Álmomban a világűrben jártam

Álmomban a világűrben jártam.

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon, egy beteg király úgy hívták, hogy Fonnyadó Ódor. Jöttek hozzá kuruzslók, orvosok, tudósok, professzorok a Földön mindenhonnan. Összedugták a fejüket úgy tanácskoztak, de hiába, mert egyik sem ment semmire.

Volt ennek a királynak négy testvére, hercegek és hercegnők. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogyan, de valahogyan csak meggyógyíttatják őt. - Felséges király uram! Azért jöttünk, hogy elmondjuk, összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot, ami meggyógyít, ha az életünkbe kerül is, megszerezzük. – Rendben! Hálásan köszönöm, de Eperke, te csak maradj itthon mellettem, segíts nekem, hisz így betegen, úgy hogy épp csak hálni jár belém a lélek, sok már nekem az ország gondja, baja. De az is lehet, hogy meg is halok addig, míg oda lesztek. Akkor, ha te is elmennél, ki vezetné, ki igazgatná az országot? Így hát Fonnyadó Eperke otthon maradt. A három testvére elindult hamuban sült pogácsával, három kulacs vízzel, némi készpénzzel feltarisznyálva. Elbúcsúztak Fonnyadó Ódor királytól. Megígérték neki, hogy három esztendő alatt, ha törik, ha szakad, megszerzik az orvosságot, ami meggyógyítja őt, azzal elmentek. Eltelt az egy esztendő, eltelt kettő is, de nem jött haza egyik sem. Vajon mi történhetett velük? Aggodalmaskodott a király és otthon maradt testvére.

Elmeséljem, hogy mi történt? Szeretnétek tudni? Jól van. Hát figyeljetek. Fonnyadó Alma, Cseresznye és Jácint mentek, mendegéltek. Elérkeztek egy ugarhoz. Ott építettek egy űrállomást és egy űrhajót. Jácint űrruhát vett magára és felrepült az űrbe. Először egy műhold mellett haladt el szélsebesen, villámsebesen, majd szuperszonikus sebességgel, gyorsabban, mint a hang. Sötét volt a világűr, szinte koromfekete, milliárnyi csillag és apró bolygók, aszteroidák, üstökösök és holdak voltak láthatóak. Mind-mind a Nap körül keringtek a mi Földünkkel együtt. Milyen gyönyörű volt! Álmodni se lehetne szebbet! A Merkúr a Naphoz legközelebbi bolygó volt és egyben a legkisebb is. Jácint bízott benne, hogy ott megtalálja a segítséget a király számára. Viszont ahogy egyre közelebb ért a bolygóhoz, egyre elviselhetetlenebb lett a meleg. Ez lehetetlenné tette a megközelítését. Ráadásul már émelyegni és képzelődni kezdett. Azt látta, hogy vele szemben, pont felé száll egy másik űrrepülő, vészesen közel. – Jaj, mindjárt nekem csapódik! - rémüldözött. De aztán az, egy szempillantás múlva eltűnt. – Csak képzelődtem!- gondolta magában megkönnyebbülve. Így Jácint szomorúan fordult vissza.

Miután földet ért az ugaron az űrhajó, szédelegve szállt ki belőle. Testvérei siettek a segítségére. Miután kicsit megpihent, elmesélte nagy szomorúan, búsan, hogy mi történt, hogy történt. Azaz, hogy sajnos nem járt szerencsével. Viszont mennyi, de mennyi csodát látott! - Na, majd én! - mondta Alma. Ő is űrruhát vett magára és felrepült az űrbe. Elszáguldott a Vénusz felé. Hátha ott találja meg a segítséget. Elszáguldott a Hold mellett is. Már-már odaért a fényes Esthajnal csillaghoz. Külsőre nagyon hasonlított a mi Földünkhöz. Viszont hirtelen a bolygót kénes, fürge és vastag felhő kezdte beborítani, ami lehetetlenné tette a megközelítését. Ráadásul egyre inkább elvesztette tájékozódó képességét. Már-már rossz irányba kormányozta az űrhajtót. Nagyon megijedt, amikor észrevette, de még időben rájött tévedésére. Ráadásul súlytalan állapotba került. Ott lebegett az űrhajóban, mint egy légy. Már fájt a feje és felpüffedt az arca is. Alma szomorúan fordult vissza. Ő sem járt szerencsével.

Már csak a legkisebb, Cseresznye maradt hátra. Az idő pedig vészesen fogyott, már kétesztendő is eltelt indulásuk óta. – Most, vagy soha!- mondta Cseresznye, majd ő is pályára állt az űrhajóval és felrepült az űrbe a Mars felé. Ő is émelygett, képzelődött, majd súlytalan állapotba került és a feje is lüktetett, de aztán elmúlt. Egyszer csak megközelítette a Marsot. Ez a vörös bolygó is nagyon hasonlított a mi Földünkhöz. Volt két holdja, ugyanolyan évszakok alakultak ki, mint nálunk, viszont nehéz volt levegőhöz jutni. Egyszer csak megérkezett Cseresznye. Kiszállt az űrhajóból űrruhájában és rátalált egy űrszondára, ami az élet nyomait kutatta. De sehol sem volt egy teremtett lélek sem. Gyűjtött pár követ, sétált egyet és visszaszállt az űrhajóba. Szomorúan fordult vissza. Az ám! De rossz irányba ment. Így elhaladt a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, aztán a Plútó mellett. Hiába próbálta jó irányba rakni a gépet, sehogy se sikerült. Tanácstalan volt, elkeseredett és nagyon félt is. De aztán hirtelen irányt váltott az űrhajó és száguldani kezdett egyenest a Föld felé. Egyszer csak megállt egy űrállomáson.

Kíváncsian száll ki belőle Fonnyadó Cseresznye. Az űrállomáson tudósok dolgoztak. Cseresznye odament hozzájuk és elmondta, hogy miért jött. Ekkor Z professzor átnyújtott neki egy fiolát. – Itt van, amit keresel! – ez meggyógyítja a királyt. Z professzor részletesen elmondta a használati utasítást. Cseresznye megköszönte, a segítséget is, majd visszaindult a Föld felé. Nagyon boldog volt. Madarat lehetett volna fogatni vele! Hát, amikor meglátta a csodaszép kék bolygót, mert a világűrből nézve kéknek látszott, a felszínét majdnem teljesen beborító vizek miatt. Aztán már láthatóak voltak az úszó felhők, majd ahogy egyre inkább földet ért a csipkés hegyek, erdők, síkságok, majd pedig az épületek, fák, a járművek és az emberek. Gyönyörű volt! Miután földet ért az ugaron az űrhajó, boldogan szállt ki belőle.

Egy kicsit megpihent, s végül örömmel mesélte el, hogy mi történt, hogy történt és hogy megvan végre a gyógyszer. Nem tétováztak, siettek nyomban haza, Fonnyadó Ódor királyhoz. Mire megérkeztek, pont letelt a három esztendő. Kitörő lelkesedéssel nyújtották át a gyógyszert, szinte az utolsó pillanatban. Hamarosan meggyógyult a király, mert már a halálán volt. Ahogy egyre jobban lett, ápolása közben elmesélték a testvérek kalandjaikat. Hirtelen huzat csapta meg Fonnyadó Ódor arcát, ahogy a tavaszi szél meglengette az ablakfüggönyt.

Ekkor felébredt és tágra nyitotta a szemét. – Csak álom volt! - nézett körül csodálkozva. Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!