Hóember a padon

Hóember a padon.

Hóember a padon

A fehér hó mindent beborított a városban. A kis parkban Mattia kipirult arccal  épített egy kisebb hóembert, és felrakta egy padra. Keresett két követ, amelyeket szemként használhatott, majd egy kis faágt, amit kettétört, egyiket szájnak, másikat orrnak , s egy nagyobb ágat pedig a hóember kezébe nyomta. Fintorogva nézte , mint aki nem elégedett az alkotásával.

    -  Hazamegyek egy sárgarépáért, hogy szebb orrot tudjak csinálni neked  -  mondta és elszaladt, s a hóember egyedül maradt a padon.

Röviddel ezután megérkezett Ella, Mattia barátja, aki a látva, hogy mi van a padon, felkiáltott

    -  Mi történt? Hóember ül a padon? Milyen szép!  -  majd elszaladt a hinta felé.

Érkezett néhány nagyobb fiú, akik szórakozás céljából gúmyolódni kezdtek majd hógolyókkal dobálták szegény hóembert,  aki  némán tűrte, nem tudta megvédeni magát. Végül a gengszterek   lelökték a padról. Épp azon voltak, hogy összetapossák, amikor megérkezett  Mattia kezében a sárgarépával azt kiabálva, hogy tünjenek onnan és odaállt a hóember elé, hogy megvédje.  Ella észrevette a  távolból, és a segítségére szaladt. Most már ketten képviselték a védelmi vonalat. A nagyobb fiúk egy darabig gúnyolódtak,  majd úgy döntöttek, hogy elmennek,  különösen azután, amikor látták, hogy egy felnőtt közeledik a gyalogúton egy kutyával. Ella észrevette Mattia könnyeit.

   - De ő csak egy hóember!

   -  Nem számit, senkinek sincs joga hogy így bánjon vele, akkor sem, ha csak egy bábu.

Ella bólintott, majd együtt visszahelyezték a hótömböket a padra,  berakták a szép nagy sárgarépaorrot is.  Végül leültek melléje és beszélgettek amíg el nem jött az idő, hogy haza kellett menniük.

Attól a naptól kezdve minden délután a padon találkoztak. Idővel más gyerekek is csatlakoztak hozzájuk, akik kíváncsian hallgatták a hóember történetét, és úgy határoztak, hogy csapattagok lesznek és segítenek megvédi azt. Mindegyik gazdagította valamivel. Volt aki sapkával, volt a ki sálat hozott neki, de egy fiútól pipát kapott.  Még az arrajáró felnőttek is mosolyogva szemlélték a hóember jelenlétét a padon. Úgy tűnt, hogy  ő  lett a park őre. Közben teltek a napok, csökkent a hideg, elolvadt a hó a parkban  és  a hóember is napról napra egyra kisebb lett.  A pad deszkáin át csöpögött le a hólé a száraz fűre, míg egy napon csak az orra, a szeme, a pipája, sapkája , a csíkos sál jelezte, hogy valamikor ott ült, már csak édes emlékként élt tovább.   Aztán megérkezett  a tavasz, megjelentek a virágok, és a pad körül, amelyiken  a hóember  ült,  gyönyörű vadvirágok nőttek, a legszebbek, amelyeket valaha láttak a kis park gyepén.  A gyerekek, akik a hóembernek köszönhetően ismerték meg egymást  boldogan játszottak együtt továbbra is. Gyakran leültek a padra, beszélgettek róla, és várták a következő telet, remélve, hogy visszatér.