Hajnalkötöző királyfi (Magyar népmese)

Hajnalkötöző királyfi (Magyar népmese).

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy király, és ennek három fia és három

leánya. A király öreg volt már, fél lába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, így szól fiainak:

- No, fiaim! Leánytestvéreiteket annak adjátok, aki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama

nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha.

Nem sokára meghalt az öreg király; királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy este, mikor vacsoránál

mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon:

- Adjátok ide a legnagyobb leányt!

A fiúk, hogy teljesítsék atyjuk rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más este megint kérik a közbülső

leányt, azt is odaadják. Harmadik este megint kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; így hát a

királyfiak csak magok maradtak.

Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elesteledvén, ama jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk

eltiltotta. Eszükbe jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. Amint lefeküdtek,

mert igen el voltak fáradva, a legidősebb királyfi őrnek fennmaradt. A nagy tűz égett derekasan, ő fenn

virrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy háromfejű

sárkány. Nekimegy kardjával, viaskodnak; de végre is meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt,

belétemeti. Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem tudtak, bátyjuk

sem szólt egy szóval se felőle.

Idő múltán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá akadtak éjjelre. Ekkor már a

középső fiú vigyázott, míg a többi aludt. Egyszer amint jár fel, s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy falja,

eszi valami a tüzet, nézi jobban, hát látja, hogy egy hatfejű sárkány. Mindjárt belévág a kardjával, viaskodnak

sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel felkeltek a többi testvérek, de

nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka.

Egyszer megint az alatt a fa alatt esteledtek el; akkor a legkisebb maradt vigyázónak. Amint járkál kivont

karddal fel, s alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy már mind

felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencfejű sárkány. Ő is mindjárt belévág a karddal, viaskodnak

sokáig; utoljára is a királyfi legyőzte a sárkányt, s hasonlóképp eltemette a fa alá.

Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az erdőben keresni, hogy merre találna.

Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; odamegyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is

kérdi, hogy miért veszekednek.

- Azért - mond a hajnal - hogy én már fel akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy.

Akkor a királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához.

Megyen hát, viszi a kis tüzet, de míg odaért volna vele hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már

tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak úgy bömböl a jó tűz. Odamegyen,

hát látja, hogy három óriás fekszik a tűz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tűzről jó darab üszköket, s

amint lépne vissza, hát egy darab tűz az óriás hasára esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a

másik óriásnak:

- Nézzed már, hé! Egy szúnyogot fogtam.

Azt mondja a másik:

 - Ne bántsd, hé, a kiskirály az, hanem mit csináljunk vele?

Azt mondja a harmadik:

- Süssük meg, együk meg!

Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá az óriások közül:

- Na, nem bántunk, ha megteszed, amit mondunk.

A királyfi ígért fűt, fát, csak bocsássák el.

Azt mondja neki a legnagyobb óriás:

- Na, hallod-e, ennek, s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem

lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg egy kiskutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hírt ad;

hanem ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kiskutyát megölöd, akkor mehetsz

szabadon.

Akkor azt mondja a királyfi:

- Jó! Megteszem; hanem adjátok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor

aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek.

 

Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy víz volt előtte, amelyen semmiképp

nem tudott átmenni. Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vízen, és átment a

királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas; meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fújt, amerről a királyfi

ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy

réznyoszolyán. Ő is lehúzta ujjáról az aranygyűrűt, azzal a magáéra húzta. Megyen megint egy más szobába,

látja, hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüstnyoszolyában. Annak is lehúzta aranygyűrűjét, azzal a

magáéra tette. Bemegyen a harmadik szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy aranynyoszolyában a legkisebb

királykisasszony. Annak az ujjáról is lehúzta az aranygyűrűt, de igen szerelmessé is lett belé, mert igen szép

volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene azokat az óriásokat elveszíteni.

Megrántja hát a spárgát, ott terem egy óriás, amint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő nagyságához

képest igen alacsony volt, le kellett volna hajlania, s a fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen úgy

elvágta, mintha ott se lett volna, testét egy szegletbe húzta. Megint megrántja a spárgát, jön a harmadik óriás,

ez is, amint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a királyfi; magát szögletbe vitte az elsőhöz. megrántja a

spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is úgy járt, mint a többi.

Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az éjszakával, sietett hirtelen eloldta őket,

és mindjárt megvirradt, ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a

nagyobbik bátyja: ejnye, öcsém! Beh, hosszú volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi:

- Bizony hosszú, édes bátyám!

Akkor megindultak, mentek mendegéltek, míg haza nem értek.

Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának:

- Menjünk házasodni, tudok én három szép királykisasszonyt.

Mentek hát mendegéltek hetedhét ország ellen, még az Óperenciás tengeren is túl, egyszer megtalálták a

várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb fiú a két bátyjának:

- Legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három királykisasszonyt.

Bátyjai ott maradtak, ő ment; már el is ért a városkapuhoz, melyben a király lakott, egyszer egy ember

megállítja, kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond:

- A királyhoz; leányait akarom megkérni hármunk számára.

- Nem szabad - monda amaz - míg itt van egy dob, erre rá nem üt, és azután ami kérdést adnak, ha reá meg

nem felel, meg kell halni, — ha ezer lelke lesz is.

Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az óriásokról, akiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s azt

is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.

Ekkor azt mondja a király:

- Válassz leányaim közül.

Ő is mindjárt előhívá többi testvéreit, és elvették hárman a három királykisasszonyt, neki persze a legkisebb

jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia

nem volt, legkisebb vejének adta át a királyságot, de azt kívánta, hogy vele együtt lakjék. A kis királyfi egyszer

menni akart az apjáról maradt országba, de úgy, hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá:

- Ne vidd fiam, mert csak addig lesz a tied, míg a határról kiviszed, azon túl mindjárt elrabolják.

De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt menni, elindult vagy negyven lovas katona kíséretében. Egyszer,

mikor átlépnek a határon, hirtelen úgy elragadják a királynét a kocsiból, mintha ott se lett volna. Ekkor;

hazamegyen a kis királyfi, s mondja apjókának:

- Bizony elrabolták az én feleségemet, amint megmondta az én felséges királyatyám, hanem nem nyugszom

addig, míg föl nem keresem; s kérdi a vén királytól: vajon miféle országba vihették leányát. Csak a

Fehérországot kérdezd, ha ott meg nem találod, úgy sohase látod többé.

Ő is hát útnak indult, ment heted hét ország ellen, egyszer talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van

a legnagyobb nénje, kérdi tőle: hát itt lakik?

- Itt bizony, monda a nénje, az én uram egy négyfejű sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájuk a

sárkány, s így szól:

- Isten hozott, sógor; mi járatban vagy?

- Én bizony Fehérországot keresem, nem tudna-e sógor eligazítani, merre van?

- Bizony nem én - mondá a sárkány, ha csak állataim közül valamelyik nem tud felőle.

Akkor összehívta állatait, de egy sem hallotta még csak hírét sem Fehérországnak.

Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen; egyszer talál egy várat; belé megyen, és

ott leli középső nénjét, kinek az ura nyolcfejű sárkány volt. Kérdi a sárkány:

- Mi járatban volna?

- Bizony sógor - mondá a királyfi - én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem tud-e róla valamit?

- Bizony nem én - mondá amaz - ha csak állataim közül nem tud valamelyik felőle.

Mindjárt összehívatja állatait, kérdi tőlük: nem tudnak-e Fehérországot, hogy merre van? De mind azt mondta,

hogy még hírét sem hallották.

Ekkor megint útnak indult nagy búsan a királyfi; ment, mendegélt heted hét ország ellen. Egyszer megint talál

egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott sír a legkisebb húga egy nagy könyvből olvasva, kinek az ura

tizenkétfejű sárkány volt.

- Mi járatban van: kérdi a sárkány.

- Bizony, sógor, mondá a királyfi, én Feherországot keresem, nem hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy

merre van?

- Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állataim valamelyike nem tud róla valamit.

Összehívja hát állatait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hírét valaha Fehérországnak; de mind azt mondja, hogy

soha nem hallották. Egyszer már mikor a többi állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta farkas. Kérdi tőle a

sárkány:

- Nem hallottad-e hírét Fehérországnak?

- Dehogy nem, felfelé a farkas, lábam is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni.

- No, hát - mondá neki a sárkány - vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz egy néhány juhot.

- Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj juhért sem, hanem mégis a határig elkísérem.

Akkor mindjárt kapott a farkas egy juhot; a királyfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek hetedhét ország

ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a királyfit, es azt mondja neki:

- Na, amott van Fehérország, eredj; én mar visszamegyek.

Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagyváros végére egy kis forráshoz, leül pihenni. Annak a

forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy aki abból ivott, mindjárt megfrissült. Egyszer, amint ott van, látja; hogy

jön az ő felesége egy kisaranyos korsóval vízért. Mindjárt megismerték egymást, összeölelkeztek,

csókolóztak.

- Na, édes feleségem - monda a királyfi - én te érted jöttem, hogy szabadíthatnálak meg?

- Bizony, nem tudom én hirtelen - mond a felesége - mert ennek a fehér vitéznek, aki engem tőled ellopott,

kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy úgy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennek el

veled, bizonyosan utolérne rajta, mindkettő-töknek halál volna fején. Hanem azt mondom, én te neked:

 - Menj el te, itt s itt van egy vénasszony, annak van három lova, a maga tulajdon lányai, állj be annál

kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést. Hanem van ott egy kiscsikó, azt, meg a padon egy tyúkganajos nyereg, egy

kantár, ha az a csikó azon megnő, azon elvihetsz. Máskülönben nem, mert ennek a fehér vitéznek a lova is

onnan való, ezért tud oly sebesen menni.

Ment hát a királyfi, mendegélt, ahol a vénasszony lakott. Egyszer megtalál egy kis halat a szárazon.

- Lökj be engem a tóba, te királyfi, mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a vízbe; ekkor

a kishal odaad neki egy kis sípot, és azt mondja: na, ha valami bajod lesz, fújd meg ezt a kis sípot, ott leszek

segítségedre. Ő eltette a kis sípot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint talál egy hangyát,

amely egy léggyel veszekedett. Védj meg engem te királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj.

Megmentette a hangyát, s ez adott neki egy kis sípot, hogy ha valami baja lesz, fújja meg, s ő ott lesz

segítségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen megint, mendegélt a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát.

Ugyan te királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábamra, s kösd be, jótét helyébe jót várj. Hozott

neki füvet a királyfi, bekötötte a lábat, ez is adott egy kis sípot, hogy mikor baja lesz, fújja meg, ott lesz

segítségére. Tarisznyájába tevén a sípot, ment, mendegélt királyfi, egyszer megtalálja a vénasszonyt, kihez

küldte szolgálni a felesége. Bemegyen, köszön:

- Jó estét, öreganyám!

- Isten hozott fiam! Monda a vén banya, mi járatban vagy?

- Én bizony szolgálatot keresnék; úgy hallottam, hogy öreganyámnak szüksége volna kocsisra.

- Bizony volna nekem, mond a vénasszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? Mert már kilencvenkilenc emberfej

van odakinn a karóba húzva; tied lesz a századik, ha ki nem állod.

Na, beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor meg három napból állott egy esztendő. Este

mindjárt a vénasszony jól tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. A királyfi is, mivel-hogy fáradt

volt, lefeküdt, édesen elaludt. Egyszer fölébred, hát látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen?

Eszébe jut a kis síp, melyet a hal adott; megfújja, hát mindjárt ott terem a kis hal.

- Na, mi bajod van? Kérdé a hal!

- Hát bizony a lovam veszett el.

- Na, ne búsulj semmit, jer velem.

Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a királyfit egy tóhoz. A tó szélen úszott három aranyhal. Azt mondja a

kis hal:

- Na, az a te lovad, hanem csapd hozzá kantárt, aztán ülj fel rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament.

- Itthon vagy fiam? Mond neki a vénasszony.

- Itthon bizony öreganyám.

Akkor kiment a vénasszony az istállóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait;

- Beste lélek fajtátokat - mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba.

- Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai.

Más estve megint ki küldte a fiútól a lovakat, s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s lefeküdt. Reggel fölébredt,

hát nincs sehol a lova. Keresi mindenfelé, nem leli; egyszer eszébe jut a kis síp, melyet a hangya adott,

kiveszi a tarisznyájából, megfújja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi:

- Na, mi bajod van?

- A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol sem:

- Na, megállj! Megyünk egy partoldalra, találunk ott egy hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a kantárt, az a te lovad.

Mentek, hat megtalálták a hangyatúrást, kijött belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt,

mindjárt lóvá válott, és haza ment rajtok. Megint mondja a vénasszony:

- Itthon vagy fiam?

- Itthon biz, öreganyám!

Akkor megint kimegy az istállóba, a lovakat jól elhányja, hogy csak úgy tudnak elbújni.

- Jaj, anyám, mondák azok, többet tud az, mint kend.

Más estve megint jól tartja álomlevessel a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy

hazamenjenek, majd elbújtatja őket. Kiviszi a fiú a lovakat, lefekszik, elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló

sehol sem. Keresi mindenfelé, nem leli; eszébe jut a kis síp, melyet a róka adott, megfújja, s mindjárt ott terem

a róka.

- Mi bajod, édes királyfim?

- Jaj, hé! Mond azt, a lovam sehol sem lelem.

Akkor mond a róka:

- Az igaz, hogy most szoros helyen van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken,

az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy aranykakasa meg egy arany tyúkja a kakasülőn;

én fel fogok menni a padra, azokat fojtogatom, míg a vénasszony felszalad, te addig menj be a szobába,

csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik.

Mentek, mendegéltek, egyszer elérték a vénasszony házát; a róka felment a ház padjára es ugyan fojtogatta

a tyúkot meg a kakast. A vénasszony is felszalad hirtelen a padra: hess, te róka, kutyák egyék a véredet; ez

alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt megvolt a lova, bevezette az istállóba.

Megyen le a vénasszony, nézi a tojást, hát csak a hűlt helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behívta a fiút, és

mondta neki:

- Na, fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen, hanem már most mit kívánsz?

- Nem kívánok én egyebet, hanem csak azt a gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon

van egy tyúkganajos nyereg, és egy kantár.

- Ejh, - mond a vénasszony - mit érsz azzal! Inkább adok annyi pénzt, amennyit kívánsz.

- Nem, csak az kell nekem, mond a fiú.

Utoljára is a vénasszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a csikót határa a királyfi, mert még menni sem

bírt, aztán a nyerget, kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt mondja neki a

csikó:

- Eressz haza édes gazdám, szopni, holnap reggel visszajövök.

Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó mikor visszajött, megrúgta talpát s monda: 

- No, édes gazdám, menjünk.

Mentek, mendegeltek, egyszer megint etestveledtek; azt mondja a kis csikó:

- Édes gazdám, eressz haza meg egyszer szopni, holnap visszajövök.

Ő hazaeresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrúgja a királyfi talpát a kis csikó, s mondja:

 - No, menjünk.

Ekkor megint venné határa a kiscsikót a királyfi, hanem az így szólott:

- Na, édes gazdám, eddig te hoztál engem, már most én, viszlek téged.

Azzal megnyergelé a királyfi, ráült, mentek, mint a szél, míg elértek a kúthoz melynél találkozott elsőben

feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát, maga is ivott a királyfi, s ez alatt megint oda ment a felesége vízért

az aranyos korsóval. Ekkor:

- No, feleségem, itt a ló, amelyért szolgáltam, hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk.

Mikor felültek, azt kérdi a ló:

- Hogy menjek, mint a szél, vagy mint a gondolat?

- Amint akarod, mondá a királyfi.

Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova rúg, vág; kimegyen a fehér vitéz;

- Mi bajod? Kutyák, ebek nyalják fel a véredet. Viszik a szépasszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor

mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek minta gondolat; már majd utolérték a királyfiékat, s mondá

lovának a fehér vitéz:

- Nyeríts csak annak a lónak, hogy várjon meg.

Nyerít a ló, de a csikó azt nyeríti vissza:

- Megvárlak, ha magad jössz.

Akkor a ló is felhányta a farát; neki iramodott; úgy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a kis

csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége, a csikón maradt, s úgy mentek haza. Annak

örömére, hogy megtálalta és hazavitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg király is

meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is élnek, ha meg nem haltak.  

 

Rajzokat készítették:

 

Zsikó Richárd, Szurovecz Ernő, Nagy Bence, Terhes Zita, Budai Jázmin, Mrena Beatrix, Horváth Vanessza, Répási Gergő

Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola

és

Majzik Janka, Kaholek Marcell

Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola

2023.