KUKORICA KATÓ KALANDJAI - II. Találka Bogyó Bécivel

KUKORICA KATÓ KALANDJAI - II. Találka Bogyó Bécivel.

II./1.

Szeptember volt. Ismét beköszöntött az ősz. Az iskolákba is becsengettek és ez a csengőszó sok kisdiáknak megváltoztatta egész eddigi életét. Különösképp azoknak a gyerekeknek, kik most, először léptek be az iskola kapuján. Így volt ezzel a hét éves Bogyó Béci is. A Bogyó családról tudni kell, hogy egy nagyvárosi panelház kilencedik emeletén laktak. Béci volt a „szemük fénye” „egyetlen csillaguk” „életük értelme”…és még sorolhatnám kisgyereke apának és anyának.Most, hogy Béci már iskolás lett, nem nagyon kedvelte ezeket a becézgetéseket. Hisz, már nagyfiú, nem egy kis dedós ovis, akit folyton babusgatni, tutujgatni kell. Végtére is van őneki rendes neve, amit még kedvel is, ez pedig a Béci. Kicsit hasonlított apukája nevéhez, akit mindenki csak Béla bának hívott a lépcsőházba. Egyik reggel iskolába menet ezeket a gondolatokat elmondata Zsóka anyunak, aki meglepődéssel hallgatta, majd hangosan felkacagott és csak ennyit mondott neki: -Bécikém, micsoda gondolatok forognak a te kis tökkobakodba! Tiszta apád vagy! Még a nevetek is ugyan az! No, mindegy is gondolta Béci, hagyom, hogy anya azt higgye én is Béla vagyok. Az iskola előtti sarkon gyors puszit nyomott anya arcára és sietős léptekkel indult az iskola felé, ahol már barátai várták, hogy még az első óra előtt egy jót játszhassanak együtt. Dolmányos Boldizsár, ki végig kísérté Béciéket az iskoláig, egyértelmű, hogy végig is hallgatta az „én nevem, nem apa neve” beszélgetést, ugyancsak széles mosolyra húzta varjúcsőrét. Már tudta is, hogy aznap este kinek fog Kukorica Kató mesét mondani! Kemény, pergő „krra krra krra” károgást hallatott, mire Béci felpillantott a fán ülő madárra és annyit mondott:  -Köszi, hogy egyetértesz velem varjú koma, nagyon rendes tőled! Kacsintott egyet a madárra, majd rohant is játszani az udvaron várakozó társaihoz. Gyorsan elszaladt a nap, mint mindig. A megszokott napirend szerint folyt a munka az iskolába: tanulás, játék, tízórai, ebéd, játék, uzsonna, majd hazaindulás. Iskola után Bécit anyukája várta, majd együtt sétáltak haza, megbeszélve az aznapi eseményeket.Ezen az estén Kati mama a három kismalac történetét mesélte el Bécinek, majd jóéjt puszit nyomott arcocskájára és szép álmokat kívánt neki.

II./2.

 Béci még nem volt álmos, ezért sarkig nyitotta szobája ablakát, hogy imádott csillagait szemügyre vegye. Abban a pillanatban rekedtes, károgó hangot hallott a lépcsőházuk előtti öreg hársfa felől. Nyomban felismerte, hogy ez ugyan az a madár, akit ma reggel az iskola előtt látott.                                        Dolmányos Boldizsár egy szempillantás alatt odaröppent az ablakpárkányra, hagyta, hogy Béci apró kezei megsimítsák feje búbját és madártollait. Ez után a baráti találkozás után Boldizsár meglebbentette szárnyait, majd jobb szárnyának középső tollzsebéből egy aprócska sárga kukoricamagot ejtett le Béci mezítlábas ujjai közé. A kisfiú meglepetten nézte a kukoricaszemet, majd lehajolt, hogy felvegye. Egy pillanat volt az egész, mire felnézett, varjú barátját már sehol sem látta. Csalódottan vette kezébe a csöppnyi sárga magocskát, majd párnája alá rejtette. Arra gondolt, hogy vigyázni fog rá, hátha visszatér érte ez a fura varjúmadár. Ahogy párnájára hajtotta fejét Béci, szokatlan mocorgó zajt hallott, majd egy halk koppanást. Gyorsan kipattant az ágyából, hihetetlen látvány tárult a szemei elé. Szobája falán barna- és zöldleveles, címeres kukoricaszárak táncoltak, kedvenc kisszékében pedig, legnagyobb döbbenetére ott ült egy kukoricalány. Különös látvány volt, annyi bizonyos! Béci ámulattal nézte a zöldnadrágos, kukoricaszem-mellényes, szőke, bozontos hajú mosolygós kislányt, majd félve kérdezte meg, hogy ki is ő, és hogy került ide. Miután a kis kukoricalány elmesélte eddigi történetet - amit már ti is tudtok- felállt, kukoricalevél kezét odanyújtotta Béci felé, bemutatkozott:   -  Kukorica Katalin vagyok, kedves Bécikém, de szólíts nyugodtan Katónak!  -  Katónak? Hisz azt mondtad Katalin a neved, ahogy a nagyimnak is.  -  Igen Bécikém, igen! Azonban minden keresztnévnek vannak becézett változatai. Ha valakit nagyon szeretünk, kedveskedni akarunk neki, akkor becézgetjük. Így kaptad te is a Béci nevet! Amit pedig Zsóka anyukád mondott, az úgy igaz! Tiszta apukád vagy, még a nevetek is egyforma. Ugyanis a szüleid azzal kedveskedtek neked, és mutatták meg, mennyire szeretnek, milyen nagyon fontos vagy számukra, hogy te lettél az ő Bécikéjük. Az iskolában a tanító néninek te Bogyó Béla első osztályos tanuló vagy. A barátaidnak, rokonaidnak, szüleidnek pedig Béci!   -   Nahát, erre nem is gondoltam! – nézett maga elő megdöbbenve Béci. Akkor már értem, a te Katalain nevednek a kedvesebb, szeretettebb másik neve a Kató!  -   Így van! Jól gondolod kis barátom!  -   Szuper! -csillant fel Béci szeme. Holnaptól Kati mamát Katóca maminak fogom hívni! Ebből biztosan tudni fogja, hogy mennyire szeretem.  Béci és Kukorica Kató aznap este még hosszasan elbeszélgettek a keresztnevek becézgetéséről, fontosságáról, jelentéséről. Csak akkor kezdtek eltünedezni a szoba falán táncoló kukoricaszárak, mikor a hold megbújt a sötét éjszakai felhők mögött, minden elsötétedett, addigra már aludt az egész ház és a kukoricalány is ott lapult Béci párnája alatt. Másnap, iskolába menet Béci megkérdezte anyukáját, hogy mától szólíthatja-e Zsike anyukának, és hogy a nagyinak mondhatja-e, hogy Katóca nagyi? Mikor Béci észrevette, hogy édesanyja fura, kérdő tekintettel néz rá, ennyit mondott:  -Hisz te mondtad anya, hogy olyan vagyok, mint apu. Úgyhogy, nagyon örülök neki, hogy a mai naptól én a ti Béla fiatok lehetek. Nagyon-nagyon szeretlek mindannyiótokat, így hát ezentúl én becézgetlek benneteket: Katóca és Marcsa mami, Zsike anyu, Karesz és Janó nagypapa…. - és sorolta a lehetetlennél lehetetlenebb becézgetéseket egészen az iskola kapujáig. Mielőtt belépett volna a kapun, ismét hallotta azt a kemény, pergő „krra krra krra” károgást. Felnézett a vén tölgyre, mely az iskola előtt állt és huncutul kacsintott arra a dolmányos varjúmadárra, mely ott rikácsolt a fa tetején. Zsóka anyu hazafelé el-elmosolyodott a hallottakon, elhatározta, hogy estére összeül a család és „rendet tesznek” a keresztnevek és a becenevek rejtelmes és sejtelmes világában.Béci azon az estén már hiába nyitotta ki az ablakát és várta varjúbarátját, hiába kereste a kis sárga kukoricamagot, nyoma veszett mindkettőjüknek. Csak a csillagok ragyogtak épp oly fényesen, mint előző este.