A hófehér páva

A hófehér páva.

Elég szép vagyok neked? – kérdezte a páva miután olyan szélesre tárta díszes farktollait, mint egy legyezőt.

–Túl színes vagy te hozzám! – válaszolta a fácánlány. Nem értette mit akar tőle ez a színes illegős billegős csodamadár. Nem az ő fajtája volt. Nem illettek egymáshoz, és ő különben is mindig Fácán Ferivel szokott sétálgatni.

– Összezavarodott szegény, de nem ámíthatom – gondolta magában. A páva büszkeségében megtörten összezárta a kék minden szépséges színében játszó farktollazatát és elvonult egy berkenyebokor mögé. – Biztosan a szín a baj! Túl sok neki, a fácánok kevésbé színesek! – sóhajtott keserűen és nagyon erősen kívánta, hogy kékszínű ékes tollazata változzon fehérré. Annyira erős volt a vágy benne, hogy láss csodát egyszeriben hófehérré változott! Nagyon megörült, hogy ekkora csoda érte, már nagyon régóta szerette volna meghódítani szívének szerelmét a fácánhölgyet, szeretett volna ő sétálni az oldalán.

– Nem adom fel soha, kitartok mindhalálig és így most biztosan tetszeni fogok neki! – vonult elő a bokor takarásából. A színes madár most hófehér uszájjal vonult szíve hölgye elé. Mikor megállt előtte úgy emelte magasba a 18 kormánytollas farkát, mint egy győztes lobogót. Egyedi fehér tollazatán átsütött a nap, farktollai végén a pávaszemek amik olyan cifrák voltak mikor még kék színben pompázott most szerény alig észrevehető formájukban mutatkoztak. – Kedves Fácán Fanni most mit mondasz rám? Csak a te kedvedért vagyok ilyen. Sétálnál velem egy kicsikét? Látom unatkozol, nem törődnek veled!

A fácánhölgynek egy pillanatra elakadt a lélegzete; ilyen szépet ő még nem is látott. Pillanatnyi zavarában még azt sem bánta, hogy mellészegődött egy sétára a fehér egyszerű ártatlanságában tündöklő pávafi. Nagyon boldog lett a kék pávából fehérré változott páva. - Érdemes volt kitartanom és megváltoznom! - gondolta boldogan. Csakhogy a fácánhölgy első ámulatából észhez térve gyorsan megbánta, hogy engedte maga mellett sétálni a kedvéért színt váltott pávát. Nagyon nekiszomorodott. – Hogy lehettem ilyen óvatlan? Elvakított az ártatlan szépséges tollazata, de mit tegyek most? Mi lesz szegénykével így kifehéredve? Miattam lett fehér, mi lesz így vele? Nem tudta mit tegyen. Fácán Feri haragudni fog, hogy helyette itt sétál Páva Peti oldalán.

– Jaj mit tegyek, mit tegyek? – tekingélt segítséget remélve jobbról balra. Sajnálta szegény pávát aki mindent megtett érte, de ő mégis Fácán Ferivel szeretett sétálni.

– Jaj mi legyen most? Mi legyen? – sírdogált. Hosszú sétákat tettek így, a többi madár nem győzött csodálkozni az össze nem illő páron. Egyedül Hattyú Hanna dicsérgette, biztatgatta őket további hosszú sétákra.  – Sokkal jobb melléd a Páva Peti, hisz arra sétál amerre te akarsz, a Fácán Ferivel mindig közösen kellett dönteni merre menjetek. Emlékszel mikor azt mondta rosszat tesz neked, ha iszol abból a pocsolyából? - emlékeztette. Hattyú Hanna mindig támogató barátnő volt. És őként Páva Peti ügyében. – Igen, de rosszul is lettem, igaza volt – vette védelmébe Fácán Ferit. Így fogyak el hosszú kilométerek a lábuk nyomán mígnem egyszeriben előttük termett a Fácán Feri. Fácán Fanni ránézett az egyszerű barna tollazatára és abban a pillanatban el is felejtette a miatta színt cserélt Páva Petit. És azóta is együtt sétálnak a nagy réteken barna tollasruhájukban.. Páva Peti ártatlanul ragyogó fehér tollazata újból az eredeti kék színűre változott, többé nem is óhajtott már más lenni és szerencsésen rátalált a magányosan sétálgató Páva Pannira.

Minden ékes és kevésbé ékes, koronás és koronátlan, színes és egyszerű tyúkalakú madár boldogan élt a nagy réteken a nagy kék ég alatt míg egyszer aztán el nem repültek a messzi messzi messzeségbe.