Kicsi plédek száguldása

Kicsi plédek száguldása.

            Puha és finom tapintású, épp egy kisgyerekre illő kicsi pléd alá bújtak a gyerekek. Este betakarództak vele, és hamarosan messze repítette őket, az álmok világába. A rózsaszín pléd tündérek közé, a kék a versenyautó pályákra szerette vinni a kislányt és a kisfiút. Néha találkoztak, mint például ahogy ma éjjel történt.

            Anya lefektette a testvéreket, elolvasott egy mesét, közben a paplan tetejére még rásimította a plédet. Mindkét takarón csillagokat szórtak szét, ezek világítottak a sötétben. A kisfiú álmosodott el először. Megsimogatta a kék puhaságot, és azt kívánta, hogy minél hamarabb a versenyautó pályán vezethesse a piros Ferrarit, amire olyan régen vágyott. A kicsi pléd lassan elkezdett fészkelődni a paplan tetején, majd rövid idő elteltével megszólalt:

– Kapaszkodj, indulunk!

A gyerek megragadta a két csücskét, és már repültek is a pálya irányába. Már hallatszott a motorok berregése, innen lehetett tudni, hogy a közel járnak.

– Hol tegyelek le, a nézőtéren, vagy a Forma-1­– es piros autó mellé? – kérdezte a kék kicsi pléd.

– Vezetni szeretnék! – válaszolt a kisfiú.

– Rendben, mindjárt ott vagyunk! – válaszolt a kicsi pléd.

Hamarosan megérkeztek. Addigra a kisfiún már versenyruha, bukósisak volt. Ahogy a takaró megállt, ő földet ért, már be is szállhatott a vezető ülésbe. Indított, a motor felberregett, elkezdte róni a köröket. Mindenkit megelőzött, a közönség éljenzett, telefonjaikkal videóra vették őt, amint a győzelem felé halad.

Miközben versenyzett, a testvére a tündérek országába szállt a takarójával. Erősen kapaszkodott, mert magas hegyeken, lankás völgyeken, gyors folyású patakokon, végül még a kék tengeren is átrepültek. Mikor megérkeztek, a tündérek éppen labdáztak a kertben, közben lágy zene szólt, és tarka pillangók szálltak felettük. A kislány beült egy hintába, melyet színes virágok díszítettek. Kicsit lökte magát a lábával előre, hátra, nézelődött, majd a tündérek odakiáltottak:

– Gyere, labdázz velünk!

Ő bólintott, majd sok-sok kismadár szállt felé, megállították a hintát a két virágos rudjánál fogva, hogy ő kiszállhasson. Odaszaladt a tündérekhez, akik éppen kiütőztek. Egy darabig élvezte a játékot. Egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyelt elég jól, nem tudott a labda elől elugrani, és az eltalálta, így ő kiesett. Ahogy ült a zöld pázsiton, a testvérére gondolt. Vajon hol lehet most? Mit csinál? Több tündér is ült mellette a selymes füvön, az egyik megkérdezte:

– Ugye a testvéredre gondolsz? Én gondolatban láttam őt az előbb a versenyautó pályán, egy piros Ferrarit vezet és győzelemre áll!

– Igen. Szeretnék most vele lenni és ünnepelni őt! – felelt a kislány.

–  Repüljünk oda mindannyian! – indítványozta a tündér.

A rózsaszín pléd indulásra készen eléjük lebbent, belekapaszkodtak a szélébe, és hipp-hopp, hegyeken, völgyeken, folyókon, tengeren át hamarosan megérkeztek a lelátóra, ahol nagy tömeg drukkolt a piros Ferrari pilótájának.

A kisfiú kezdett elfáradni, egy mögötte haladó autó folyton meg akarta előzni, úgy nézett ki, hogy sikerül is neki, mikor felpillantott a nézőtérre, és az első sorban meglátta a húgát, a tündérek gyűrűjében. A közönség tombolt, ő új erőre kapott, és ügyesen manőverezett továbbra is az autóval.  Hatalmas éljenzés fogadta, mikor a versenyt megnyerve kiszállt az autóból és levette a bukósisakot. A kislány boldog volt, hogy láthatta a fivére győzelmét.

A tündérek körbevették, gratuláltak neki, és meghívták őt Tündérországba.

A két kicsi pléd már a magas hegyeken túl járt, egymás mellett haladtak, mikor a győztes a testvéréhez fordult:

– Nélküled ez nem sikerült volna. Akkor kaptam új erőre, mikor megláttam, hogy te mennyire hiszel bennem!

– Nagyon ügyes voltál! – válaszolt a kislány.

Hamarosan együtt játszottak a tündérek kertjében. Megkínálták őket kaláccsal, kakaóval. Hallgatták a madarak csiripelését és labdáztak. Olyan ügyesen hajladoztak, hogy egyszer sem sikerült őket eltalálni. A rózsaszín és kék takaró egymás mellett pihent a lugasban.

– Lassan hajnalodik, indulnunk kell! – szólt az egyik.

– Igen, mocorgott a másik. Gyerünk!

A gyerekek megkapaszkodtak a csücskeikben, és már nyargaltak haza. Otthon aztán Anya hangja ébresztette őket:

– Kész a reggeli – mondta. Leült az ágy szélére, és megkérdezte:

– Mit álmodtatok gyerekek?

Mindketten beszélni kezdtek. Egymás szavába vágva mondták el ugyanazt a történetet. Versenyautóról, győzelemről, Tündérországról, labdajátékról. Anya mosolygott, és nem lepődött meg.

– Igen, az álmok olykor találkoznak! – mondta.

            Mikor felkeltek, megsimogatták a kicsi plédeket. Azok meg sem rezzentek, élettelenül simultak a paplanhoz, ahogy odatették őket.