Prézli

Prézli.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

-  Vaúúú- vaúúúú, valami kippent- koppant a fejemen.

Valaki jöjjön értem, vigyen haza! Segítsen rajtam, mert ázok-fázok! –Kuka mellett egy dobozban, icike-picike zsemleszínű kiskutya nyüszített. Talán nyolc hetes lehetett. Addig- addig izgett- mozgott jobbra- balra, mígnem megbillent a doboz és kigurult belőle az icike-picike szőrmók gombolyag. - Vaúúú- vaúúúú, hol vagyok? – nézett körül csodálkozva. – Jé, már nem csitteg- csattog az a valami ott fent! De mi ez a locs- pocs alattam? Sebaj, ugra- bugrálok benne egy kicsit! – így is tett. Amikor már csupa latyak, meg sár volt, abbahagyta. Úgy nézett ki, mint egy kismalac. Aztán elszomorodott. – Itt vagyok egyedül. Köröttem az a sok- sok égig érő, jószagú valami az orrom csiklandozza: Hapci, hapci, hapci… -a nagy tüsszentéstől gurulni kezdett az icike-picike szőrmók gombolyag az erdő szélén.

Gurult, gurult egyenest neki egy farönknek. Az megállította. Feje fölött aprócska csillagok keringtek. Amikor magához tért újra szomorkodni kezdett.- Vaúúú- vaúúúú, mi történhetett? Hol vagyok? Hol van az anyukám? Hol vannak a testvéreim? Hol van a családom? Vaúúú- vaúúúú! – Ekkor szinte a semmiből két aprócska gyermek jelent meg mellette. – De aranyos kutyus! – kiáltott fel a kisfiú. - Hogy kerülhetett ide?- csodálkozott a kislány. - Szegény, biztosan fázik! – jelentette ki a fiúcska. – Lehet, hogy fél! – közölte a leányka. – Vigyük haza! Itt nem maradhat!- mondta a kisfiú. – Vajon szabad? Megengedik a szüleink? – kérdezte a kislány. – Igen, mert pont a minap említették, hogy jó lenne még egy kölyökkutya. – felelte a fiú. – A kertünk is nagy, van hely benne bőven!- csacsogta a lány. A kisfiú ölbe kapta icike-picike zsemleszínű kiskutyát. – Hazavisszük! – jelentette ki. – Jó! – kiáltott fel a kislány mosolyogva. – Mit szólnál hozzá, ha Prézli lenne a neve? – Végül is, olyan a színe! – kacagott fel a fiú.

Pillanatok alatt hazaértek az új jövevénnyel. Érdeklődve szaladt feléjük hat négylábú. Körbe szaglászták őket farkcsóválva. – Édesanya! Édesapa! Hoztunk valamit! – kiabálták. KÍváncsian siettek elébük a szülők. – Mi van nálatok? – Kérdezte az édesanyjuk. –Ó, egy icike-picike zsemleszínű kiskutya!- kiáltott fel csodálkozva az édesapjuk. – Az erdő szélén találtuk, egyedül volt. Félt, fázott és nagyon sírt, ezért hazahoztuk. Ugye nem baj? – tette fel a kérdést a kisfiú. – Nem baj, dehogy baj! Ahol elfér hat kutyus, ott elfér a hetedik is.- jelentette ki az édesapjuk vidáman. – De jó! – Köszönjük szépen! – Róla is ugyanúgy fogunk gondoskodni, mint a többiről!- fogadkozott a kislány! –Vele is sokat fogunk játszani, foglalkozni! – mondta a kisfiú. – Rendszeresen adunk neki enni és inni!- csicseregte a lányka. – Vigyázni fogunk rá és nagyon fogjuk szeretni, ugyanúgy, mint a többit!- mondta mindkét kicsi és sorra simogatta meg az összes kutyát, akik lelkesen, szeretettel fogadták be az icike-picike zsemleszínű kiskutyát.

Prézli ettől kezdve nagyon boldog volt. Olyan családba került ahol vigyázták, szerették és megbecsülték.