Giminapló 9.


http://mocorgohaz.hu/

Gyomorgörccsel szálltam ki az autóból és sétáltam a suli felé. Még mindig a nyári eseményeken kattogott az agyam. Bár eldöntöttem, hogy miután összejöttek Ádámék, felhívom Zsejkét és kibékülök vele, mégse mertem megtenni. Egyszerűen féltem a visszautasítástól,...

Kép forrása: google

Gyomorgörccsel szálltam ki az autóból és sétáltam a suli felé. Még mindig a nyári eseményeken kattogott az agyam. Bár eldöntöttem, hogy miután összejöttek Ádámék, felhívom Zsejkét és kibékülök vele, mégse mertem megtenni. Egyszerűen féltem a visszautasítástól, hogy hallani se akar rólam.
  Ádámmal se beszéltem a nyár hátralevő részében valami sokat. Egyszer-kétszer rám írt közvetlenül a tábor utáni napokban, hogy hogy vagyok, hogy telik a nyaram, meg ilyenek, de én csak egy-két szóban, ha válaszoltam neki, és le is szállt rólam, látta, hogy nem vagyok rá túlzottan kíváncsi, meg igazából Bellácska is lefoglalta. Minden nap töltenek fel közös fotót, amin ott pózolgatnak, teli van velük a Facebook meg az insta. Egy darabig néztem, hátha szakítanak vagy valami, de sajna nem így történt. Egy idő után már nem bírtam tovább bámulni a boldog arcukat, abbahagytam a közösségi oldalak nézegetését.
  A pótvizsgán se sikerült valami fényesen, ahogy anya akarta. Csak a vizsgáztató jó szívűségének köszönhettem, hogy épphogy átengedett 10.-be egy kettessel. Amit tudtam is annak a köcsög Ádámnak köszönhetem, ami rendkívül zavart. Bár így az eseményekre visszagondolva azt kívánom, bárcsak megbuktam volna és egy totál új közösségbe kezdtem volna el ismét a 9.-et, még akkor is, ha egy évvel idősebb vagyok a többieknél. De ebben a helyzetben ez zavart volna a legkevésbé.
    De legalább ha Zsejkével kibékültem volna! Akkor talán nem lennék ennyire elgyötört! De így… 
Na éljen a 10. osztály!

  Szomorúan léptem át a gimi küszöbét. Néhány gyerek, aki részt vett a táboron odajött hozzám gratulálni, hogy milyen ügyesek voltunk, hogy megnyertük stb. Még Kristóffal is találkoztam a tanterem felé menet, aki most igen ki volt öltözve, ugyanis ő most már végzős és a végzősök fognak a színpadon lenni a tanévnyitón. Kíváncsi voltam, hogy milyen is ez a tanévnyitó, ugyanis ide 10.-től mennek a gyerekek, fogalmam sincs, hogy miért, a kilencedikesek valamiért még nem jöhetnek, inkább az osztályukkal maradnak ismerkedni.
-Klassz volt a tábor, nem igaz Mir?-fogott velem kezet lelkesen Kristóf, a volt csapattársam.-Jól megnyertük a versenyt!
-Ja, igazán klassz volt.-válaszoltam kissé erőltetett örömmel. 
-Na, mennem kell, tudod, jelenése van a végzősöknek! Szia Mir!-azzal gyorsan elment.
Én meg kissé félve léptem be a terembe. Odabent nagy nyüzsi volt, de akiken azonnal megakadt a szemem, azok Ádám és Bella voltak. Egy nagy baráti társaság vette őket körbe, Bella Ádám ölében ült és átkarolta a nyakát, Bella körül volt természetesen a lány udvartartása (köztük persze Gina is), valamint Ádám néhány haverja, köztük Márk is és az a szőke tyúk, aki szintén úgy ki volt öltözve, mint Kristóf, mivel ő is most lett végzős.
-Na mennem kell a színpadhoz, majd még talizunk!-intett a többieknek a csaj, enyhe francia akcentussal beszélt. Remek még francia is! Szegény Zsejke…
-Rendben Camille, drágám, akkor később!-intett utána Bella, majd miután a Camille-nek nevezett lány elhaladt mellettem, hogy kimenjem, Bella szeme hirtelen rajtam akadt meg.
-Á, nahát Mir, szia! Hogy vagy?-kérdezte kedvesen, ám én rögtön átláttam rajta, annyiszor vert már át. Tudtam, hogy csak azért ilyen „aranyos” velem, hogy Ádámnál jó pontot szerezzen.
  Ám tudtam, hogy ha most bunkóskodom (amit amúgy nagyon is megérdemelne) csak magam alatt vágnám a fát, engem könyvelnének el modortalannak.
-Köszönöm, nagyon jól! És ti?
-Ó, remekül! Elmentünk a tábor után Görögbe Ádámmal meg a családjával (mintha a face-n nem láttam volna a fotókat) és még…-és itt felsorolta azokat a remek programokat, amiket együtt éltek át Ádámmal. Én csak állmosollyal bólogattam, de belül bőgtem.
De nem sokat foglalkoztak velem, gyorsan elhadarta Bella, hogy milyen programokon vett részt, aztán folytatta is a bájcsevejt a többiekkel. Majd belépett egy tanár is aki kizavarta, aki nem a 10/c osztályába tartozott.
  Ádám mielőtt ment volna, megcsókolta még Bellát (én itt egy kicsit lefagytam és nem esett túl jól a látvány) majd elment. Mikor elhaladt mellettem, rám sem nézett csak ment csőlátásba előre. Mintha haragudna rám vagy nem tudom. Na nehogy már neki álljon feljebb!
-Találkozunk az évnyitón!-szólt utána Bella, Ádám meg visszaintett.
Én akkor vettem észre, hogy még mindig dermedten állok az ajtó közelében és pár osztálytársam már furán méreget, szóval sürgősen találnom kellett egy helyet. Elmentem a terem hátsó részébe, kerestem egy üres padot és letelepedtem.
  Gondoltam az évnyitóig olvasok, úgy sincs kivel beszélgetnem. Körülnéztem a teremben, Zsejke ott van-e, mert bocsánatot kellene kérnem tőle, ha már üziben nem mertem. De sajnos nem láttam. Jellemző, tavaly is mindig nagyon későn jött. 
  Épp belemerültem a könyvbe, amikor valaki megkocogtatta a vállam.
-Leülhetek?-kérdezte egy fekete hajú, bátortalan mosolyú lány.
Én mikor felnéztem nagyon megörültem neki.
-Zsejke!-ugrottam föl és megöleltem.-Úgy örülök! Persze!
-Köszi.-nevetett Zsejke és visszaölelt és helyet foglalt.
Én gyorsan eltettem a könyvet, ugyanis most volt itt a beszélgetés ideje.
-Figyelj, én sajnálom a múltkorit, igazad volt, Ádámnak csakis Bella kellett. Szörnyen csalódott voltam a történtek után, hogy összejöttek meg minden, és nem volt bátorságom írni, mert attól féltem, hogy elküldesz a pokolba és azt már ezek után végképp nem bírtam volna ki, szóval sajnálom.
-Semmi gond. Én is láttam, hogy összejöttek, az egész face, twitter meg minden az ők közös képeikkel van tele. Csak gondoltam, hogy biztos dühös vagy most meg csalódott és nem akartalak zaklatni.
-Dehogy! Vagyis igen az voltam, de nem rád, te nem zaklatsz.
-Ajj, ezek a fiúk, Máté is, nem hiszem el!
-Ja, hát ez van.
Nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, ugyanis belépett a tanárnő és menni kellett az évnyitóra.
  Az elég unalmasan telt, főleg úgy, hogy Bella kizsarnokoskodta magának, hogy Ádám közelébe lehessen és vele vihorászott egész végig, én meg majd meg pukkantam.
 Aztán visszamentünk a terembe, kiosztották a tankönyveket meg lementek az osztályfőnökik, aztán mehettünk is haza. Hát, ebben a napban csak annyi pozitívum volt, hogy legalább Zsejkével kibékültem. Viszont a holnapi, na az már érdekesebb lesz.

 

   Másnap mikor beértem, Zsejke loholt felém egy videókamerát lóbászva.
-Mir! Mir! Egy szupi ötletem van, ami mindkettőnket felrázna!
-Mi?-vontam fel a szemöldököm.
  Ebben a pillanatban Ádám sietett el nagy dühösen mellettünk, szinte vibrált, utána Bella loholt, mint az őrült és ott ordibált utána a folyosón.
-Nem érted, hogy nekem ez fontos?! Sokkal jobb lenne elkísérnél engem a kutyadivatbemutatóra, mintha elmennél arra a hülye semmitmondó meccsre! Az úgyis minden hónapban van, ez meg csak évente egyszer!
 Itt Ádám megtorpant és lassan Bella felé fordult, közben Bella beérte és egymással szemben álltak meg csak pár méterre tőlünk, így minden szót hallottunk.
-Csakhogy az általad nevezett „semmitmondó meccs” nagyon is fontos, mivel ez az egyetlen esélyem, hogy beválogassanak egy jobb csapatba és végre elmenjek ebből a porfészekből! Ráadásul én ezt sokkal jobban szeretném, mint nézni elkényeztetett, belterjes korcsok felvonulását meg pingálását plussz pitizését! A kutyád szőrét ne fonjam be vagy a körmét ne fessem ki esetleg? 
-Megbánod még, hogy ilyeneket mondtál nekem!-fújtatott dühösen Bella.
-Nézd, Izabella, engem egy kicsit sem érdekel, hogy mit csinálsz, felőlem díszelegj az agyonápolt korcsoddal…
-Ő egy fajtiszta uszkár, Ádám!-vágott közbe Bella.
-Tök mindegy, nem érdekel! Én sem kényszerítelek, hogy gyere a meccsre, mert tudom, hogy utálod a focit! Szóval te se erőltesd ezt a hülyeséget, mert marhára nincs hozzá kedvem, főleg, hogy egybeesik a meccsel! Szóval hagyjál ezzel, jó?
  Azzal Ádám sarkon fordult és elsietett, az előtte lévők mind utat engedtek neki, mivel látták a dühöt az arcán.
-Ádám, azonnal gyere vissza! Mégis mit fognak gondolni rólad a szüleim?! Ez baráti kötelesség, szóval jönnöd kell! Ádám!
Bella szinte rohant Ádám után és még a vitájukat még utána is hallottuk, de már csak foszlányokat.
  Mi Zsejkével egy darabig dermedten álltunk, aztán összenéztünk és elröhögtük magunkat.
-Jajj, tudom, hogy rosszindulatú, hogy ezt mondom, de ez most nagyon kellett!
-Jaja, szerintem tuti szakítanak. Gondoltam én, Bella mellett senki se bírja pár napnál tovább, eddig minden pasi kidőlt, a leghosszabb ideig is ez az Ádám bírta.
-Ja de ezek után szerintem ennek is vége.-bólogattam. Aztán eszembe jutott a kezében tartott videókameráról, hogy mondani akart valamit.
-Amúgy mi is volt az ötleted?
-Mi? Jaaa, igen, szóval…
Ám ebben a pillanatban becsöngettek.
-Majd kövi szünetben elmondom!-súgta én meg csak bólintottam. Hú, már rég voltam ilyen boldog, mint most. Ez a bellás veszekedés nagyon feldobott.

   Egész órán alig bírtam magammal, mert már nagyon kíváncsi voltam Zsejke ötletére. Folyton lökdöstem a karját, hogy mondja már el, de ő csak a fejét rázta és ragaszkodott a szünethez, én meg csak sóhajtottam.
 Bella elég magába roskadva ült a padjában, Gina próbálta belé önteni a lelket. Egy kicsit meg is sajnáltam, de aztán rájöttem, nem érdemli meg. Minek kell erőszakoskodnia, csak magának köszönheti ezt az egészet.
  Végre kicsöngettek, szóval kirángattam a folyosóra Zsejkét és szembe fordítottam.
-Na?
-Mi na?-tette az értetlent. Fú, de utálom mikor ezt csinálja.
-Mi az ötleted?
-Ja, hogy az. Mi lenne ha lenne egy youtube csatornánk, ami a gimiről, meg a gimis mindennapokról, ellenségekről meg ilyenekről szólna? Plussz tanácsokkal látnánk el azokat, akik a gimi előtt állnak. Na, mit gondolsz?
 Alaposan átgondoltam a szavait és rájöttem, nem is hülyeség. Még sikerünk is lehet, ha jól csináljuk. És talán népszerűek is lehetünk. Na akkor aztán bánhatja Ádám, hogy azt a kötözködős, kutyadivatmániás Bellát választotta helyettem.
-Mir? Mir!-lóbászta meg előttem Zsejke a kezét én meg összerezzentem.
-Ja, tetszik az ötlet, csináljuk!-vágtam rá.
-Rendben, délután el is kezdhetjük! Mondjuk a „gimi első napja” témával. És jó lenne itt a gimiben forgatni, tudod, mikor már senki sincs itt bent és bemegyünk majd tudod..az….

-Ebédlőbe.-vágtuk rá egyszerre.
-Hmm, miért ne? Jó!-nevettem.-Arról úgyis tudok mit mesélni.
-Rendben akkor délután 3-kor az ebédlőben.
-Most milyen óra is jön?
-Asszem tesi, szóval siessünk le a terembe, vagy futhatjuk a plussz köröket.
 Mindketten elloholtunk. Észre se vettük, hogy valaki kihallgatta az egész beszélgetést a hátunk mögött…Csak sajnos akkor tudtuk meg, mikor már késő volt.

  A tesi udvaron átsietve hirtelen a focipályán megpillantottam Ádámot. Bizonyára Zsejke is kiszúrhatta. Hirtelen elképesztő vágyat éreztem, hogy négyszemközt beszélhessek vele, de bunkóság lett volna lekoptatni Zsejkét és különben is késében voltunk. Már a többiek biztos öltözködnek.  De szerencsére, a barátnőm mintha belelátott volna a fejembe, így szólt:
-Figyelj Mir, én gyorsan bemegyek a mosdóba, addig te maradj kint, ha késünk, megmondom a tancinak, hogy rosszul lettem vagy valami, rendben?
Én legszívesebben átöleltem volna Zsejkét de arra már nem volt idő, csak egy „köszönöm”-öt mondtam és Zsejke már futott is én meg elkanyarodtam a focipálya felé.
-Szia! Hát te? Lógsz?-értem oda Ádámhoz és vicceskedve mondtam.
Ám rögtön meg is bántam a viccelődést, mert Ádám mikor felnézett, látszott rajta, hogy elég gyatra hangulatban van, még ha nincs is úgy kikészülve, mint Bella.
-Nem. Lyukas óra.-válaszolta végül nagy szünet után és már folytatta is a dekázást.
-Á, értem. És a többiek? Máté meg még a haverjaid?-ugyanis elég furcsa volt, hogy Ádám egyedül van.
-Most egyedül akartam lenni.-nézett rám jelentőségteljesen, hogy takarodjak el innen. De nem, nem! Engem nem ráz le olyan könnyen.
-Aha. Bella miatt?-próbáltam afelé terelni a beszélgetést, ami engem érdekel.
-Közöd?-nézett rám Ádám.
-Csak gondoltam, néha jó ha elmondhatjuk másoknak mi bánt, megkönnyebbülünk.
Ádám itt csak sóhajtott egyet, azt hittem már meg se szólal, aztán hátat fordított nekem, felkapta a labdát és elindult.
 Na csodás, most lelép! Ezt jól elszúrtam.
Aztán kiderült, hogy csak egy padhoz megy és leül.
-Nem jössz?-mutatott maga mellé, mert én még mindig lefagyva bámultam.
Persze nem kellett kétszer mondani, rögtön leültem és kíváncsian fordultam felé.
Egy darabig forgatta a labdát, mintha a megfelelő szavakat keresné, aztán megszólalt:
-Tudod, több mindent át kell gondolnom. Nem csak a bellás dolgot, az csak egy csepp a pohárban. De ezt ne mondd el Zsejkének se, jó?
Én csak bólintottam, hogy nem fogom.
-Szóval apám azt akarja, hogy hagyjam a focit, véglegesen, mert csak akadályoz a tanulásban és nekem már arra kell koncentrálnom. Anyám azt mondja, nyugodtan focizzak, de csak úgy, ha bekerülök abba az elitebb csapatba, ugyanis ez már, amelyikben benne vagyok, nem pálya. Szóval megegyeztünk, hogy ha bekerülök a csapatba, folytathatom a focit, de a jogi egyetemre be kell kerülnöm, de ezt én is így akartam. Ha nem kerülök be, hagynom kell a focit és ennyi volt. Erre csak rátett egy lapáttal Bella és az a hülye kutyadivatbemutató és pont egybeesik a válogatóval és így is marha nagy a nyomás, de ha arra most nem megyek el, lőttek a focinak.  És ezt Bella nem bírja felfogni és már elegem volt! És az egész gimi most biztos rólunk beszél.
Figyelmesen hallgattam Ádámot és rájöttem, tényleg mekkora lehet rajta a nyomás. Hogy tényleg nem csak egy elkényeztetett, gazdag ficsúr, hanem igenis komoly gondjai vannak.
-Sajnálom. Ha bármibe is tudok segíteni…-kezdtem.
-Nem, nem tudsz, de kösz.
-Én köszönöm, hogy elmondtad. És mit akarsz tenni?
-Elmegyek a meccsre, bekerülök a csapatba, de a jogi egyetemre is gyúrok, szóval egyszerre nyomom a kettőt.
-És Bella?
-Ha ezt nem fogja fel, kár is folytatnunk. Csak rajta áll, a foci fontosabb, bármennyire fáj is ez neki.
Én itt csak bólogattam és halványan el is mosolyodtam. Nyilván Ádám észrevehette a vigyort, mert a következő mondandója elég meredek volt.
-Mir, kérdezhetek valamit, mert szerintem jogom van tudni. Te szerelmes vagy belém?
Én itt totál lefagytam, mi van?! Most komolyan ezt kérdezte?
-Ööö, tessék?-kérdeztem vissza, noha hallottam a kérdést, de jobb nem jutott az eszembe.
-Te belém zúgtál vagy mi?
Na az eddig alkotott képem Ádámról megsemmisült. Tényleg egy arrogáns, nagyképű, beképzelt majom.
-Miért hiszed ezt?-ütöttem meg egy komolyabb hangsúlyt.
-Csak mert ezt látom rajtad.
Hahh, milyen egy…kis…beképzelt alak. Még ha jól is látja, nem fogom neki elmondani. Éreztem, hogy eluralkodik rajtam a düh és bevörösödöm. Más lány biztos a pirulástól, de nem én dühös voltam! Ilyet nem illik kérdezni!
-Hát tévedsz! Én, bármennyire is hihetetlen, nem vagyok beléd zúgva, sőt! Még csak nem is tetszel! És ajánlom vegyél vissza a képedből! Na mennem kell így is késésben vagyok, szia!
Azzal dühösen elmasíroztam. Mit képzel ez!
-Na? Mi volt? Jó hamar bejöttél!
-Ádám egy kis…köcsög.
-Lányok!-szólt ránk a tanár.-Még át se öltöztetek, na nyomás!
Öltözés közben elmeséltem mindent Zsejkének.
-És képzeld! Az az alak, mikor visszakérdeztem, hogy „Tessék?” képes volt megismételni ugyanazt a baromságát, vagyis most már az mert már ezek után nem vagyok belé zúgva az is bizti. Erre én megkérdeztem: „Ezt miből gondolod?” tudod mit mondott? Hogy látja rajtam! Az a beképzelt tuskó!
-Hát ez elképesztő! De szerintem nem akart ő megbántani, csak…rosszul fejezte ki magát.
-Nem tudom, de nem is érdekel! Ne is beszéljünk róla a többet.
-Mindegy majd a délutáni videózás feldob, mindkettőnket!
-Igen, az jó lesz!
Ennek tetejében Bella jelent meg.
-Mit kerestél a barátommal az udvaron, hümm? Mégis mit képzelsz?
Na, most Bella hiányzott a legkevésbé.
-Ide figyelj, most hagyj engem békén, így is ideges vagyok! Na húzzunk tesire Zsejke!
Azzal faképnél hagytuk a dühöngő Bellát.

 

Eltelt a tesi, megebédeltünk, meg vettünk egy fagyit, kihasználva, hogy még bőven meleg van, közben megalkottuk a csatornát és mehettünk is a kiürült ebédlőbe forgatni. Szerencsére Zsejke ismeri a konyhásnéniket, így simán bemehettünk.
-Rendben, ez lesz amit majd kiöntesz, annak a bábunak a fejére.-azzal a kezembe nyomott egy tányér piros ragacsszerűt.

-Amúgy honnan is van ez a bábu?-néztem a madárijesztőre.-és ez a ragacs…
-Az most hosszú, na gyerünk!
Azzal elindította a videót.
-Mindenkinek szörnyen nehéz az első nap…Hát igen, megeshetnek balesetek…
Azzal engem vett a kamera és én elindultam a tállal, de ahelyett, hogy „felbotlást” invitáltam volna és ráöntöttem volna a madárijesztő fejére, beleütköztem a falba, mert túlságosan koncentráltam, ki ne öntsem a trutyit és az mind rám ömlött.  Közben a madárijesztő ott vigyorgott a háttérben én meg piros, trutyis fejjel néztem szembe a kamerával.
-Na jó, ennyi!-szólt gyorsan Zsejke és leállította a kamerát és letette az asztalra a telenfonja mellé, amin még mindig ott volt a youtube csatorna megnyitva.
-Ajj…ez nem igaz. Szerintem hagyjuk most ezt a videózást úgyse tudok most koncentrálni. Ezt pedig fel ne töltsd!
-Jó jó, na gyere gyorsan, mossuk meg az arcodat!

Otthon persze elég nagy fejmosást kaptam a ruhám miatt. De a holnapi nap történései ehhez képest semmi!
 

  Besétáltam a suliba és többen is odajöttek hozzám gratulálni, meg hogy látták a videót, közben nevettek. Én erre megnéztem a csatornánkat és láttam, hogy ott virít a videó és fent van már az instán is meg twitteren, tiktokon sőt még a face-n is! Egy csomó komment meg megtekintés volt már rá.

  Gyorsan Zsejke keresésébe kezdtem, akit meg is találtam, egy jó nagy csoport vette körbe.
Mikor megláttak, hozzám is odagyűltek.
-Nagyon tetszett, hogy a falnak mentél
-A háttérben az a madárijesztő, hát zseniális!
-Megmutattam a nagyimnak, hát én mondom, rég röhögött akkorát.-mondta egy kis fogszabályzós 9.-es.
-Örülök…Zsejke!-értem oda hozzá és félrevontam.
-Mit jelentsen ez? Megmondtam, hogy ne töltsd fel!
-Eskü nem én voltam, rendesen meg is lepődtem, mikor megláttam, de nagyon sokaknak tetszik.
-Most nagyot csalódtam benned! Azt hittem nem fogod feltölteni, de neked csak a hírnév számít!
-De…
Ekkor egy nagyobb csoport gyűlt körénk és a folytatásról érdeklődtek.
-Kérhetek autogrammot?
-Benne lehetek én is a következőben?
Efféle kérdések hangzottak el, mi meg csak kapkodtuk a fejünket.
Ekkor Bella meg Ádám sétált oda, kézen fogva. Bella meglátta a csoportosulást és élesen megszólalt.
-Nehogy már így rajongjatok ezekért a lükékért! Ilyen videót bárki tud csinálni!
-Jó, de ez annyira vicces volt.-nevetett a fogszabis 9.-es.
És már folytatódott is a hozzánk beszélés, rajongás.
-Nem azért töltöttem fel, hogy aztán meg így rajongjatok ezekért a tökfejekért!
Itt egy pillanatra mindenki elcsendesült, mi meg felé fordultunk.
-Mi? Szóval te voltál!-néztem rá dühösen.
-Úgy tudtam!
-Mi? Vagyis…nem…izé.-jött rá Bella mit is mondott az imént.
-Hogy nyúlhattál a cuccomhoz az engedélyem nélkül, Izabella?!-ordított rá Zsejke.
Itt már Ádám is eltávolodott Bellától és rá nézett.
-Ezt miért csináltad?
-De..én…Na jó, elegem volt, hogy ti ketten (mutatott rám és Ádámra), ott enyelegtek a hátam mögött, betelt a pohár!
-Nem is enyelegtünk! De attól még nem kellett volna ilyet csinálnod! Na jó, elegem volt belőled, szakítok bocs, én ezt nem bírom.-mondta Ádám és elindult a terme felé.
-Várj, Ádi, ne! Ezt még nagyon megbánod!-mutatott rám azzal elindult Ádám felé.
Közben jelző volt, mindenki ment a terme felé.
-Bocs, hogy téged hibáztattalak. De ez a lehető legjobban alakult.
-Nincs gond! És szerintem is.
-Na? Folytassuk a csatornát?
-Igen. Egyértelmű!
-És már találtam is neki egy jó kis nevet!-nevettem boldogan.
-Mi az?
-Mit szólnál ahhoz, hogy Giminapló?








 





Lulu2.0, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Lulu2.0 amatőr meseíró

Lulu2.0 vagyok, 15 éves és már kicsi korom óta rajongok a mesékért. Örömmel emlékszem vissza arra, hogy a szüleim esténként izgalmasabbnál izgalmasabb meséket olvastak fel nekem és ez mindig beindította a képzelőerőmet. Egy nap úgy döntöttem, hogy én is megpróbálkozom a meseírással. Először csak a mesék elejét kezdtem el írni és nem volt befejezés, mert mindig jött egy újabb ötlet. Ez az első mesém, amit telje...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!