos kutakodásba kezdett, ami nála azt jelentette, hogy szanaszét dobálta az oda nem illő darabokat. Én apa hátán lovagoltam a sivatagban, burnusz volt rajtam törölközőből, apa készítette. Aztán két párna, vagyis két púp közé felszálltam a nyeregbe. Az apa-tevém lassan emelkedett, hogy le ne pottyanjak a forró homokba, aztán őrült vágtába kezdtünk, mert követtek minket a félelmetes sivatagi kalózok. Aztán egyszer csak összerogyott alattam a teve. Megláttam sápadt arcát, amint egy irányba mereven néz. Követtem a tekintetemmel, és én is lefagytam. Barnuska pedig abbahagyta a dobálózást, mert az utolsó kocka éppen Matild néni homloka közepén landolt. Úgy állt ott fagyos, merev arccal, mint egy tábornok, karddal az oldalán. Bár apa szerint minden bizonnyal úgy is született.

  • Úgy látom, itt semmi sem változott. Itt van ez a semmirevaló férjed, ahelyett, hogy rendet

tartana, itt játszik a gyerekekkel. A gyerekekhez fegyelem kell, mégpedig keménykezű, erős vasfegyelem.

Apa fehérből szürke lett, Barnuska keze a levegőben maradt, én pedig továbbra sem tudtam becsukni a számat.

  • Majd én mindjárt megmutatom, hogy kell gyereket nevelni! – mutatott csontos kezeivel

mindhármunkra, majd kisietett a mosdóba, hogy megvizsgálja a sérülését.

Amikor magunkra maradtunk, apa anyának esett.

  • Mit keres itt Matild néni? És egyáltalán miért nem szóltál?
  • Kórházba készült látogatóba Pali bácsihoz, és előtte látni akarta a családot. A telefonom meg

lemerült. - szabadkozott.

  • Hű, mekkora búb lett! - sajnálkozott apa, mikor visszatért a néni.

Matild néni a búbhoz kapott. - Egy pillanatra leülnék, kicsit megszédültem – mondta. Hiába ő lehetett volna az ország rettenthetetlen parancsnoka, ahol még a légy is csak engedéllyel meri összezárni a szárnyait, de a betegség gondolata maga alá temette.

Barnuska odarohant hozzá és a 3 évesek minden önzetlenségével, teljes erővel Matild néni ölébe vetette magát. Majd egy akkora nyálas gyógypuszit adott a homlokára, hogy Matild néni ijedten rezzent össze.

  • Jaj, jaj! - simította el undorodva a homlokáról. - Mennyi bacilus!

Mintha ez nem lett volna elég Barnuska egy óriásit tüsszentet közvetlenül Matild néni arcába.

Apa kihasználva a néma döbbenetet, azonnal felajánlotta, hogy kórházba kell vinni Matild nénit.  Meg úgyis oda készült. Minden percért kár, mert egyre romlanak az életben maradás esélyei. Odadobta a kulcsot anyának, anya vészjóslóan nézett rá, és visszadobta a kulcsot.

Apa hiába volt most határozott, anya volt a magasabb rangú parancsok a családban. Apa duzzogva elindult, mi meg anyával elkezdtük a rendrakást. Anya nem szólt semmit, csak igen kérdően nézett ránk, amikor a szennyes zoknik előkerültek a kanapé alól néhány szelet szalámi társaságában majd, amikor egy ketchupfoltba ragadt konyharuhát próbált felszedni. Én mindig felvontam a vállam, és az angyalarcú Barnuskára mutogattam. Amig nem tud tiltakozni ez így is lesz. Valakinek el kell vinni a balhét.

Apa szerencsére hamar hazaért. Szerinte nagyon gyorsan kellett vezetni az eset sürgőssége miatt, meg persze, hogy minél gyorsabban megszabadulhasson Matild nénitől, aki állítólag annyira félt a nagy sebességtől, hogy két kézzel kapaszkodott a kanyarokban. Apa látva ezt még nagyobb tempóra kapcsolt, és egyre aggodalmasabban nézte Matild néni búbját. A valaha rettenthetetlen parancsnok pedig mintha minden egyes perccel jobban összezsugorodott volna.

Apa elmesélte, hogy véletlenül áttolta Matild néni lábán a kórház bejáratánál található tolószéket, aki jajgatva ugrált egyik lábáról a másikra. Majd megbotlott, de szerencsére pont a székbe esett. No nem menetirány szerint, de mégiscsak leülhetett. Matild néni hangosan szitkozódott, apa meg segítségért kiabált, és rohant vele a nővérpultig, majd átadta az első fehérköpenyesnek.

  • Aztán mi történt? Nem kísérted tovább? - kérdezte feszülten anya.
  • Mi vagyon én? Orvos? – kérte ki magának apa, majd lerogyott a vázlatfüzetéhez. Villámgyors

mozdulatokkal szántotta a papírt, és egy nagyon dühös félelmetes sárkány feje kezdett kibontakozni. Aztán vöröslő tűzgombolyag lövelt a szájából, majd egy szálfaegyenes testet rajzolt, és egy kard is került az oldalára. Barnuska épp ebben a pillanatban kérezkedett fel apa ölébe, és meglátva a rajzot, felkiáltott, hogy Matild néni!

Mindenkiből kirobbant a nevetés, majd váratlanul felhangzott a mobil csörgése, és vészjóslóan villogott a Matild néni feliratú kijelző.

  • Igen, Matild néni - kérdezte anya feszülten.
  • Na azt hittem már sosem veszed fel azt az átkozott telefont. Pali bácsit ki is engedik a kórházból.

Ilyen állapotban, felháborító! Rólam már nem is beszélve! Se egy röntgen, se egy professzor, még konzílium se! Aztán majd, ha utólag kiderül, hogy komoly betegséget szedtem össze, csak vonogatják a vállaikat. Ilyen legyengült állapotban nem mehetek vissza hozzátok!

Az ijedséget végtelen öröm váltotta fel. Már csak arra kellett figyelnünk, hogy örömteli csatakiáltásunkkal megvárjuk, hogy anya letegy a mobilt.

Matild néninek biztos igaza van, hogy nem vagyunk normális család, mert indiánszökellésekkel rohangáltunk körbe-körbe a nappaliban. Aztán összevissza puszilgattuk Barnuskát, és persze gondolatban sok erőt , és jó hosszas gyógyulást kívántunk Matild néninek.

 

Tóth Anita, amatőr meseíró

PRÉMIUM Tóth Anita Prémium tag

Ezt a mesét írta: Tóth Anita amatőr meseíró

Ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, akkor állíthatom, hogy a mesélés biztos programja volt az estéknek. Azóta már jócskán felnőttem, de a mese szeretete megmaradt. Amikor az erdőt járom, hallom az erdő meséit. Különösen a tölgyek a nagy mesélők. Átölelem, megsimogatom őket, leülök, és várok. Tudod a tölgyek ráérősek, nem sietnek sehová. Van úgy, hogy csak egy-két mondatot súgnak, de ha jókedvükben találod ...

Vélemények a meséről

Patty

2024-08-26 20:47

Nagyon tetszett a mese! Jókat kuncogtam az olvasása közben ,és eszembe jutott a mi "Matild nénink" is. Kedves ,humoros és igazi élettel teli mese.Gratulalok Anita, megnevettél



Sütibeállítások