Fürge Bandi az új iskolában

Fürge Bandi az új iskolában.

Az úgy történt, hogy ősszel a kerek erdő egyik házába, az Üreg utca 55-be új lakók költöztek, Fürgéék. Papa, mama, és a három nyúlgyerek.

 A szülők rögtön beíratták legidősebb fiukat, a harmadikos Fürge Bandit az erdei iskola nyusziosztályába, bár ez volt a legnagyobb létszámú. A tanító néni, a roppant barátságos, ám szigorú Mezei Fülike mégis rendet tudott tartani, és minden fontos dologra igyekezett megtanítani diákjait. A legkedvesebb óra persze a testnevelés volt, azon belül is a futás, a fiúk pedig focizni is nagyon szerettek.

Reggel tehát mindenki munkába indult: a papa a csokitojásgyárban dolgozott, míg a mama a kertészetben vállalt répaszámlálói feladatot. Fürge Bandi iskolába ment, két kisebb testvére pedig oviba.

Az első nap az iskolában egyáltalán nem volt könnyű. Mezei Fülike bemutatta a többieknek az új fiút, és nem lévén több üres hely, külön padot hozatott be neki, kicsit összezsúfolva így a szélső padsort.

- Na persze! - háborgott Nyúl Guszti, az osztály legerősebbje és hangadója a szünetben, az ajtónál állva, miközben köréje gyűltek a többiek – Nem tudom, mit képzel ez az új gyerek! Idejön, és rögtön a tanító néni kedvence lesz! Láttátok, ugye, milyen kedves vele! Ráadásul a legjobb helyre ülteti! Bezzeg nekem egészen elgémberedett a lábam, úgy össze kellett húzni magamat!

- Nem tehet róla – próbálta megvédeni az új fiút a jószívű Füsti Fanni, de hiába. Guszti olyan mérges képet vágott, hogy inkább csöndben maradt.

Bandi szomorúan, lekonyuló fülekkel üldögélt a helyén. Egy jó szót, egy kedves pillantást sem kapott. Sőt!

- Na nézzétek, milyen kuka! – csúfolódott felé mutogatva Talpas Tóbiás – És a füle is milyen hosszú!

- Fülenagy! Fülenagy! – csatlakoztak a többiek is a csúfolódáshoz.

Nyúl Bandi erre már mérges lett, s a keze ügyébe akadó első tárgyat, az olvasókönyvét, a csúfolódók felé hajította. Szerencsétlenségére éppen eltalálta a kényes - fényes Zsömle Zizi orrát, aki rögtön hangos sírásra fakadt, barátnői pedig azonnal rohantak Mezei Fülikéhez árulkodni.

- Verekszik! Az új fiú bántotta Zizit! – kiabálták már messziről.

- Helytelen dolog a verekedés! Ezzel nem lehet semmit megoldani! – korholta szigorúan a tanító néni. Bandi csak annyit mondott, véletlen volt, nem akarta elmesélni, milyen undokok voltak az új osztálytársak. Ha elmondja, csak rosszabb lesz, gondolta bölcsen.

- Lehet, hogy a régi iskoládban lehetett dobálni a tanszereket, de itt ez tilos! Büntetés jár érte! – folytatta Fülike – Beszélni fogok édesanyáddal! Addig is: mától három napon át bent kell maradnod a nagyszünetben, nem mehetsz ki játszani! – hangzott el az intés.

Mondjuk, Bandi ezt nem is bánta. Nem tetszett neki az új osztálya.

Anya beszélt a tanító nénivel, s nem értette, mi történt az ő rendes kisfiával, hiszen sohasem volt rá panasz a régi iskolában, sőt! De hiába ült le Bandival megbeszélni a dolgot, bizony, nem jutottak ötről a hatra. Bandi neki sem árulta el a bántásokat, amik lassan rendszeressé váltak.

Mezei Fülike is hiába próbálta megtudni, mi állt a verekedés hátterében. Az osztályt sem igazán tudta meggyőzni, hogy legyenek elfogadóbbak, hiszen senki sem tökéletes. Szelíd szavai bizony süket fülekre találtak.

Eltelt egy hét, kettő. Fürge Bandinak továbbra sem volt barátja, a többiek nem játszottak vele, Fülenagynak csúfolták. Lassan a tanulás sem ment olyan jól, főleg, mert Fülike tanító néni vakbélgyulladással kórházba került, s csupa helyettesítésből álltak az órák. Nem volt, aki az osztály gondjait - bajait segített volna megoldani.

Bandi szomorúan, magányosan álldogált a nagyszünetben az udvar sarkában.

Az iskolai pályán éppen focimeccsre készültek a negyedikesek az ötödik osztályosok ellen. De az utolsó percben derült ki, hogy az egyik csapatnak hiányzik a középcsatárja, történetesen Róka Rudi, mert fogorvoshoz kellett mennie. Mackó Misi, a lomha kapus és csapatkapitány homloka igencsak elfelhősödött, mikor ezt megtudta. És akkor hirtelen meglátta Bandit.

- Figyelj csak, nyúlgyerek! - kiabált oda neki Misi -Tudsz focizni?

- Persze! – válaszolta Bandi.

- Na oké! Kipróbáljuk! Gyere, állj be!

Bandi nem jutott szóhoz a meglepetéstől, de természetesen elfogadta a felkérést. Szeretett focizni, s nagyon is gyors és ügyes játékosnak bizonyult. Még egy gólt is szerzett, a csapat nem kis örömére. Mackó Misi és a többiek elismerően ráztak vele mancsot. Bandi nagyon örült, úgy érezte, végre barátokra talált. Persze, az új, tehetséges játékos sikerének híre gyorsan elterjedt az iskolában. Fürge Bandi pedig nem kímélte magát, szorgalmasan edzett, fejlesztette tudását, és egyre jobb lett. Kis idő múlva már versenyeztek érte az osztályok, kinek a csapatát erősítse meghívott vendégjátékosként az iskolai bajnokságon. Csak a saját osztálya nem volt hajlandó elismerni a sikereit, továbbra sem játszottak, beszélgettek vele, és a focicsapatukba se vették be. De Bandinak ez már kevésbé fájt, hiszen akadtak barátai más osztályokból.

Nyúl Guszti, Talpas Tóbiás és a többi osztálytárs többé hiába próbálkoztak a csúfolódással.

- Fülenagy! Fülenagy! Nem látod a füledtől a labdát! – kiabálták be neki egyszer a fociedzésen.

- Micsoda? – mordult fel Mackó Misi, aki addigra már jóbarátja lett Bandinak – Ki csúfolódik itt? Mert annak velem gyűlik meg a baja! – rázta öklét a megszeppent nyulak felé.

Nyúl Gusztinak be kellett ismernie, hiába is gáncsoskodik, Fürge Bandi tényleg az iskola egyik legjobb focistája, akinek tehetségét még a felsősök is elismerik. Mackó Misivel meg jobb, ha nem húznak ujjat. De hogy lehetne a saját hasznukra fordítani a dolgot? Persze, az lenne a legjobb megoldás, ha nem zárnák ki Bandit többé, és felkérnék, hogy a saját osztálya csapatát erősítse. Ők ugyanis elég rosszul álltak az iskolai bajnokság ponttáblázatán…

Így aztán tesióra végén többen odaálltak Bandi elé.

- Te Bandi! – kezdte Guszti – Tök jó gólokat tudsz rúgni. Na, arra gondoltunk, bevennénk az osztály focicsapatába, mert nem állunk valami jól.

-  Háát…

- Tudom, nem mindig voltunk kedvesek veled – mondta a jószívű Füsti Fanni

- Igen, ez így van…

- De köszi, hogy nem árulkodtál a tanító néninek! – fejezte be a nyuszilány.

- Még anyának sem mondtam el – nyugtatta meg őket Bandi.

- Akkor? Jössz? Ma délután lesz a meccs! – kérdezte Talpas Tóbiás.

- Persze, számíthattok rám! - válaszolta a nyúlfiú. Elégedettséget érzett, ami el is törölt mindenféle neheztelést.

A meccset megnyerték, s ebben nagy szerepe volt Bandinak. Most már kezdtek elismerően nyilatkozni róla az osztálytársak is. Meccs után elhatározták, hogy ha már úgyis együtt van az osztály – mert a lányok is, és a fiúk, akik nem játszottak, lelkesen szurkoltak -, elmennek a közeli játszóparkba.

Szerették ezt a parkot, hinták, csúszdák, mászókák, sportpályák - szóval volt itt minden, ami csak elvárható. Vidáman ugrándozva értek a térre, de a lábuk földbe gyökerezett. A tér teljesen fel volt dúlva. A szemetesek felborogatva, műanyag palackok, fémdobozok szétszórva… a hinták letépve, a pókháló mászóka kötelei leszaggatva, a meseösvény táblái kitörve… A nyuszik döbbenten néztek egymásra. Ki tehette? Ki volt ez a vandál? Ez a kérdés ült ki mindegyik nyúlgyerek arcára. Füsti Fanni még sírva is fakadt.

- Oda a mi szép kis játszóterünk! Esztelen rongálók! Mi lesz most? – hüppögött.

-  Ezt rendbe kell tenni! – mondták a többiek.

- De mindent nem tudunk megjavítani! Legfeljebb a szemetet tudjuk összeszedni, a többihez a felnőttek segítsége kell – okoskodott Tóbiás

- Szóljunk a tanító néninek! Ő biztosan tud segíteni! – javasolták a lányok.

Így is történt. Fülike szerencsére már meggyógyult, és késő délután még az osztályban javította a dolgozatokat, amikor a gyerekek hírül hozták, mi történt. Ő is nagyon elszomorodott az eset miatt, de rögtön nekilátott a szervezésnek. Összehívta a szülőket, s megbeszélték, hogy helyrehozzák a játszóteret. Így is történt: a gyerekek szemetet szedtek, a szülők pedig megjavították a megrongált játékokat, s a játszótér harmadnap estére - mindenki megelégedésére - szebb lett, mint újkorában.

- Csak tudnám, kik voltak ezek a vandálok! Megfizettetném velük a kárt, az már biztos! – mérgelődött hazafelé Fürge papa.

- És mi van, ha visszajönnek? Most megint egy szép, tiszta játszóteret találnak – mondta Fürge mama - Még szerencse, hogy most térfigyelő kamerákat is felszereltünk.

Bandi elgondolkozott. Térfigyelők ide vagy oda, igazán úgy lehetne véget vetni a dolognak, ha megtalálnák a tettest. De hogyan?

Másnap kupaktanácsot tartottak az osztályban. Abban mindenki egyetértett, hogy el kellene kapni a rongálókat. De hogyan?

- Hát figyelünk a térnél! Őrt állunk! – javasolta Bolyhos Alfonz, a kövérkés kisnyúl.

- Nem rossz ötlet! – hagyták jóvá a gondolatot a többiek.

A kivitelezésben azonban nem tudtak megegyezni.

- A tér sarkán álló nagy kökénybokor alá bújnak ketten, és figyelnek. Aztán váltjuk őket. Mondjuk, óránként.

- Jó! Csináljuk meg a beosztást!

- Na igen, de mi lesz, ha jönnek a rongálók? Meg kellene akadályozni, hogy tönkretegyék a felújított játékokat!

- Hogy szemetet szórjanak!

- Hogy szétverjék a hintákat!

- Persze, egyetértünk, meg kell akadályozni! - kiáltott Nyúl Guszti, s a nyomaték kedvéért még egy nagyot toppantott is a lábával – De most a hogyan a fontos! Hogyan akadályozzuk meg az ismeretlen zsiványokat? És honnan tudhatjuk, mikor jönnek újra?

- Ismeretlenek. Jaj! És…és ha sokkal nagyobbak és erősebbek…Lehet, hogy a garázda vaddisznók? Tudjátok, akik az erdő szélén laknak, és már a rendőrségnek is meggyűlt velük a baja…Borzasztó! Szóljunk a tanító néninek! – ijedezett a kényes Zsömle Zizi.

- Gyáva nyúl! – intette le fölényeskedve Talpas Tóbiás – Ezt nekünk kell megoldani! A mi ügyünk! A mi játszóterünk! – düllesztette ki elbizakodottan a mellét – Bárkivel elbánunk!

De épkézláb ötlete a hogyan kérdésre senkinek sem akadt. Fürge Bandi csöndben figyelte a vitát, majd egyszer csak megszólalt.

- Van egy ötletem!

- Mondjad! Mondd már! – sürgették a többiek.

- Arra gondoltam, elterjeszthetnénk, hogy szombaton este nem lesz áram. Így a térfigyelők és a lámpák sem tudnak működni, és felbátorodnak a garázdálkodók. Mi pedig beöltözhetnénk rémisztő szörnyeknek, s amikor jönnek a rongálók, jól megijesztjük őket. Ketten figyelnek, de a többiek is ott lennének a közelben. S amikor az őrök kiáltanak, odarohanunk. Sok lúd disznót győz!

- Sok nyúl meg…

- Na? Na?

- A legvadabb rongálókat is!

Erre mindenki megborzongott. Aztán nekiláttak félelmetes álarcokat, jelmezeket készíteni, úgyis rajzóra következett. Mezei Fülike azt hitte, az iskolai bál jelmezversenyére készülnek már, s a gyerekek nem is ingatták meg ebben a hitében. Remekül sikerült minden, igazán kísérteties álarcokat alkottak.

Elérkezett a szombat. Már híre ment, hogy milyen szép lett az új játszótér, s hogy újra lehet játszani a játékokkal. De a nyuszik a hét folyamán ravaszul több felhívást is kiakasztottak a fákra, miszerint szombaton este áramszünet várható.

 Aznap egy tisztáson gyülekeztek a játszótér közelében. Senki sem hiányzott, még a gyáva kis kényeskedő, Zsömle Zizi sem. A lámpák főkapcsolóját – ami egy szürke dobozban volt a tér szélén - lekapcsolták. Nyúl Géza szerezte meg azt az információt, hogyan is kapcsolhatóak – nagybátyja ugyanis az áramszolgáltatónál dolgozott. Géza persze nem árulta el, miért is kell neki tudni mindent, a nagybácsi meg csak örvendezett, hogy a nyúlgyerek milyen érdeklődő.

Elsőnek Fürge Bandi és Nyúl Géza indultak őrködni.

Mindketten felvették ijesztő álarcukat, s készenlétben üldögéltek a bokor alatt. Már elég sötét volt, s a hold is felkelt. De nem történt semmi, csak a feszült izgalomtól remegtek meg néha.

- Elgémberedtem! – suttogta Géza

– Mindjárt jön a váltás – súgta vissza Bandi – Hallod?

De bizony ez nem a váltás volt. Horkantások, dobbanások verték fel az erdő csendjét.

- Gyerünk, fiúk! Törjünk, zúzzunk! Most úgyse’ látja senki!

- Nyomjuk ki az oszlopokat tövestől! Na, ki a legerősebb?

- Nézd már, üresek a kukák! Döntsük fel!

- Gyorsan igyuk meg a dobozos italokat, aztán dobjunk célba velük!

Megérkeztek a rongálók. Egy részeg vaddisznócsapat, voltak vagy hatan. Egy percre bizony inába szállt az őrök bátorsága, de aztán összeszedték magukat.

- Fuss, szólj a többieknek! – súgta Bandi Gézának. Neki sem kellett kétszer mondani, rohant, ahogy csak a lába bírta. Egy vaddisznó éppen a bokruk felé csörtetett, de valamit észrevehetett, mert megállt és fülelt. Most! – gondolta magában Bandi. Hatalmas ordítással ugrott ki a bokorból, kezében lévő botjával csapkodva. A vadállat rémülten meredt a maszkos szörnyetegre, visszavonulót fújt, szólt a többieknek.

- Nézzétek csak, ilyen ijesztő rondaságot még nem láttam! Menjünk innen!

- Bolond vagy? Nézd már meg jobban! Egyedül van! Elbírunk vele! Na gyere csak, te rusnya rém!

Fenyegetően indultak Bandi felé. Ám ekkor visító, kiabáló fenevadak lepték el a játszóteret, kezükben bottal, s kergetni kezdték a vaddisznócsapatot.

No, ennek már a fele sem tréfa! – ijedtek meg most a vaddisznók – Elátkozott játszótér ez, förtelmes kísértetek bujkálnak itt! Gyerünk, cimborák! Ide se’ jövünk többet!

A vaddisznócsapat elvágtatott, a nyulak pedig boldogan összekapaszkodva ünnepeltek.

- Sikerült! Elüldöztük őket! Ezek ugyan többet tolják ide a képüket! - örvendeztek.

Elégedetten indultak haza. Másnap híre terjedt az erdőben, hogy egy garázda vaddisznócsapat vágtatott este rémülten az erdei  utcákon. Nagyon megijedhettek, mert napok óta a nyomukat sem látni.

Elköltöztek. Mezei Fülike is hallott a vaddisznók elköltözéséről – és gyanította, hogy az osztálynak van ehhez valami köze…De nem firtatta a dolgot.

- Elismerem, jó volt az ötleted – mondta Nyúl Géza Bandinak.

- Akár én is kitalálhattam volna – mondta Talpas Tóbiás kicsit irigykedve – de éppen nem jutott eszembe – ismerte be.

- Az ötlet nélkületek semmit sem ért volna – zárta le Fürge Bandi – Menjünk játszani!