Hiúz Harmatka


https://webshop.meskete.hu

Nagyon, de nagyon régen történt, már alig emlékszem rá, de azért megpróbálom elmesélni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hiúz család. Olyanok voltak, mint a macskák, csak egy kicsit nagyobbacskák.

Minden nap dolgoztak, vadásztak, hogy fenn tudják magukat tartani. Volt, amikor csak egy aprócska nyulat találtak, mely épphogy elegendő volt számukra. Ám még ezen a kevésen is eltengődtek.

Csudákkal teli erdő volt a hiúz család erdeje. Olyan messzire nyúlt, hogy maguk sem tudták a végét. Ha nagyon sokáig mentek benne, olyan rengeteg erdőbe értek, ahol mély tavak csillogtak a vén fák alatt, benne ezüst pikkelyes halacskák úszkáltak, fickándoztak gondtalan. -

Uszonyom és kopoltyúm van,

s ezüst, sikamlós pikkelyem.

Húsom finom és ízletes,

vígan fogócskázom veled. – mondogatták kacarászva egymásnak. A hiúz család nyugalomban, szeretetben élte napjait.

Hiúz Hiador volt az elsőszülött. Még aprócska volt, amikor apukája elvándorolt, ki tudja miért és merre, sose látták többé. Hamarosan egy másik hiúz csatlakozott hozzájuk, ő lett a pótapukája. Szeretettel, tisztelettel gondoskodott a családról. Hiador is nagyon megszerette.

Kedvelték az erdő sziklás tisztásait, a háborítatlan erdőségeket. Ott vadásztak élelemre; madarakat, kisrágcsálókat zsákmányoltak. Ha maradt egy pár falat, azt eltették, így próbáltak gyűjtögetni. Az erdő háborítatlan csendjét csak a nagy fülesbaglyok huhogása, és az alváshoz készülődő dalosmadarak pittyegése törte meg.

Pár év múlva megszületett Harmatka. Ez idő tájt Hiador már kamaszodott. Gyakorta lógott társaival a közeli játszótereken.  Morgott is eleget nevelőapukája, meg dirmegett, meg dörmögött: Micsoda szégyen! Meg: Hajaj, ilyen lógós hiúzt ki látott? Mintha nem is az én fiam lenne!- De aztán mindig kibékültek.

Harmatkára egy ideig az idős hiúzmama vigyázott, amíg a szülők dolgoztak. Az ám, de egyszer csak megbetegedett, és kórházba került. Amikor hazahozták óvatosan lefektették, ápolták, gondozták.  Nehéz volt a levegő, mondhatni ólomsúlyú. A Hold fénye haloványan pislákolt, így alig volt látható hiúzmama halovány, beesett arca. Az ágyából keserű sóhajtozás és egyre jobban akadozó lélegzés hallatszott. Egyszer csak örökre lehunyta szemét.

Harmatka iskolás lett. Hiador viseltes dolgai pont jók voltak számára, így azt vitte a hiúz iskolába. Nagyon sok barátja volt, a szünetekben sokat beszélgettek. - Képzeld! A hétvégén levadásztam egy icipici nyulat. – mondta egyik társának. - De ügyes vagy! – felelte, majd sietett a többi társához dicsekedni.- Képzeljétek! Harmatka a hétvégén levadászott egy hatalmas, óriási nyúlbakot. – Komolyan? - Komolyan.- Dehogy! Félreértetted, mert egy icipici nyuszit vadásztam. – Akkor is ügyes, sőt bátor vagy!- dicsérték társai. – Köszönöm szépen a dicsérő szavakat! – pirult el Harmatka.

Tanítás után a szomszéd hiúz mama vigyázott rá. Mire a szülők hazaértek a munkából Harmatka is befejezte a leckeírást és bement a kis zugába olvasni, vagy rejtvényt fejteni. Nagyon szerette a meséket és a fejtörőket is. Annyit, de annyit olvasott, hogy számtalan mesét, verset már kívülről fújt.

Sonkád mellett, falu szélén,

őzvadászat nagy- nagy élmény.

Becserkészem lopakodva,

ráugorva, pofozgatva.

 

Ámul- bámul nagy szemekkel:

- tele lettem nagy sebekkel!-

Csihi-puhi megy a csata;

hanyatt- homlok rohan haza. -

 

Kutya kerget, - bíz, van mersze-

fa tetején időt nyertem.

Sonkád mellett, falu szélén,

őzvadászat nagy- nagy élmény. - szavalta Harmatka.

Olykor-olykor üde, friss illatú, buja erdőkben, magas, csipkés hegyekben kirándultak. Sötétzöld lombú fák pompáztak benne, aranyos fényű napsugarak csillogtak ágaik között. Alattuk a sok virág úgy ringott-hajladozott, mint az ág a szélben, mint kalász a fuvallatban. A föld, a legfinomabb föveny volt, puha, bársonyos. Nesztelen lépdeltek rajta.

Egyszer, amikor egy ilyen kirándulásról hazaértek, megszólalt Harmatka telefonja. Kíváncsian vette fel. – Szervusz, kedves barátnőm, épp erre járok, felugorhatok hozzád egy kicsit? – Mindjárt megkérdezem!- Édesanya, a legkedvesebb barátnőm a közelben van és szeretne feljönni egy kicsit. – Rendben van, jöjjön nyugodtan- köszönöm!- örült meg Harmatka. – Gyere nyugodtan, sietek a bejárathoz. – Egyszerre értek oda. Behívta barátnőjét, aki illedelmesen köszönt a szülőknek is. – Jó napot kívánok! – Szervusz!- aztán máris elvonultak a konyhába. – Mit fogsz készíteni? – kérdezte kíváncsian, látva a sok kikészített alapanyagot. - A „Tarka- barka” – című kézügyességi pályázatra készítek Tarkabarka holdacska süteményt. Ha az enyém lesz a legfinomabb, egy értékes ajándékot fogok kapni. – De jó! Segíthetek? – Ne haragudj, de nem, mert azt csalás lenne. Segítség nélkül szeretném elkészíteni. – Rendben, akkor nézni foglak. – Jó lesz úgy? – Igen, természetesen. – Harmatka meg sürgött- forgott, készítette a finomságot.

Tett a tálba vajat, porcukrot, tojást, lisztet, sütőport, citromot, kevéske kakaóport, és vaníliás cukrot. Mindet jól összekavarta- keverte, a tepsit beolajozta, és kanállal halmocskákat rakott sorban egymás mellé, majd betette óvatosan a forró sütőbe. Amikor megsült a sütemény kivette, megvárta, amíg kihűl és megkóstolta. – Hmm, ez finom lett!- mondta mosolyogva. – Kérsz belőle? Szeretnéd megkóstolni? – kérdezte barátnőjét. – Igen! Szeretem a süteményeket. – Így az nekilátott enni. - Hmm, finom lett! Lehet, hogy te fogsz nyerni! – De jó lenne!- Miután még egy kicsit beszélgettek, barkochbáztak, amőbáztak, meg még ki tudja, hogy mi mindent játszottak a szobában, észrevétlenül telt el a délután. Elbúcsúztak egymástól. Egyik ment jobbra, a másik balra. Harmatka is készült a másnapra. A süteményt megmutatta a szüleinek, természetesen őket is megkínálta. - Hmm, finom lett!- mondták derűsen. – Lehet, hogy te fogsz nyerni! – De jó lenne!- Az elkészült finomságot gyönyörűen becsomagolta.

Másnap nagy- nagy izgalommal vitte el a Tarkabarka holdacska süteményt a bírálóbizottság elé. – Lássatok csodát!- az övé lett a nyertes. Boldogan fogadta el a tapsvihar és a gratuláció mellett az értékes ajándékot. Vakuk villantak körülötte és még egy riportot is készítettek vele. Örömmel vitte haza a mesés jutalmat. Mosolyogva állt a szülei elé, akik nagyon büszkék voltak rá. Feje vidáman ragyogott, meg piroslott, mint a paradicsom. - Gratulálunk Harmatka! Nagyon ügyes vagy! Megérdemelten győztél, mert ilyen finom süteményt nagyon régen ettem. Csak így tovább!- A hiúz lánynak csak úgy dagadt a keble a büszkeségtől.

Telt, múlt az idő. Harmatka és Hiador felcseperedett. Hiador keresett egy másik sziklahasadékot, egy nagyobbat, mert rátalált élete párjára, aki egy aprócska hiúz babával örvendeztette meg. Ismerték egymás féltve őrzött titkait és így is elfogadták, szerették egymást. Végre önmaguk lehettek egymás mellett.

Történt egyszer, hogy amikor egy jókora szarvasbikára vadászott, egy jó nagyot csapott a hátára, hogy legyengítse ellenfelét. De meg is bánta rögtön, mert akkora döfést kapott az agancsától, hogy felpüffedt az orra! - Akkora lett az orrom, úgy néz ki, mint egy dagadt disznó! - Pufók orrát tapogatva búsongott hát, és felhagyott a jókora szarvasbika vadászatával. Inkább keresett egy kisebbet. – Majd legközelebb! Legközelebb úgyis levadászlak!- dünnyögte az orra alatt.

Harmatkáék is elköltöztek egy nagyobb, távolabbi földi üregbe. Sűrű fák közé, ahol egyre sűrűbb lett a homály, néha egy-egy ág reccsent, oda. – Itt biztonságos!- jelentette ki a szüleivel. Közben ő is munkába állt. Megerősödött éles karmú mancsa, így mindig sikeres volt számára a zsákmányfogás, amelynek a felét a szüleinek adta.

Sok- sok év telt el az óta. Harmatka rátalált élete párjára, akit egy aprócska hiúz babával, Hubával örvendeztetett meg. Cirógató napfény sugárzott a kicsi szeméből, és dalos madarak szólaltak meg az ajakán. Kicsi lett a hasadék ennyi hiúznak, így átköltöztek a közelben lévő sziklahasadékba.

Ősz lett. A fák lombja nyöszörögni kezdett, a sötétben baglyok huhogtak, a bokrok panaszosan sóhajtoztak, s szél kavarta a hulló, rőt és aranyban csillogó leveleket. Nagyon egyszerűen éltek. Hamarosan még egy aprócska hiúz baba született, Heni. Tündöklő napfény sugárzott a kicsi szeméből, és énekesmadarak szólaltak meg az ajakán. Mindkét hiúz csemete ügyes, okos és nagyon szorgalmas volt; s talán ami az egyik legfontosabb, hogy odaadó, alázatos és szerény is.

Harmatka és élete párja, Hunor szeretetben, egészségben, biztonságban nevelték kicsinyeiket. Harmatka, a közben megöregedett szüleit rendszeresen látogatta. Segítette a levadászott zsákmánya egy részével, szeretettel, odafigyeléssel vagy éppen pénzzel, amikor csak tudta, mikor mire volt szükség. Úgy élt, hogy a gyerekként kapott feltétel nélküli, őszinte szeretetet önzetlenül adta vissza a szüleinek. Szeretettel, odaadóan gondoskodott róluk. - Nézd édesanya, édesapa! Elhoztam nektek a levadászott szarvasom felét. Fogyasszátok egészséggel! - Köszönjük szépen Harmatka! – Nagyon szívesen!- Amikor az üreg teteje egy kis részen elengedte magát és becsorgott rajta az eső, Hiador segített. - Megjavítom a tetőt. Hoztam hozzá szerszámokat és anyagot is. –Köszönjük szépen! – felelték meghatottan. – Kipp- kopp, kipp- kopp - kopácsolt a kalapács egyre serényebben. Nagyon szép lett mire elkészült és soha többé nem folyt be rajta a csapadék.

Az idő gyorsan röpült, mintha szárnya nőtt volna. Harmatka még kicsi volt, amikor kiszemelt magának egy aprócska tölgyet. Amikor csak tehette meglátogatta. Örült, hogy együtt nőnek, növögetnek. Sokszor pihent a fa tövében, árnyékában. Jó nagyokat szippantott az ózondús levegőbe. Érezte a fa különös gyantaillatát, amit nagyon szeretett. Most is ott állt az erdőben az a már szép, sudár tölgyfa. Jó helye volt: nap is, levegő is simogatta. De már magasabb volt, sokkal magasabb. - Ó, de megnőttél kedves tölgy! Már magasabb vagy, mint én. De hát ez az élet rendje. - Egy ideig nézte, nézte eltűnődve, jó nagyokat szippantott gyantaillatából, aztán továbbment.

Heni élete párjával egy messzi- messzi eldugott sziklahasadékot keresett, hol megkezdték önálló életüket. Huba a szülők közelében maradt, egy sűrű bozótot választott. Sosem élt vissza azzal, hogy együtt maradt a szüleivel, nem használta ki őket, nem élősködött rajtuk, sőt az adódó akadályokat is saját maga oldotta meg. A lehető legritkább esetben kért segítséget. Tisztában volt azzal, hogy fontos a szüleit is élni hagyni. Azonban szívesen ment velük olykor- olykor, amikor Henihez mentek látogatóba, akinek közben, akit egy aprócska hiúz babája született.

Azonban mindegyik hiúznak szüksége volt mindvégig a szerető, óvó, védő, biztonságot nyújtó családjára. Így volt mese volt, füle, farka benne volt. Egyszer te is légy vendégük!

 

 

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-02-15 12:36

Kedves Zsuzsa! Szeretem a meséidben, hogy mindig tanulságosak és külön érdemük, hogy többnyire versikék is vannak bennük. Szeretettel: Rita

Gani Zsuzsa

2024-02-15 13:43

Kedves Rita! Köszönöm szépen kedves szavaid. Örülök, hogy tanulságosaknak tartod meséimet és pozitívumként emeled ki, hogy több mesémben versek is vannak. Tisztelettel: Zsuzsa