Barion Pixel

Vörösbegy


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Egyszer egy kisfiú egyik napról a másikra egy új világra ébredt. Este mikor lefeküdt még minden rendben volt. Szülei egy mese után elköszöntek tőle, betakarták a pihe-puha türkiz színű takarójával, majd eloltották a villanyt. Semmi különösre nem emlék...

Kép forrása: pinterest

Egyszer egy kisfiú egyik napról a másikra egy új világra ébredt. Este mikor lefeküdt még minden rendben volt. Szülei egy mese után elköszöntek tőle, betakarták a pihe-puha türkiz színű takarójával, majd eloltották a villanyt. Semmi különösre nem emlékezett az éjszakából. Reggel magától ébredt. Kinyitotta szemét, de valahogy nem bírt tisztulni a kép előtte. Minden olyan színtelennek látszott. Hiába dörzsölte meg már másodjára a szemét nem változtak a látottak. Csak a szürke szín volt mindenhol.

– Anya! Anya hol vagytok ? ! – kiabálta miután körbejárta a házat és nem talált senkit sehol. Egy órát keresgélt, bóklászott a házban. De mindhiába. Kétségbeesésében úgy döntött felöltözik és kimegy az udvarra, hátha ott talál valakit. A szintelen világ az udvaron is folytatódott. Sírni kezdett miután nem talált senkit. Majd elindult az erdőn át vezető úton a Nagyanyjáékhoz. Még visszanézett, de nem látta a házat. A ház helyén egy rom volt.

– Nem mehetek többé vissza ! – csordult le az arcán egy könnycsepp. Lassan, szomorúan lehajtott fejjel bandukolt. Szūrkeség mindenhol. A fák, az ég, minden szürke és élet sehol.

– Eltűntek a színek vagy csak a látásommal van baj? Eltűnt mindenki és csak én magam vagyok a világon ?-–töprengett a szürke színű erdőben haladva. Nyomasztó volt, annyira nyomasztó, mintha 100 tonnás súly nyomta volna a hátát. A sétálgatás közben mégis felderengett neki valami az éjszakából. Azt álmodta valami betegség ütötte fel a fejét a világban. Egy olyan betegség ahol az emberek rosszak lettek egymással, ahol mindenki mindenkinek ellensége lett és mindenhol káosz uralkodott. Majd egyszeriben eltűntek az emberek. Az álmában köddé váltak.

– Lehethogy nem is vagyok ébren? Lehet ez is az álom folytatása- nyugtatta magát könnyeit törölgetve. És ekkor lenézett a lábaira. Piros csizmái voltak. Nem szerette mikor kapta őket, szerinte a piros az lányos szin, de most úgy megörült, hogy piros.

– Ha a látásommal lenne a baj akkor nem lenne színes a csizmám ! – vonta le a következtetést ujjongva. Innentől kezdve ahányszor eluralkodni készült rajta a kétségbeesés ránézett a szürke úton lépdeső piros csizmás lábaira. És hitte minden rendben lesz. A piros csizmától hittel felvértezve folytatta útját a nyomasztó már-már rettegtetően rettenetes erdőn keresztül. Füleit hegyezte hátha felfedezi az élet jeleit, de a léptei hangján kívül sehol egy madárhang, sehol egy nesz. Kihalt volt minden. A nap sötét szürke fénycsíkokkal terítette be a halványszürke égboltot.

Piros kiscsizmái vitték előbbre. Megállt. Valamit hallott. Mintha egy madár hangja érkezett volna a messzi távolból. Gyorsabbra fogta lépteit. Egyre hangosabb lett a csiripelésre emlékeztető hang. Most már szinte futott. Letért a megszokott ösvényről is csak rátaláljon a hang forrására. Mély árkokon, bokrokon tört át. El is botlott, leverte tèrdeit. Az ágak összekarmolták szürke sártól maszatos arcát. Egyre közelebb hallotta madárcsicsergést. Megállt megint és figyelt.

Ekkor egy kis madár leszállt nem messze tőle egy szemmagasságban lévő ágra.

– Vörösbegy!  – sikkantott fel boldogan. Ismerte a madarakat, Nagyapja megtanította felismerni nemcsak külalakjukról, hanem madárdalukról is. Nem mozdult nehogy elriassza. A kis szürke madár gyönyörű téglaszinű begyét megmozdítva énekelni kezdett.

– Csirr, csrii, pszzii, csirr ! – dalolta szembe nézve vele. Neki pedig megtelt a szíve a reménnyel, a reménnyel, hogy vár rá a csoda, vár rá egy hely ahol minden szines, vibráló és kedves lesz. Ahol szeretettel megsímogatja a fejét a Nagyanyja, ahol a Nagyapja vállon veregeti, ahol melegség száll majd a szívére. Úgy érezte okkal hitt, mert most, hogy elé szállt a kis hírnök feltámadt benne a remény. Bizakodón követte a kis vörösbegyűt aki ágról-ágra szállva mutatta az utat neki. Nem a megszokott út volt, nem voltak jelzőtáblák, nem volt semmi ami azt mutatta volna helyes az irány. Csak a madár, ő és a reményteli hit a szívében.

– Csrr,pszi,csrr – cifrázta a madárka ahányszor leszállt egy ágra.

Nehéz kaptatón vezette őt, ropogott a hó a piros csizmái alatt. Belelépett egy gödörbe, térdig süppedt a hóban, vizes lett a zoknija is. Kikászálódott és egyszerre a következő lépésénél fehérré változott a szürke hó a lába alatt. Felnézett a földről a most magas égen szálló vörösbegyre! A kis vörösbegy megállt röptében a magasban várva hogy kövesse őt.

– Gyere ! –  szólalt meg egyszercsak érthető nyelven.

– Te beszêlsz? – kiáltotta fel az égre neki.

– Igen beszélek! Tudtam, hogy neked most erre van szükséged! – válaszolta embernyelven a kismadár.

– Jupi, beszélő madárka ! –  sikoltott fel örömmel .

– Honnan tudtad, hogy ezzel örömet okozol nekem? – kérdezte most már komolyabb hangon a kisfiú.

– Ő mindig tudja mire van szükséged! Azt is mikor a könnyekre és azt is mikor az örömre. Futárokat küld, hogy meglegyen az amire szükséged van. Most engem küldött! – válaszolta a kis vörösbegy szárnycsapkodva.

– De nekem nem volt szükségem egy kis madárra, legalábbis nem jutott ez az eszembe!

– Sokszor nem is tudjátok mire van szükségetek vagy mást szeretnétek, mint amit épen kaptok, de ő aki benned is él tudja mi az ami most kell.

– Igazad lehet, mert nagyon örülök, hogy most itt vagy! De ezt a rémületes világot nem akarom. Nincsenek itt a szüleim, nincsenek itt a nagyszüleim, nincsenek színek. Nincs senki rajtad, és magamon kívül – replikázott a kisfiú.

– És gondolod, hogy erre a szürke, élettelen világra nincs szükséged ? – kérdezte a madárka.

– Mi végre lenne jó ez nekem? Miért kellene átélnem ezt? Hogy egyedül vagyok, hogy nincs senki, még színek sem?

– Hittél -e benne mikor útnak indultál, hogy valami jobb vár rád az összeomlott házad elhagyása után? Remélted -e, hogy rádtalál? És végül örültél -e mikor megjelentem és megszólaltam? – sorjázta kérdéseit a kis vörösbegy.

– Igen, mikor megláttam a piros színt a csizmámon elkezdtem hinni, hogy minden rendbe jön, majd mikor meghallottam hangodat reméltem, hogy okkal hittem és mikor leszálltál elém majd megszólaltál megörültem. Megörültem, mert megértettem jól tettem, hogy hittem és reméltem. Örömérzés áradt szét lelkemben.

– Folytatod -e akkor az utad bízva hitedben, remélve a szebb jövőt és örülve annak ami van?

– Nincs más választásom! – mondta kisfiú és örömmel követte a felröppenő madarat.

Lába nyomán a fehér hó alól szines virágok nyíltak, a fenyőfák elkezdtek zöld színben pompázni. Majd egy őzike keresztezte az útját. Szívében minden lépéssel nőlt a szeretet a felbukkanó élet iránt, a szeretet egy láthatatlan mindent átható, gondviselő iránt. Minden lépéssel bizsergetőbb és melegebb érzés ölelte körül jéggé rémült kis szívét. Majd felnézett az égre a kismadarat keresve. A vörösbegy szárnycsapással jelezte az irányt aztán búcsút intve tovaröppent a sárga napsugaras kék égbolton. Gyönyörű volt minden. A téli tájban amerre csak nézett virágok nyíltak. Egy sűrű hóval borított ágakból összefonódott folyosó után egy tisztást látott maga előtt. Kezével félresodorta a növényi indák által képezett kaput majd szeme elé tárult az élet a maga leírhatalan valódi szépségével. Mindent áthatott a színes szeretet fénye és mindenki ott volt. Rá vártak!

– Ébresztő hétalvó ! – símította meg arcát Anyukája.

– Karácsony van! – hallotta.

Felült az ágyban miközben szeme az ablakra tévedt.

Kint mindent belepett a hó. Egy kis vörösbegy ép az ablak párkányán landolt.

– Csrp,pszrit,csripp – dalolta büszke téglapiros beggyel neki.

Király Denisa, Kezdő író,  meseíró, történetmesélő

1978 - ban születtem Felvidéken. Palócnak születtem így fellelhetőek írásaimban a palóc nyelvjárás elemei is. Az első legizgalmasabb gyermekkori élményeim közé tartozott a folyamat mikor megtanultam olvasni. Mikor a betűkből szavak, majd a szavakból történetek álltak össze. Az Ezeregyéjszaka meséi az első olvasmányaim egyike volt. Hatására már akkor 7 évesen tudtam, rájöttem, létezik egy varázsbirodalom amih...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!