Ibolya, a kíváncsi kisleány

Ibolya, a kíváncsi kisleány.

-Anyu, nézd, kinyílt a hóvirág! Ugye, tavasz jön a tél után? Mikor jön haza a fecske és mikor a gólya? Miért nem marad ott, ahol most van? Mi az a nemzeti ünnep?

-Drága Ibolyám! – kacagott fel az édesanyja erre a kérdés záporra, egyszerre csak egyet kérdezz! Szívesen válaszolok kincsem, minden kérdésedre! Tudod mit? Mesélek neked egy régi történetet.

Volt egyszer egy testvérpár, egyiket úgy hívták, hogy Panka, másikat úgy, hogy Aranka. Úgy emlékszem, hogy március volt, annak is az eleje, még pihe hó hullt földekre, hegyekre. Ám Pankáék kertjében már kibújt a kedves kis hófehér virág, szőnyegként terült el a földön. A szomszéd kisfiú egy napon titokban elcsent belőle, három csokorba kötötte, majd bezörgetett hozzájuk.

-Panka, Aranka! Én vagyok itt Zolka, nyissatok ajtót! Nőnapra szedtem nektek hóvirágot.

-No, de a mi kertünkből? – Bosszankodtak a lányok. A figyelmességednek nagyon örülünk, jól esik, de máskor ne a kertünkből szedd le, - mondták. A letépett virág hamar elszárad, a kertben pedig hetekig pompázik. Gyorsan vízbe is teszem!

-Nézd! A szomszéd néni kéményére visszajött a gólya! Párjával most javítják a fészket. Lehet, hogy hamarosan fiókákat fognak benne kikölteni? De vajon miért jönnek mindig haza? Tette fel ugyanezt a kérdést Zolka.

-Azért, mert visszajár ide költeni, felelte Panka. Lehet, hogy nem érezte magát olyan jól, mint itthon és az is lehet, hogy visszahúzta a szíve a fészkéhez, a barátaihoz, mondta Aranka.

-Lehet, felelte elgondolkodva Zolka.

-Anyu, mi történt ezután? – kérdezte Ibolya.

-Mesélem tovább, mondta az édesanyja. Nem sokkal később, amikor már elbúcsúzott a tél és nap mosolygott a bodros felhők között, az egyik nap a házakra nemzeti színű lobogót lógattak az emberek, a szívük fölé kokárdát tűztek és így mentek felvonulni, kirándulni, a Városligetbe, a Hősök terére.

- De miért?- Kérdezte Ibolya. Azért, folytatta az anyukája, mert ezen a napon van az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk. Réges régen nagy szegénységben éltek az emberek…kezdte a meséjét és folytatta, folytatta…gyermekei csöndben, tátott szájjal figyelték. A történet egyszer csak véget ért. Ekkor Aranka és Panka elkezdték lelkesen játszani az „Adj, király katonát! „című játékot, melybe Zolka is becsatlakozott. Teljesen belemerültek.

- Ugye, ti is ismeritek? Késő délután volt mire befejezték, mert már nagyon elfáradtak. Ibolya láthatóan nagyon elgondolkodott.

- Anya!

- Igen, Ibolyám? Nagyon szeretek itt lakni! Szeretem a szobámat, a játékaimat, a kicsi kertünket az almafával, amit együtt ültettünk. Szeretem apát, a nagyiékat és a barátaimat is. Anya! Nagyon szeretek itt mindent!