Guszti gólya visszatérése

Guszti gólya visszatérése.

Egy március végi napon, amikor már a nárciszok teljes pompájukban virágoztak, Tamás mobiltelefonja csörgött. Kicsi Barnabás odament és felvette. A kijelzőről leolvasta, hogy a nagypapa hívja az apukáját.

- Szia Papa!

- Szervusz kisfiam! Jól vagy?

- Jól. – válaszolt Barnabás.

- Azért kereslek benneteket, mert Guszti, a gólya, visszajött. S már a fészkét csinosítja a melléképület tetején. Hétvégén eljöttök megnézni? Elmondod apádnak?

- Hát persze papa!

- Apád nincs most a közelben?

- Nincs.

- Jó, akkor hívom később.

 S elbúcsúztak. Mikor Tamás, Barnabás apukája megérkezett az otthonukba, Barnabás nagy örömmel újságolta, hogy mi történt.

- Apa megjött Guszti! – mondta Barnabás.

- Ki az a Guszti?- kérdezte Tamás

- Papának a gólyája. Elmegyünk hétvégén megnézni?

- Jó, majd megbeszéljük. – válaszolta Tamás.

Így a következő szombat délután, apa és fia felkerekedtek nagypapáékhoz. Megérkeztek, kiszálltak a kocsiból, és üdvözölték egymást.

- Gyere, papa nézzük meg Gusztit!

- Jó, menjünk!

De Guszti éppen nem volt ott.

- Hol van?- kérdezte Barnabás.

- Biztosan élelmet keres, vagy ágat gyűjt a fészekhez.

- S honnan jött vissza?

- Afrikából.

- De ha egyszer elment oda, miért jön vissza. Miért nem marad ott?

- Ennek több nagyon fontos oka van. A mérsékelt égövben, ahol Magyarország is fekszik, az erdőkben, a hernyók, bábok, lárvák sokkal kiadósabb táplálékot nyújtanak. A trópusi körülményeket jól bírnák a költöző madaraink, egyszerű lenne ott az élet egy füzikének, egy fülemülének, vagy nádi poszátának, ha csupán csak megélnie kellene. De szaporodniuk is kell. Így tízszer annyi táplálékra van szükségük. Márpedig ez a trópusokon, nem áll rendelkezésükre. A trópusi rovarok nagy része, élvezhetetlen, nem jelentenek valódi táplálék forrást. Mérgező szőrök vagy tüskék védik őket. Vagy olyan színt öltenek magukra, mintha mérgezőek lennének, és ezzel megtévesztik a madarakat. A mérsékelt égövben, azaz nálunk, csak kevés ilyen faj van. A nálunk lévő erdőkben tömegesen előforduló lárvák és hernyók, ízlenek a legjobban az énekesmadaraknak és fel tudják nevelni a fiókáikat. A fiókáknak az a jó, ha minél gyorsabban nőnek, hogy ne váljanak fészekrablók áldozatává. S ami még nagyon fontos, a trópusi égövben a nappalok és éjszakák,12-12 óra. De nálunk, Magyarországon, a nappalok nyáron, akár négy, hat órával is hosszabbak lehetnek, a trópusinál. Így a madár szülőknek lényegesen több idejük marad, hogy táplálékot szerezzenek kicsinyeiknek. A madarak a nappali órák hosszából tudják megállapítani, hogy milyen évszak közeledik, s ha nyúlnak a nappalok, akkor tudják, hogy itt a tavasz, és az utód nevelés ideje. Ezért választják énekes madaraink a hosszú, fáradtságos, veszélyes utat ismét, hogy visszajöjjenek hozzánk, mert itt sokkal jobbak a feltételek a kis fiókák felneveléséhez.

- Értem. Nézd papa, visszajött Guszti. Ott egy ág a csőrében!

- Igen. Nagyon szép lesz a fészke.

- Papa, sütünk ma szalonnát?

- Nem kisfiam, még hideg van hozzá. De mama finom márványos kuglófot készített neked, csokoládéval leöntve a tetején.

- Hurrá! Papa, focizunk?

- Persze!

Papa és unokája Barnabás fociztak. S mikor Barnabás elfáradt, bementek a házba és meguzsonnáztak. S estefelé, Tamás és Barnabás elbúcsúztak és hazafelé indultak.

Vége.

A mese Josef Reichholf, német ökológus, Az erdő című könyve alapján készült.