Az egér és az egerek

Az egér és az egerek.

A kerületi fiókkönyvtárban, a legvastagabb lexikonok polca alatt vájt egérlyukban öt szürke kisegér lakott. Igazán megfelelő lakás volt ez számukra, minden komforttal berendezve. A Nagy Állatlexikon kötetei szolgáltak ágyként, a puha párnát puha radír, a takarót pedig régi pergamenlapok szolgáltatták. Milyen vidám és kényelmes volt itt az élet! Meleg, fűtött könyvtári öröklakás, ahová a fő ellenség, a macska, be sem tehette a lábát. Ennivaló is akadt: a kukában egy kis ételmaradék, s desszertnek egy – egy régi könyv bőrkötése. Az egerek tehát elégedetten éldegéltek a könyvtárban, távoli rokonaikat, a keményen dolgozó mezei pockokat pedig mélyen lenézték.
 Történt egyszer, hogy  az idős könyvtáros úgy döntött, nyugdíjba vonul. Bizony, megérdemelte már a pihenést. Helyébe fiatal, tevékeny leányzó érkezett, aki körülnézve rögtön úgy döntött, fel kellene újítani az elhanyagolt könyvtárat. Komoly terveket kezdett szövögetni arról, milyen jópofa klubot lehetne létrehozni a kis irodából. Elég három asztal és számítógép, és kialakítható egy barátságos internet – csevegő. Mondom, fiatal és lelkes volt az új könyvtáros lány.  Nagyszabású terveihez megnyerte a kerület ifjúságának a támogatását. Így azután összefogtak, és közös erővel pénzt is szereztek a kivitelezéshez. Elkezdődtek a munkálatok. Jaj volt szegény egereknek! Odalett nyugalmas életük. Munkások jöttek – mentek, átrendezték a polcokat, úgyhogy megtörtént, hogy maguk az őslakosok is majdnem eltévedtek a könyvek között. Ráadásul egész életük rettegéssé vált: vajon mikor fedezik fel rejtekhelyüket? Szerencséjükre a nehéz lexikonokat tartó alsó polcot nem mozgatták meg. De így is rossz napok köszöntöttek a könyvtárlakókra. Behúzódtak az odújukba, s úgy döntöttek, egy jó darabig elő sem jönnek. Eltelt két hét, de csak gyötörte őket a kíváncsiság: vajon mi történt kedves, egykor csendes, álmos kis könyvtárukkal? Hogyan alakították át ezek a nyughatatlan fiatalok? Megvárták tehát, amíg besötétedett, s amikor az ajtót becsukták, előmerészkedtek. Átvonultak az olvasótermen – itt még úgy – ahogy eligazodtak -, de mi volt a kis irodában! A három asztalon különböző furcsa szerkezetek álltak.
-  Mi a csoda lehet ez? – néztek egymásra döbbenten az egerek. 
-  Meg kell vizsgálnom! -  döntötte el a fővezérük, egy szürke, pocakos nagybajuszú határozottan. Nem is vesztegette az idejét, gyorsan felmászott az egyik asztalra, és ott találta magát egy számítógép klaviatúrája előtt. A többiek követték. A vezér óvatosan megnyomta az egyik  billentyűt, s miután a gépek csak készenléti állapotban voltak, a monitor kivilágosodott. De addigra a csapat tagjai már vidáman ugrándoztak a billentyűkön.
-    Milyen jó játék! – nevetgéltek – Ez valami tornaszer lesz!
Egyikük azonban hirtelen rémülten felcincogott:
-    Oda nézzetek!
A képernyőn egy hatalmas sziámi macska feje látszott. Na most ugrott csak nagyot a fővezér! Egészen az asztal sarkáig menekült, a többiek pedig utána. Reszketve nézték egy darabig az óriást, mire rájöttek, hogy ez bizony csak egy kép.
- Milyen furcsa ízlése van egyeseknek! – mérgelődtek – Halálra rémisztenek bennünket ezzel a rusnya jószággal! De hogy került most elő? – értetlenkedtek, s hogy megvizsgálják a helyzetet, óvatosan, libasorban, újból előbbre merészkedtek. Ahogy a klaviatúra felé lopakodtak, a fővezérnek megint földbe gyökeredzett a lába. Egy nagy, szürke, egérformájú valakit vett észre, ráadásul az ismeretlen hasa tájékán pirosas fény világított. Egy darabig farkasszemet néztek, majd a vezér összeszedte minden bátorságát, s az idegen elé toppant.
- Hát te ki vagy? – kérdezte, s igyekezett bajusza remegését visszatartani
- Én? Hogy lehetsz ilyen tájékozatlan? – mérte végig hűvösen az idegen – Engem mindenki ismer. Én az egér vagyok.
- Egér? – döbbent meg a másik – Halljátok ezt? – fordult társaihoz – Hát mindjárt megpukkadok a nevetéstől! Ha…ha…ha! Méghogy egér! Ha nem tudnád, te névbitorló, az egér  én vagyok! - húzta ki magát büszkén.
- Meg én! Meg én! – kiabálták a többiek.
-  Na jó – bizonytalanodott el az idegen -, valamennyire talán hasonlítunk is. Lehet, hogy  távoli rokonság van közöttünk, habár…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert a fővezér mérgesen közbevágott:
-  Méghogy rokonság! Tudod te, mit beszélsz? Mi a szürkék nemes és tudós rendjéből származunk. Az én őseim családfáját pedig egészen XIV. Sajtfúróig tudom visszavezetni. Na és te? – kérdezte kihívóan , mellét kidüllesztve, mellső lábait harciasan csípőjére téve.
A számítógép egere kissé meglepődött, de gyorsan összeszedte magát.
-   Ha tudni akarod, nekem nincsenek őseim. A múlt nem az enyém, de a jövő, az igen! Engem úgy szereltek össze. Tulajdonképpen én ennek a nagyon okos számítógépnek a része vagyok, persze, nekem is jól kell tudni a magam feladatát, mert együtt dolgozunk. Így aztán engem is folyamatosan fejlesztenek, okosítanak.
-    És hol van ez az észláda, az úgynevezett számítógép? – kérdezte a fővezér
-    Itt, a hátam mögött. Látod?
-  Csak egy óriási, ronda macska képét látom! – visította az egér – Te áruló! Szóval, macskákkal barátkozol? És még összevissza hazudozol is? Hiszen te csak egy robot vagy, ha jól értettem a szavaidat! Nehogy azt hidd, hogy pótolhatatlan! Azt meg főleg ne gondold, hogy többet tudsz nálunk, könyvtári egereknél! Tudod, hány lexikonon rágtam már át magam? Minden tudomány a kisujjamban van! Ez az izé, ez a számítógép, ha tényleg létezik és olyan okos, csak azért elégszik meg veled, mert nem ismer bennünket!
-  Butaságokat beszélsz! – próbált a másik türelmes lenni - Elmagyarázom. Mindenkinek megvan a maga feladata, amihez ért. Azt kell jól csinálni, akárki is vagy. Engem például úgy alkottak meg, hogy a számítógépet szolgáljam ki, ebben vagyok okos, és nem hiszem, hogy a te tudásod helyettesíthetné az enyémet. Ebbe tehát nem kellene beleavatkoznod, biztosan neked is megvan a magad feladata. Tényleg, te mivel is foglalkozol?
A fővezér nagyon mérges lett ettől a kioktatástól, és éppen valami megfelelő válaszra készült, amikor néhányan visszajöttek a könyvtárba. Így azután gyors menekülés lett az ismerkedés vége. De az egereket – s főleg a vezért – igen zavarta, hogy létezik valami, amiben egy ilyen vacak robot állítólag sokkal jobb náluk.
- Barátocskáim! – szónokolt nagybajuszú – Mi a véleményetek erről az ostoba, egyedül gondolkozni is képtelen alkatrészről? Nem elég, hogy a nevünket bitorolja, azt meri állítani, hogy mi nem tudnánk ellátni az ő feladatát! Persze, ha egyszerű mezei egerek lennénk, talán még igazat is adnék nekik!- mondta rátartian – De ránk, tudós egerekre nézve ez sértés! Be kell bizonyítanunk az ellenkezőjét!
- Úgy van, úgy van! – helyeseltek a többiek.
- Ezért aztán a következőt javaslom: távolítsuk el az önteltet a posztjáról! Kísérletképpen felvállalom, hogy betöltöm a helyét. Nem rosszabbul, mint ő, sőt, sokkal jobban! Mert én, az igazi, nemes egér, sokkal, de sokkal okosabb vagyok! – kérkedett
- Éljen! Éljen bátor vezérünk! – kiabálták a többiek, s újra elindultak az iroda felé. Időközben eltelt az éjszaka, sőt, a hajnal fénye is ott derengett már az ablakokban. Az egerek felmásztak az első íróasztalra, de semmi sem világított már.
- Na figyelj, barátocskám! – fordult a fővezér a számítógép egeréhez – Cseréljünk helyet egy kis időre! Bebizonyítom neked, hogy mi is tudunk annyit, mint te. Sőt! Többet!
Persze, erre semmiféle válasz sem érkezett, hiszen a gépeket éjszakára kikapcsolták Harcias csapatunk csak azt látta, hogy az ellenfél egyáltalán nem hajlandó velük szóba állni. Ezt bizony  igen rossz néven vették, s addig lökdösték a  gépegeret, míg az le nem esett a földre. A fővezér pedig hanyatt feküdt az egérpadon, lábait keresztbe rakta, s felkönyökölve bűvölte a monitort. De az is sötét maradt. Így azután elunva a dolgot, a nehéz éjszaka után mély hajnali álomba szenderült. Példáját a csapat többi tagja is követte, kerestek maguknak egy kényelmes zugot, s menten el is nyomta őket a buzgóság. Így érkezett el a reggel.
 A könyvtáros lány üdén, vidáman nyitotta ki az iroda ajtaját, rögtön a főkapcsolóhoz ment, s áram alá helyezte a készülékeket. Majd a számítógép felé indult, ugyanis minden reggelt azzal kezdett, hogy elolvasta az e-mailjeit. Az íróasztalra pillantva a kedves, szeretetre méltó lány torkából rettenetes sikoly tört elő. Kimenekült az irodából, de ki a könyvtárból is. Kellett vagy tíz perc, mire megnyugodott, s visszamerészkedett a színhelyre.
- Szörnyű! – mormolta magában félhangosan – Sejtettem, hogy vannak bent egerek, de most már biztos. Ez tűrhetetlen! Semmi keresnivalójuk itt! Remélem, elijesztettem őket, de mindenképpen végleges megoldásra van szükség. Egérirtás!
A sikolyra már rég felébredtek hőseink, ezt hallva pedig rémülten elmenekültek. Egyedül a fővezér nem adta fel. Felült az egérpadon, s gombszemeivel szigorúan a könyvtároslányra nézett. De ő már túl volt  az első ijedtségen.
- Hát itt vagy! – kiáltott fel – Na megállj csak! Most aztán jaj lesz neked, te szemtelen! Menten agyoncsaplak!
Hát ezt már a vezér sem várta meg. Szégyen a futás, de hasznos : egészen az odúig menekült, felfedve így a rejtekhelyet. Nem volt mit tennie az egércsapatnak: komolyan kellett venni a fenyegetést, annál is inkább, mert hallották, a lány telefonon már intézkedik is. Ennek a fele sem tréfa!
Így aztán mind az öten elmenekültek régen látott, lenézett rokonaikhoz, a mezei pockokhoz. Vége lett az ingyenélésnek: kemény munkával küzdöttek a mindennapi rágcsálnivalóért. Titokban már régen belátták, hogy ők viselkedtek oktondi módon: nem kellett volna vitába bonyolódni azzal a robotegérrel, annál is inkább, mert józanul végiggondolva, mégiscsak neki lehetett igaza. Persze, ezt hangosan sohasem mondták ki. Nem akarták magukra haragítani fővezérüket, aki szentül meg volt győződve arról, hogy ők a lehető legokosabban  cselekedtek. Idejében távoztak, a buta gépegereket pedig azóta egytől – egyig kiirtották a könyvtárból.
-    Most már akár vissza is mehetnénk – mondogatta – De ki akarja az egész életét unalmas
lexikonok közt tölteni? Különben is, megvárom, amíg az a hisztis könyvtároslány belátja tévedését, és bocsánatot kér!
Hát erre még várhat egy kicsit.