Gomba Gizi kalandja

Gomba Gizi kalandja.

         Mesélő: Onodi Éva

Gomba Gizi ugyancsak vidám gomba volt! Az egész kerekerdőben soha senki sem látta sírni, de még szomorkodni se. Mindig mosolygott, nevetett.

Örült a havas, fogcsikorgató télnek, a rügyfakasztó langymeleg tavasznak, a perzselő nyárnak és a bőségtálat kínáló, hűs ősznek is, aki sebbel-lobbal, nagy sietve megérkezett.

Fény fürdőzött a hulló aranyban, s szél kacarászott a rőt avarban. Meleg színekben tobzódott, Gomba Gizi szíve csak úgy ragyogott! Így teltek, múltak a napok. Egyik nap arra járt az őzgida. – Szervusz, Gizi! - Szervusz, kicsi bak- viszonozta a köszönést kedvesen. - De icipici és milyen szép a kalapod! – dicsérte az őzgida. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, formás az a kis dudor a fejeden! - Köszönöm szépen – felelte vígan a kis őzbak gida. Elbúcsúztak egymástól. Másnap arra járt a kis béka. – Szervusz, Gizi! - Szervusz, kis béka- viszonozta a köszönést derűsen. - De csinos a kalapod! – dicsérte a kis béka. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, érdekes a hangod! - Köszönöm szépen – felelte büszkén a kis béka, aztán odaállt a gomba mellé. - Ó, te milyen kicsi vagy! Sokkal nagyobb vagyok nálad!- mondta: brekeke. - Ha esni fog az eső, akkor én is megnövök! - felelte Gizi bohókásan. Elbúcsúztak egymástól.

Ekkor elkezdett fújni az őszi szél: szszsz… sziszegett, majd eleredt az eső. Először csak szemerkélt, aztán egyre sűrűbb cseppek hulltak, s végül zuhogni kezdett. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az esős idő. Újból kisütött a nap. Az égen megjelent egy gyönyörű szivárvány. - Ó, de szép!- kiáltott fel a kis gomba.

Ekkor ért oda a kis süni. - Szervusz, Gizi! - Szervusz, kicsi sün- viszonozta a köszönést kedvesen. - De szép a kalapod! – dicsérte a kis süni. - Köszönöm szépen – felelte Gizike.- Neked is aranyos a pofikád és különlegesek a tüskéid! - Köszönöm szépen – felelte hetykén a kis süni. Aztán odaállt a gomba mellé. - Ó, én pont akkora, ugyanakkora vagyok, mint te!- mondta a kis süni. - Igen, nőttem egy kicsit az esőtől. Elbúcsúztak egymástól. Ekkor újból elkezdett fújni az őszi szél: szszsz… sziszegett, majd eleredt az eső. Először csak csepegett, aztán egyre sűrűbb cseppek hulltak, s végül zuhogni kezdett. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az esős idő. Újból kisütött a nap. Ekkor ért oda a barna nyuszi. - Szervusz, Gizi! - Szervusz, kis nyuszi!- viszonozta a köszönést rózsás kedvvel. - De gyönyörű a kalapod! – dicsérte a kis nyuszi. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, selymes a szőröd!- - Köszönöm szépen – felelte a kis nyuszi elégedetten, aztán gondolt egyet és odaállt a gomba mellé. - Ó, én kisebb vagyok, mint te!- állapította meg csüggedten a barna nyuszi. - Igen, mert megnőttem az esőben. Ne csüggedj, nem sokára te is nagy leszel. Gyorsan fut az idő. Vidáman, kacarászva búcsúztak el egymástól. Újra egyedül maradt Gomba Gizi, azaz mégse, mert mellette több icike- picike gomba született. Mindegyiknek más és más formájú volt a kalapja. Némelyiknek lapos, vagy domború, esetleg homorú, vagy akár harang alakú volt a kalapja. Ezeken kívül fellelhető volt a berekben igen sok féle. Jókat beszélgettek egymással az életteli, buja erdőben, olykor csatlakoztak hozzájuk dalos kismadarak, kis vadak, sőt még a szellő és a szél is.

Ám egyik alkalommal a fellegek valahogy, valamiért összevesztek az égen. Dühösen villámlott tekintetük, mennydörgött a hangjuk. Ijedten húzódott fedezékbe mindenki, aki csak tudott. A gombák azonban nem tudtak. Arra jött a szélvész sebesen. Dúlt- fúlt. Tépte, csavarta a fa gyökérzetét, a törzsét, az ágakat, gallyakat és ó, jaj, még a gombákat se kímélte! Fogták is erősen a kalapjukat, hogy le ne fújja a szél. Nagyon megtetszett a szélvésznek Gizi kalapja. Gondolt egyet és egy hirtelen mozdulattal lekapta és vitte, vitte magával. Sírva kiáltott utána Gomba Gizi. - Légy szíves, hozd vissza a kalapom, ugyan minek kellene az neked? Úgyse vennéd hasznát! – kérlelte szép szóval. De az úgy tett, mintha meg se hallotta volna. - Látták, s hallották ezt a fellegek. Hirtelen elkomorodtak.-

Ráébredtek arra, hogy nem jó dolog vitatkozni, veszekedni, mert abból jó sose származik. Így hát kibékültek, bocsánatot kértek egymástól. A szélvész lecsillapodott és ő is szánta- bánta már azt, amit tett. Lassan széllé, majd szellővé szelídült. Visszavitte a kalapot Gomba Gizinek, aki még mindig keservesen sírt utána. A kis gombák hiába próbálták vigasztalni, sehogy sem sikerült nekik. Pedig őket is kiforgatta a földből a dühös szél. Nehezen bírtak visszabújni, de a végén csak sikerült nekik.

A szellő lágyan megcirógatta Gizikét miután visszaillesztette a kalapot a fejére. - Bocsánatot kérek, ne haragudj! Máskor gondolkodok, mielőtt cselekszem. Gomba Gizi elmosolyodott. - Semmi baj! Mindenki hibázhat. Látom beláttad a tetted következményét és az jó. - Igen, sajnálom!- mondta lehorgasztott fejjel a szellő. Még egyszer megsimogatta Gizi buksiját és továbbment.

Gomba Gizi újra a régi kedves, mosolygós, vidám gomba lett, aki eddig is volt. Ekkor arra futott az őzike. - Szervusz, Gizike! - Szervusz, őzike- viszonozta a köszönést kedvesen. - De hatalmas lett és milyen csodaszép a kalapod! – dicsérte az őzike. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is nagyon szépek a pettyeid!- felelte. - Köszönöm szépen! – mondta. Aztán elbúcsúztak egymástól. Az őzike tovaszaladt. Ők pedig tovább éltek békésen az erdőben. Élvezték a lágy, simogató napsugarat, a szelíd szellőt. Magukba szívták a friss, erdei illatokat, hallgatták a madárkák énekét, élvezték a békét, csöndet, nyugalmat.

Ha hiszed, ha nem, így történt.