Hajnalkötöző királyfi (Magyar népmese)

Hajnalkötöző királyfi (Magyar népmese).

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy király, és ennek három fia és három

leánya. A király öreg volt már, fél lába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, így szól fiainak:

- No, fiaim! Leánytestvéreiteket annak adjátok, aki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama

nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha.

Nem sokára meghalt az öreg király; királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy este, mikor vacsoránál

mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon:

- Adjátok ide a legnagyobb leányt!

A fiúk, hogy teljesítsék atyjuk rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más este megint kérik a közbülső

leányt, azt is odaadják. Harmadik este megint kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; így hát a

királyfiak csak magok maradtak.

Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elesteledvén, ama jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk

eltiltotta. Eszükbe jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. Amint lefeküdtek,

mert igen el voltak fáradva, a legidősebb királyfi őrnek fennmaradt. A nagy tűz égett derekasan, ő fenn

virrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy háromfejű

sárkány. Nekimegy kardjával, viaskodnak; de végre is meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt,

belétemeti. Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem tudtak, bátyjuk

sem szólt egy szóval se felőle.

Idő múltán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá akadtak éjjelre. Ekkor már a

középső fiú vigyázott, míg a többi aludt. Egyszer amint jár fel, s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy falja,

eszi valami a tüzet, nézi jobban, hát látja, hogy egy hatfejű sárkány. Mindjárt belévág a kardjával, viaskodnak

sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel felkeltek a többi testvérek, de

nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka.

Egyszer megint az alatt a fa alatt esteledtek el; akkor a legkisebb maradt vigyázónak. Amint járkál kivont

karddal fel, s alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy már mind

felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencfejű sárkány. Ő is mindjárt belévág a karddal, viaskodnak

sokáig; utoljára is a királyfi legyőzte a sárkányt, s hasonlóképp eltemette a fa alá.

Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az erdőben keresni, hogy merre találna.

Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; odamegyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is

kérdi, hogy miért veszekednek.

- Azért - mond a hajnal - hogy én már fel akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy.

Akkor a királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához.

Megyen hát, viszi a kis tüzet, de míg odaért volna vele hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már

tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak úgy bömböl a jó tűz. Odamegyen,

hát látja, hogy három óriás fekszik a tűz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tűzről jó darab üszköket, s

amint lépne vissza, hát egy darab tűz az óriás hasára esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a

másik óriásnak:

- Nézzed már, hé! Egy szúnyogot fogtam.

Azt mondja a másik:

 - Ne bántsd, hé, a kiskirály az, hanem mit csináljunk vele?

Azt mondja a harmadik:

- Süssük meg, együk meg!

Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá az óriások közül:

- Na, nem bántunk, ha megteszed, amit mondunk.

A királyfi ígért fűt, fát, csak bocsássák el.

Azt mondja neki a legnagyobb óriás:

- Na, hallod-e, ennek, s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem

lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg egy kiskutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hírt ad;

hanem ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kiskutyát megölöd, akkor mehetsz

szabadon.

Akkor azt mondja a királyfi:

- Jó! Megteszem; hanem adjátok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor

aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek.

Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy víz volt előtte, amelyen semmiképp

nem tudott átmenni. Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vízen, és átment a

királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas; meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fújt, amerről a királyfi

ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy

réznyoszolyán. Ő is lehúzta ujjáról az aranygyűrűt, azzal a magáéra húzta. Megyen megint egy más szobába,

látja, hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüstnyoszolyában. Annak is lehúzta aranygyűrűjét, azzal a

magáéra tette. Bemegyen a harmadik szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy aranynyoszolyában a legkisebb

királykisasszony. Annak az ujjáról is lehúzta az aranygyűrűt, de igen szerelmessé is lett belé, mert igen szép

volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene azokat az óriásokat elveszíteni.

Megrántja hát a spárgát, ott terem egy óriás, amint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő nagyságához

képest igen alacsony volt, le kellett volna hajlania, s a fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen úgy

elvágta, mintha ott se lett volna, testét egy szegletbe húzta. Megint megrántja a spárgát, jön a harmadik óriás,

ez is, amint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a királyfi; magát szögletbe vitte az elsőhöz. megrántja a

spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is úgy járt, mint a többi.

Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az éjszakával, sietett hirtelen eloldta őket,

és mindjárt megvirradt, ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a

nagyobbik bátyja: ejnye, öcsém! Beh, hosszú volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi:

- Bizony hosszú, édes bátyám!

Akkor megindultak, mentek mendegéltek, míg haza nem értek.

Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának:

- Menjünk házasodni, tudok én három szép királykisasszonyt.

Mentek hát mendegéltek hetedhét ország ellen, még az Óperenciás tengeren is túl, egyszer megtalálták a

várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb fiú a két bátyjának:

- Legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három királykisasszonyt.

Bátyjai ott maradtak, ő ment; már el is ért a városkapuhoz, melyben a király lakott, egyszer egy ember

megállítja, kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond:

- A királyhoz; leányait akarom megkérni hármunk számára.

- Nem szabad - monda amaz - míg itt van egy dob, erre rá nem üt, és azután ami kérdést adnak, ha reá meg

nem felel, meg kell halni, — ha ezer lelke lesz is.

Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az óriásokról, akiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s azt

is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.

Ekkor azt mondja a király:

- Válassz leányaim közül.

Nyertes meséink a Varázslatos mesketék 1. - MeseErdő mesekönyvünkben »