Fülemüle füllentése

Fülemüle füllentése.

            A pettyes szárnyú katicabogár vidáman röpködött fűszálról-fűszálra, eljött a tavasz, a nap jótékonyan melengette kis testét. A hosszú tél után végre szabadon szárnyalhatott! A társai körülötte keringtek, mindannyian élvezték, hogy mozoghatnak.

            A réten sok színes vadvirág nyílt, frisszöld leveleiken gyakran megpihent. Bámészkodott, a napsütötte hegyeket figyelte, melyek nagyon távolinak tűntek. Jól érezte magát, hiszen ő a gyerekek kedvence, bármikor erre sétáltak a szüleikkel, a kicsik a tenyerükbe fogták, énekeltek neki, a dalban mindig arra bíztatták, hogy szálljon el. Így hát a kérésükre mindig felrepült, mikor a zenés mondókának vége lett. Az egyik kislány azonban két kezébe fogta őt, és nem engedte el a dal végén.

– Viszlek magammal katicabogár! – mondta. Azzal elindult az autó felé. Beültették a gyerekülésbe, és mentek, mentek az országúton, nagy sebességgel.

– Nézd, ott fogunk azon a szerpentinen felfelé haladni! – szólt Anya. Egy kanyargós hegyi út vezetett a hegy csúcsára, melyen felkapaszkodott az autó. Kisvártatva megérkeztek egy pihenő helyre. Mindannyian kiszálltak. Ekkor vette Apa észre, hogy a kislány tenyerébe fogva egy pettyes szárnyú katicabogarat hozott magával. Szegény katicabogár nagyon rémülten csücsült, bár nagyon kíváncsi volt a magas hegyekre, de még sosem járt erre, nem tudta, mi vár rá itt, ahol nincs egyetlen ismerőse sem.

– Engedd el kislányom a katicabogarat, nem látod, hogy fél? – szólt Anya. A kislány széttárta a kezét, és dúdolni kezdett, bíztatta, hogy szálljon el. A pettyes szárnyú örült, hogy kiszabadult, és röpködni kezdett. A család túrázni indult a friss hegyi levegőn, csodálták az erdőt, hallgatták a madarak énekét, majd néhány óra múlva visszatértek a kocsihoz. A kislány felkiáltott:

– Nézzétek, a pettyes szárnyú katicabogár ott ül a motorháztetőn!

– Bejártam a környéket, felszálltam a magas fák lombjára, az egyik ágon ült egy kismadár, és azt csicseregte, hogy elhagytam a pettyeimet! Már nem is vagyok pettyes szárnyú katicabogár! – sírdogált a kis katica.

– Kérlek, keresd meg a pettyeimet, én nem találom sehol! – kérte a kislányt.

A kislány közelebb ment, és elmosolyodott.

– Minden pettyed megvan! Melyik kismadár mondta, hogy elvesztetted?

– Az ott, amelyik most is énekel! – mutatott egy közeli faágra a bogárka.

– Ő a fülemüle. Megkérdezzük tőle miért füllentett neked? – kérdezte a kislány. Választ nem várva, elindult a madár felé, aki befejezte a trillázást, mikor őt meglátta.

– Miért mondtad a katicának, hogy elhagyta a pettyeit? – kérdezte tőle.

– Ó, én csak füllentettem. Olyan büszkén bontogatta a szárnyait, mutogatta a piros köpenyén a sok szép fekete pettyet, gondoltam megviccelem mindenki kedvencét! – válaszolt a szép hangú dalosmadár.

– Elég rossz vicc volt. Szegényke majdnem kisírta a lelkét miattad! Többet ne csinálj ilyet! Ő kicsi még és ismeretlen is ezen a környéken, senkivel nem tudta megbeszélni a dolgot! Te jót nevettél, miközben ő sírdogált! – dorgálta meg a fülemülét a kislány.

– Pettyes szárnyú katicabogár, gyere, indulunk haza, viszlek magammal a tenyeremben! – szólt a gyerek.

Beültek az autóba, és már száguldottak is le a hegyről, a rét felé, ahol a kis pettyes szárnyú katicabogarat találták. Ott aztán mikor megálltak, a kislány kiszállt az autóból, és így szólt:

– Szállj el katicabogár, és ne légy olyan hiszékeny! A pettyeid nem tudod elhagyni és nem veszi el tőled senki, légy nyugodt!

– Köszönöm, hogy elvittél magaddal. Örülök, hogy megismertem a füllentős fülemülét. Nagyon szépen énekelt, jó volt hallgatni a dalát, de jól megijesztett engem! – válaszolt a bogárka, majd elköszönt a családtól és tova szállt. Az apukája, anyukája, a rokonai már aggódva várták, mikor épségben megérkezett, nagyon megkönnyebbültek. Örömmel hallgatták a kalandos út részleteit, hiszen ők még sosem jártak a magas hegyen, csak távolról csodálták, innen, a rétről.

            Mire eljött az este, a fülemüle a hegyen, a pettyes szárnyú katicabogár a réten, a kislány és a szülei a saját kis házukban, mindannyian aludni tértek. Elalvás előtt a fülemüle a katicabogárkára gondolt, akit nem szeretett volna ennyire elkeseríteni, a katicabogár a fülemülére, aki szeretett füllenteni, a kislány a sok pettyre a bogárka szárnyán, melyből egyet sem veszített el.