Hipp és Hopp az óvodában (Hipp napos)

Hipp és Hopp az óvodában (Hipp napos).

Amikor elbúcsúztak az óvoda ajtajában, még anya a fülébe súgta: – aztán ügyes légy! – és kacsintott. Hipp, a kis kengurulány izgatottan lépett be a csoportba. Ma ő terít a tízóraihoz, és ő kívánhat jó étvágyat a többieknek! Már nagyon várta ezt a napot. Hoppal, a barátjával, aki igazán ügyes kenguru fiú, meg is egyeztek, hogy ha lehet, őt választja segítőül.
Mert az úgy van, hogy minden héten van egy hetes, aki sorra kerül az óvó néni listája szerint, és a hetes választhat magának egy segítőt. Ez mindig nagyon izgalmas! Már volt ő is segítő, Tilda választotta őt ki (nagy volt a tülekedés, mint mindig),de hetes, még nem volt. Barátja Hopp, már türelmetlenül várta.
– Szia, Hipp! Gyerünk gyorsan az óvó nénihez, kérjük el a terítőket! – sürgette.
– Szia, Hopp! Először kérdezzük meg, hogy teríthetünk-e? Lehet, hogy még korán van!
Szaladtak az óvó nénihez, az szeretettel megsimogatta a buksijukat.
– Látom, nagyon szorgalmasak vagytok! – dicsérte őket. – Először szóljatok a többi kis kengurunak, hogy pakolják el a játékokat az asztalról, mert nézzétek csak! Valóban: az asztal, ahol tízóraizni szoktak, tele volt építőkockával, kisautóval, babaruhával, még egy játékóra is ketyegett rajta. – Hűha! Ezeket nehéz lesz gyorsan lepakolni! – sóhajtotta Hopp.
– Nem is nekünk kell mindet, az pakolja el, aki játszott vele! – mondta Hipp. – Nekünk csak figyelmeztetni kell a többieket, hogy elérkezett a tízórai ideje.
Így is tettek. Odamentek az asztalhoz, és elkiáltották magukat: – Tízórai! Mindenki pakolja el a játékát!
– Én nem vagyok éhes, inkább játszom tovább! – mondta Ugri, és valóban, nem rakta el az autóját.
– Én éhes vagyok, de nincs kedvem pakolni! – nyafogott Bugri.
– Én meg azért sem pakolok, pakoljatok ti! – ellenkezett Nyakigláb.
– Ez nem a hetes dolga? Szerintem, azért vagytok hetesek! – mondták többen.
Senki nem kezdett el pakolni. Hipp és Hopp tanácstalanul nézett egymásra. Most mi lesz? Egyszer csak Hipp-nek mentő ötlete támadt: –Várj meg itt –  súgta Hopp-nak, és elszaladt. Az óvó nénihez ment, akivel egyezkedni kezdett halkan. Végül az óvó néni mosolyogva bólintott.
– Figyeljetek! – és tapsolt hármat a nyomaték kedvéért Hipp.– Aki gyorsabban a helyére teszi a játékát, az kiválaszthatja a mai mesét alváskor. Amikor egyet tapsolok, kezdődik a verseny! Vigyázz, kész, rajt! – és tapsolt egyet.
Minden kis kenguru felkapta a fejét, fogta a játékát, és futva, tülekedve szaladtak a polchoz, hogy a helyére kerüljenek a játékok. Pillanatok alatt kiürült az asztal, lehetett teríteni a tízóraihoz.
– Nagyon jó ötlet volt! – dicsérte meg barátját Hopp.
– Semmiség, úgy látom Benci lett a győztes. Benci, te választhatsz délután mesét, igaz, Jutka néni?
– Igaz bizony, most pedig mindenkinek irány kezet mosni! – nevetett az óvó néni.
Hipp és Hopp szépen megterítettek, mindenkinek tettek ki kanalat, szalvétát, szépen leültek az asztal köré, és a dadus néni már osztotta ki kistányérokon a kenguru gyerekek nagy kedvencét, a tejbegrízt. Hipp felállt, amikor már mindenki előtt ott gőzölgött a finomság, és azt mondta: – Jó étvágyat kívánok! Erre aztán a kis kenguruk azt felelték: – Köszönjük szépen, viszont kívánjuk!
Ilyen jól, még nem esett a tízórai Hippnek és Hoppnak! Mikor mindenki megette, akkor a dadus néni leszedte a tányérokat, ők segítettek a rendrakásban. Ma még az ebédnél is ők segédkeznek, és az uzsonnánál is. Nagyon fárasztó ám ez a kis kenguruknak, de becsülettel helyt álltak.
Örömmel újságolták az anyukájuknak délután, amikor értük jöttek, hogy milyen ügyesek voltak, még az óvó néni is megdicsérte őket!
– Máskor is lesztek hetesek? – kérdezte anya Hipptől.
– Hát persze! Már alig várom, hogy Hoppra kerüljön a sor, mert megígérte, hogy ő meg engem választ segítőnek! – felelte Hipp, és olyan büszke léptekkel masírozott hazáig, hogy mindenki őt nézte!