Giminapló 3. rész

Giminapló 3. rész.

    Izgatottan rakodtam le az otthonról hozott sütiket az udvar leghátsó részére, ahol egy fa szerű építmény volt felálítva, arra nyugodtan ki tudtam pakolni. Ugyanis kitaláltam, hogy nyitok egy saját büfét, ahol szendvicseket, sütiket, mindenféle gyümölcsöt és rágcsát fogok árulni és ezzel gyűjtöm össze majd a pénzt.
    Tegnap amint hazaértem, megkértem anyát, hogy süssön sütit, én titokban szendvicseket kentem és összegyűjtöttem az otthon talált összes ropit, chipset, sőt még az öcséim elől elrejtett dugi csokijaimat is.
Anya azt hiszi, hogy azért hozok ennyi kaját, mert évnyitó buli lesz és arra kell. Mondtam már, hogy hazudozásból jó vagyok?
  Viszont nagyon óvatosnak kell lennem, mivel, ha kiderül, hogy engedély nélkül árusítok és keresem a pénzt, ráadásul az iskolai büfé rovására, akkor végem. De eddig még egy tanár se vett észre, hála az előttem lévő hatalmas tölgyfának. Viszont a gond az, hogy így a diákok sem jönnek vásárolni. Ugyanis senki sem tudja, hogy itt vagyok.
   Ránéztem az órámra, mindjárt becsöngetnek, már csak 10 perc van a csöngőig. El kéne adnom valamit. Kiszámoltam, ha két hetem van a pénz összegyűjtésére (a fiú fenyegetése alapján), akkor az azt jelenti, hogy 10 tanítási nap van, vagyis, ha 20 000 kell, akkor egy nap legalább 2000 forintot kéne megkeresnem! Legalább! És idáig a kaják mellé kirakott pénzgyűjtős dobozom üres volt.
  Gyorsan vevőket kellett toboroznom, de az udvar ezen részébe egy lélek sem jött. Persze, hisz’ főleg elől a kosárpályán és a büfénél vannak vagy az épületben. Itt meg csak egy marha nagy tölgyfa áll és ennyi.
   Ránéztem az órámra, már csak 5 perc volt becsöngőig. Hát most már biztosan semmit sem fogok eladni. Csalódottan kezdtem pakolni  be a dobozokba, ám hirtelen egy lányhangot hallottam.
-Ja, és láttad az arcát?-kérdezte vihogva.
-Igen! Milyen nevetséges volt!-vihogott a másik.
Gondoltam itt a remek lehetőség, gyorsan kiugrottam a fa mögül. Ám lehet, hogy egy kicsit túl heves voltam, mivel a két lány azonnal abbahagyta a vihogást és holdsápadtan néztek rám, mintha kísértet lennék. Még hátráltak is néhány lépést.
-Ne haragudjatok, nem akartalak titeket megijeszteni.-szabadkoztam.-Csak kérdezni akarok tőletek valamit.
Elősször a szőke, vihogós tért magához.
-És mi lenne az?
-Te a Leveses Lány vagy, nem?-ocsúdott fel a barátnője is.
-Igen, de most ne erről beszéljünk. Ti is elégedetlenek vagytok a büféi árakkal?-tértem rögtön a tárgyra elterelve ezzel a Leveses Lányról való beszélgetést.
-Az biztos!
-Kész rablás!
-Meg az a tömeg! Borzalmas!-mondták egymás szavába vágva.
-Most sem tudtunk semmit sem venni, mert már megint tömeg volt!-panaszkodott a szőke.
Én örültem, mert pont ezeket akartam hallani.
-És mit szólnátok, ha ezek a gondjaitok megoldódnának?
A lányok összenéztek és aztán vissza rám értetlenül.
-Jó, de hogyan.
Én vissza szökdécseltem a fa mögé.
-Gyertek, legyetek vendégei Miranda büféjének!-szóltam ki a fa mögül.
A két lány kíváncsian követett, közben össze-összesúgtak, amiket nem értettem.
-Várjunk, te most árusítasz?
-Aha. A ropi 100 forint, egy szendvics 200 forint, egy szelet süti szintén 100, a habos 300 és a csokik közül van 50 és 500 forintos is. Attól függ mit kértek.
A két lány összenézett és megrántották a vállukat.
-Végül is, miért ne?
-Várjunk, van engedélyed?-kérdezte a barna hajú.
-Öööö, szóóóval…-pirosodtam el.
-Ha nincs engedély, nem vásárolunk. Nem akarunk bajba kerülni. És örülj neki, ha nem köpünk be a tanárnak! Gyere Liz!-ragadta meg a szőke hajú karját és a suli felé kezdte húzni.
-Várj, Regi én azért vennék tőle valamit. Az a habos süti egész jól néz ki. És nekem tudod, hogy nincs kajám.
-Veszünk a büfében!
-Ajj, de ott egy örökkévalóság, mire sorra kerülünk. Most miért ne vehetnénk?
-Jó, nem bánom. Egy ropit és egy habos sütit kérek!-mondta morogva, ezek szerint Regi.
Én kezdtem örülni, mert beindult az üzlet.
-100 forintot és 300 forintot kérek!-nyújtottam ki a kezem. Azok szépen kifizették, én ráraktam szalvétára a sütit.
-Hmmm, ez mennyei.-harapott bele a Liz nevű lány a sütibe.
Pesze, anya habos sütije mindenkinek ízlik.
-Jó, jó, de menjünk már, mindjárt csöngetnek.-azzal Regi a bejárati ajtó felé kezdte el húzni Lizt.
-Majd mondjátok másoknak is, és gyertek máskor is!-szóltam utánuk.
-Hogyne, hogyne.-legyintett hátra unottan Regi, Liz meg teli szájjal bólogatott.
Én elégedetten raktam bele a kis dobozba a 400 forintot. Remek, már csak 19 600 forint kell! Ám nem tudtam sokáig örülni, mivel közben becsengettek.
-Jajj, az óra!-kiáltottam fel, az árut gyorsan beleraktam egy dobozba és elrejtettem a közeli bokorban, a pénzes dobozomat beledobtam a táskámba és rohantam a suli felé.

   Első szünetben rohantam vissza a fához. Gyorsan kivettem a bokor mögül a dobozt, kirakodtam és vártam a vevőket. Egyébként még a suliban még mindig lenéznek egy kicsit a leveses incidens miatt, de azóta már eltelt 3 nap és már kezdenek megnyugodni a kedélyek. Még mindig összesúgnak a hátam mögött, de már nem szólogatnak be. Már kezdenek levegőnek nézni. Ginával még mindig nem beszéltünk, ő elvan a lányokkal, nekem meg itt a bolt. De jól is van ez így.
  Már 5 perc is eltelt és senki sem jött. Pedig reménykedtem benne, hogy legalább az a Liz majd terjeszti a hírt, de nem. Mindegy, majd csak erre jár valaki.
   Aznap senki sem vásárolt tőlem.

  Másnap is vittem egy adag eladni valót, bár sejtettem, hogy ennek így nincs sok értelme. De tévedtem! Ugyanis amikor a fához értem vagy hat-hét fő, élükön Lizzel, várt már engem. Amint Liz meglátott, rögtön odaugrott elém.
-Szia, meséltem a barátaimnak a boltodról és most mindenki venni akar valamit. Bocs, hogy tegnap nem szóltam senkinek, csak megfájdult a torkom, emiatt haza kellett mennem, Regi meghát…Szóval ő tudod milyen. Na de akkor adsz még abból az isteni habos sütiből?
Én nagyon megörültem, legszívesebben Liz nyakába ugrottam volna. De össze kellett szednem magam. Akkor vagy 1500 forintot bezsebeltem, hála Liznek.
   Következő szünetben még többen jöttek, ugyanis ők is szóltak a barátaiknak.
Sőt, képzeld el kedves naplóm, hogy aznap nem csak, hogy eladtam az összes magammal hozott dolgot és vagy 3000 forintot összegyűjtöttem aznap, de még újabb rendelések is születtek!
Azt hiszem meglesz az a húszezer forint!:-)

Már vagy másfél hete árulom a kajákat, minden szünetben egy kisebb tömeg van a hátsó udvaron az én „bódém” előtt, és eddig egy tanár sem jött rá, hogy én kajákat árulok. Már a Leveses Lány dologról el is feledkeztek, most már Büfés Lány vagyok. És ez azért sokkal jobb. Az oszályom is rendeléseket szokott felvenni, amikor a teremben vagyok. Egyszer még Gina is odajött hozzám, épp akkor amikor a büfémhez igyekeztem.
-Várj, Mir beszélhetnénk?
Én idegesen hátrafordultam, mert már biztos várnak a vevőim.
-Oké, de gyorsan, mit akarsz?-fordultam hozzá idegesen.
-Hallom, büfét nyitottál.-próbált kedélyeskedni.
-Ja, de mindjárt be is zárhatom, ha megvárakoztatom a vevőimet.-utaltam arra, hogy már mennem kéne.
-Nézd, én sajnálom, hogy…-kezdte volna Gina, ám én közbevágtam.
-Ha békülni akarsz, ez most nem a legjobb időpont. Vár a boltom, na szia!
-De várj, mondani akarok neked valamit!
-Nem érdekel, jó? Szia!
Végre lértem a büfébe, ahol a megszokott tömeg várakozott türelmetlenül.
Én gyorsan előszedtem a bokor mögül a kaját, elnézést kértem a várakozásért és indulhatott is az üzlet.
Már nem sokára kezdődött az óra és a tömeg is szépen fogyott. Az utolsó vevő viszont nagyon meglepett, ugyanis az a fiú volt, aki miatt az egész büfés dolgot csináltam, ráadásul egyedül volt, ami még furcsább volt, mert mindig egy nagy fiú csapat szokta körülvenni.
-Remélem gyűlik a pénz a pólóra.-kezdte.-Már csak két napod van.
-Az bőven elég lesz. Ne aggódj, már csak 1000 forint kell. Veszel valamit?
A fiú körbenézett a kínálaton, majd vágott egy grimaszt.
-Kösz nem, csak emlékeztetni jöttelek. Na csá!
Azzal elvonult.
Én összepakoltam és indulhattam is az utolsó órámra. Az az ezer forint holnap még első szünetben simán kigyűlik és holnap rendezni is tudom a fiúval a tartozást és be is fejezhetem ezt az egész büfés őrületet. Mindig azon stresszelek, nehogy meglássanak.

Másnap örömmel lépdeltem a fa felé, hogy áruljam a dolgaimat. Már csak 1000 forint! Sima ügy. Ám a megszokott tömeg helyett az igazgatót, az osztályfőnökömet és legnagyobb megdöbbenésemre: Ginát láttam! Ott álltak a fa előtt és látszólag csak rám vártak.
-Na megjött a mi kis eladónőnk.-kezdte az igazgató, nekem meg rögtön görcsbe állt a gyomrom. Ez nem igaz, ez csak egy rossz álom! Nem lehet, hogy pont most…Pont a cél előtt!
-Azt hiszem, Kovács Miranda van egy kis elbeszélgetni valónk egymással.-lépdelt felém az igazgató, kivette a kezemből a kajás dobozt, az osztályfőnök pedig megfogta a karom és még a fülembe súgta:
-Most aztán nagy bajban vagy, Miranda!