Gombamesék sorozat I. Táncoló gombák

  • 2022.
    nov
  • 22

     Messze távolt, hol a dombhátakat makkszőnyeg borította, minden fa levele őszszínben táncolt és a déli szelek már a Vén Ősz útját söprögették, ott volt Gombafödje. Különleges vidék volt ez. Emberi szem még soha nem látta, csak valami mende-monda keringett erről a helyről, sokan nem is hittek a szóbeszédnek. Én azonban biztosan tudom, hogy ez a hely csakis az Ezüst hegyek csúcsain túl lehet. Ott hol a hegytetőkre sapkát húznak a felhők, fölöttük a végtelen kékség mezejében zöldellő tölgyfaerdők rejtekében élnek a gombanemzetségek.                                                                                                                                               Itt élt a legeslegvénebb tölgyfa is, melynek levél- és makkavarjából egy kora őszi reggelen sárga kalapos gombácskák bújtak elő. Nem is tűntek fel senkinek egészen addig, amíg a nap le nem bukott a felhők mögé és ezek a pici apró sárga gombácskák világítani nem kezdtek. Kájláni a kicsi mókus, aki ott lakott az öreg tölgyfán, még a mogyoróropogtatást is abbahagyta, tátott szájjal bámulta a sárga fényben táncoló gombácskákat.  Nyikkanni sem mert, attól félt, hogy akkor máris eltűnhet a szeme elől ez a csodás látvány. Még a farkincájába is beleharapott, hogy nehogy felkiáltson és tapsoljon örömében, amikor a fényes pontocskák körbe-körbe forogni kezdtek. Lélegzetét is visszafojtotta, oly káprázatos volt a látvány.  Egészen addig gyönyörködött ebben a különleges látványba, amíg a vén bagoly belekuvikolt az estébe és a fényes szépség, hipp-hopp, egy szempillantás alatt eltűnt. Kájláni nagy levegőt vett, mélyen elgondolkodott a látottakon. Mókus esze azt súgta neki, hogy ezek az apró sárga gombák varázsgombák lehetnek. Ki tudja, talán még az ő gondolataiban is tudnak olvasni, vagy talán csak játszani hívták őt? Nem tudta mire vélni a dolgot. Elhatározta, hogy másnap felkeresi legjobb barátnőjét Emeljánit, aki talán valamivel okosabb, mint ő és tud erre a különleges esetre valami mókusok számár is érthető magyarázatot.                                  Másnap este aztán együtt üldögéltek az öreg tölgy legeslegalsó ágán, figyelték a apró sárga gombácskákat az avarban. Lassacskán besötétedett, még a hold is lebújt a közeledő sötét felhők láttán. A két kismókus ekkor pillantotta meg az apró pici fénylő pontokat, melyek megkezdték táncukat. Egymásra kacsintottak és hangtalanul lesurrantak a fa alá, egyre közelebb a táncoló gombákhoz. Emeljáni, nagyot kacagott, mikor meglátta, hogy a fénylő apró keringő pontocskák a szentjánosbogarak, aki épp az őszi napforduló híres szentjánosbogár-körtáncát gyakorolják. Kájláni kicsit röstellte is a dolgot, hogy neki miért nem jutott eszébe, hogy közelebbről is megvizsgálja ezt a fénytáncot. Azonban, már nem maradt sok ideje arra, hogy Emeljánival megbeszélhessék ezt a dolgot, ugyanis hatalmas szélvihar támadt, eleredt az eső és a két kis mókus, uzsgyi, rohant is hazafelé.                                                                                                                       Kájláni otthon aludt egyet erre a nagy csodára. Másnap iskola után Emeljánival kiültek a vén tölgy legalsó ágára, azon tanakodtak, hogy vajon a mókusoknak is van-e valamilyen különleges mókustáncuk. Annyi bizonyos, hogy egyikük sem hallott még róla. El is határozták, hogy mire kitavaszodik ők ketten a mókus-makkos ugra-bugra tavaszköszöntő tánccal lepik meg Gombaföldje gombanépségét. 

Clara Dar, amatőr

Ezt a mesét írta: Clara Dar amatőr

Gyerekként olyan családban nőttem fel, ahol a könyv mindig nagy értéknek számított. Szenvedélyes olvasóvá váltám. Az irodalom a mindennapjaim részévé vált, majd tanítóként is sokat foglalkoztam vele. Az írás számomra egy szórakoztató kikapcsolódás,egy újra teremtett sajátságos világ. Írásaim megjelentek már online irodalmi oldalakon és nyomtatott formában is.