Foltos mackó rönkháza 1.

Foltos mackó rönkháza 1..

/1. rész/ A kunyhó

Az erdő csendjében hallani lehetett a lehulló levelek zizzenését, apró gallyak ropanását amikor egy-egy állatka élelem után kutatott. Ha jobban figyeltünk, még egy kis patak csobogása is elérte a fülünket. 
A tisztáson pedig ott állt Nagyanyó kis házikója, ami éppenséggel nem volt se szép, 
se takaros, inkább olyan volt, mintha az erdő maga építette volna neki,ágakból, sárból, száraz füvekből és levelekből. Belépve azonban meleg fogadta az embert, hála a kis búbos kemencének, amit Nagyanyó készített emlékeiből merítve ötletet, hogy hogyan is kéne kinéznie, hogy meleget is adjon,  meg főzni is lehessen rajta, ha az ember megéhezik. Nem volt sok bútor a kis kunyhóban, egy ágy, rajta szalmából matrac, egy asztalka, mellette egy kényelmes pokrócokkal beterített szék, a falak mentén pedig körben polcok. A polcokon legfelül számtalan könyv sorakozott, leginkább mesekönyvek meg kézimunkakönyvek, 
alig akadt közöttük pár regény vagy verseskötet. Az alsóbb polcokon dobozok voltak tele varráshoz, 
hímzéshez, horgoláshoz és kötéshez való eszközökkel és anyagokkal, fonalakkal. A középső polcokon
rengeteg kis játékfigura sorakozott, volt közöttük olyan, ami horgolással készült, vagy olyan, amit
varrni lehetett, de mindegyikük Nagyanyó munkája volt, aki ezeket az állatfigurákat és babákat nagyon szerette. Kinyílt az ajtó és egy pillanatra amíg be nem záródott, látni lehetett a szürke és ködös égboltot, a fák barna ágait, valahol pedig madarak röppentek fel, ahogy egy állatka megzörgetett egy bokrot.
Nagyanyó kezében egy nagy adag rőzsét hozott, lerakta a kemence elé, majd valamennyit a tűzre tett belőle.
A kemencében vidáman pattogtak a fadarabok, ő meg teát készített magának a nyáron szedegetett, megszárított növényekből. Leült a székre, az asztalkáról felvette a mackót, aminek még be kellett fejeznie a kis sálját, hogy meg ne fázzon ebben a hideg időben. Persze, butaság, hiszen a játékmackók nem éreznek hideget, vagy meleget, de mégis, kell az a sál, legalábbis, Nagyanyó szerint. Lekötötte az utolsó szemeket, 
rákanyarintotta a mackóra, majd egy gomb rávarrásával rögzítette Mackón, hogy el ne hagyja valahol.
- Köszönöm. Alig lehetett hallani, olyan halkan hangzott, de ez határozottan egy köszönöm volt.
Nagyanyó elmosolyodott, megpuszilta a mackó pamutból hímzett orrát, és azt mondta, 
- Nagyon szívesen.
Ezután a mackót feltette a polcra a többi játék közé, igaz, kellett egy kis helyet szorítani neki, 
mert már olyan sokan voltak. Az idős asszony leült a kemence mellé húzott székre, megitta a maradék teát és elszunyókált, csak így ültében. Az összes játék leugrált a polcokról, volt amelyik az asszony vállára ült, 
néhányuk elfért az ölében, mások az ágyra  terített pokrócon ugrándoztak, vagy bújócskát játszottak alatta. 
Midíg ez történt, amikor Nagyanyó napközben elszunyókált, éjjelente a játékok is aludtak, de ezek a napközbeni vidám percek szinte mindig megismétlődtek. Senki nem tudhatja, miért keltek életre, talán mert volt valaki, aki annyira szerette őket, hogy életet lehelt beléjük a szeretetével. De mi ez? Valahonnan egy kisfiú hangja hallatszott, azt kérdezte hogy 
-Ez az a ház, ugye?
Valószínűleg az édesanyja volt az, aki válaszolt, azt felelte, 
-Igen, szerintem igen, majd meglátjuk.
Megálltak a ház előtt, tanakodva, most mi legyen, mert nem volt a házon sem csengő, sem semmi egyéb,
maga az ajtó pedig vékonyabb ágakból volt összerakva, kopogni nem lehetett rajta.
Közben odabennt a házban a játékok már rendben a polcokon sorakoztak, pont úgy, ahogyan Nagyanyó elrendezte őket, amikor Mackónak helyet készített közöttük. Nyúl úrfi picit meghúzgálta a szendergő fülét,odasúgta neki, 
- Ébredj, Nagyanyó, vendégek jöttek! Majd villámgyorsan ő is a polcon termett. Az ajtó lassan kinyílt, a kisfiú és anyukája meglátta a ház lakójának ráncos, szomorú, de mégis valahogyan barátságos arcát, amint üdvözölte őket.
-Szép napot mindkettőjüknek. Elmosolyodott, amikor a kisfiúra nézett, majd így folytatta, 
- Meginnának egy finom teát velem? Biztosan elfáradtak, amíg ideértek. A faluból jöttek? Jöjjenek beljebb.
A vendégek tanakodva álldogáltak, de a kitárt ajtón keresztül meglegyintette őket a búboskemce meleg levegője, így aztán beljebb léptek. Az idős asszony még közelebb húzta a kemencéhez a kis házban fellelhető egyetlen széket és hellyel kínálta az anyukát míg a kisfiúnak azt mondta 
-Nyugodtan nézzél szét, válaszd ki, amelyiket csak szeretnéd. 
Az anyuka örömmel ült a székre, mert a lábai átfáztak az erdőben a gyaloglástól, aztán bemutatkozott.
-Ilonka vagyok, a faluban lakunk, Boldizsár, a fiam, talált a könyvtárban egy régi szórólapot, 
 hogy itt lehet kézzel készült játékokat kapni. Tulajdonképpen, nem is tudtuk, hogy ez így van-e még, de eljöttünk, mert Boldi mindenképpen szeretett volna valamit venni. Eközben a kisfiú hiába nézelődött, szemével keresgélt, de nem találta meg, amiért idejött. Egy foltos mackót keresett, mindhiába. 
Volt itt sok nyuszi, még foltos is, babák, mackók, horgolt vagy varrott, rókák, sünik, lovak és még mindenfélék,
de foltos mackó, az nem volt egyetlen darab sem. Talán mégis van valahol, csak nem találom, gondolta a kisfiú. Inkább megkérdezem. 
- Hol van a foltos mackó?
Nagyanyó ránézett, mosolygott és így szólt. 
-A foltos mackó a fiamnál van, az az övé volt, most pedig az unokámé, náluk van. 
A kisfiú elszomorodott. 
-Pedig azért jöttem. Az van a hírdetésben, hogy "A foltos mackó rönkháza", azt hittem, akkor lesz az is itt. 
Nagyanyó levette a mackót a polcról, amit nemrég fejezett be és a kisfiú kezébe adta. 
-Ez a mackó a legújabb, amit készítettem és éppen egy olyan gyerekre vár itt, mint te. Fogadd el tőlem, meg még adok valamit. Tudsz olvasni? 
-Igen, most másodikos vagyok az iskolában. 
Az öregasszony az egyik ládában keresgélt, megtalált egy noteszt, amiben elég sok írás volt, kinyitotta, 
elolvasta a kezdő sorokat, azután a kisfiúnak nyújtotta. 
-Ebben a noteszben van Foltos mackó története, olvasd el, ha szeretnéd, vidd haza, de majd kérem hogy 
hozd is vissza nekem, mert csak ez az egy van belőle. Jó lesz így? 
A kisfiú gondolkodott, aztán bólintott, hogy igen. 
-Most már indulnunk kell, hogy ne legyen sötét az erdőben hazafelé. Mondta az anyuka. 
-Köszönjük szépen a teát, meg az ajándékokat is. 
Nagyanyó még nézett egy ideig a vendégei után, becsukta az ajtót, majd leült a székbe és arra gondolt, 
hogy Mackó milyen gyorsan gazdára talált, még éppen időben sikerült a sálját befejeznie.
Az erdei ösvényen a kisfiú szorosan fogta anyukája kezét, de a másik kezével még szorosabban ölelte magához az új mackót, na meg a noteszt.