Fipfilip manó és a focilabda

Fipfilip manó és a focilabda.

Ez a mesém egy konkrét egészségügyi probléma helyreállító időszakának támogatására íródott egy kisfíúnak. A hangnem amiben íródott személyének szóló volt, ugyanis a foci a mindene. Hozzáállásunkal és KÉPzeletünkel ( képek megalkotásával) segíthetjük gyógyulásunk útját, nincs ez másképp a gyerekeknél sem.

         Hol volt hol nem volt,volt egyszer egy kisfiú. Nagyon szép sudár legényke volt. Már óvodas korában is látszott rajta, hogy erős, nagy legény lesz belőle, így is lett iskolás korára. Szerette a focilabdákat, mindegy volt milyen színű, mekkora csak gömbölyű legyen.
Egyszer a pocikája gondolt egyet és úgy döntött labdácskává fújja magát. De ennek a labdának már nem örült Tomika, mert így hívták őt. Tomika volt a neve,  bizony ám!  Ez a labda a pocijában fájdalmas volt. De volt egy beszélő kutyusa akit senki nem értett csak ő. A kutyus megsúgta neki mivel segíthet a pocakjában lévő labdácskán.
Azt mondta neki, hogy tegye a kezét a pocijára és kérje meg a kismanókat akik mindenhol ott laknak a testünkben, hogy eresszék  le a pocakjában lévő  a labdácskát , mert túl feszes, nem megy a levegő kifelé ott ahol ki kell mennie. Képzelje el hogyan dolgoznak a manócskák  serényen, hogy a felesleges levegőt leengedjék és ne legyen túl kemény a poci. Tomika megörült ennek a tanácsnak és szinte maga előtt látta a sok kedves kis manót amint serényen azon igyekeznek, hogy ő jobban érezze magát.

– Nemcsak a doktorbácsik segítenek nekem hanem most már a manócskák is! – örvendezett magában míg a doktorbácsi megnyomdosta a pocakját.

Az egyik manót el is nevezte Fipfilipnek! Ez a név olyan viccesen hangzott és Fipfilip mindig mosolyt csalt az arcára amikor  kackiásan megemelte a kalapját, hogy így tisztelegjen a becsülettel  elvégzett, munka előtt.

– Meglátod minden rendben lesz!– kacsintott rá nyugtatóan.

Olyan jól dogoztak ezek a manókák, hogy a felesleges  levegő szépen lassan távozott is a pocakjából. Beállítottak mindent, az összes csodás  kis szerkezetet a piros sapkás, kedves kis manók, hogy Tomikának jól legyen a pocija. Fipfilip azért figyelmeztette, hogy legyen türelemmel, mert a focilabda sem azonnal talál a kapuba. Legalábbis a legtöbb alkalommal tenni kell azért, hogy eljusson a kapuba és gól szülessen. Minden munka egy kis időbe telik.

– Anyuci, nagyon jó, hogy Marco kutyu elárulta ezt a titkot nekem. Mostantól meg is kérem a kis manóimat a pocakomban, hogy állítsák be a műszereket, hogyha  feszes labda alakulna a pocimban akkor leeresszen  és minden rendben legyen – örvendezett Tomika miután helyreállt a pocakjával a megszokott rend.

– Hálásan köszönöm kutyuli és manókák!– mondta Tomika és megsímogatta Marco kutya fejét.