Inci és Finci a kora tavaszi réten.
Sétálni indult két apróság a közeli rétre: Inci és Finci. Kellemes idő volt. A nap gyengéden megcirógatta, a szelíd szél megfésülte őket.
- De csinosak lettünk!-örvendezett Inci.
- Nézd, mennyi, de mennyi a szép virág! – lelkesedett Finci. -Szedek egy csokorral!
- Miért?
- Hát nem tudod? Nőnap van.
- De akkor miért egy csokorral szedsz?
- Édesanyának szedek.
- Szerinted én nem vagyok nő? – kérdezte Inci.
- Tényleg, ne haragudj!
- Ugyan, semmi baj!- Finci amíg két csokorra való mezei virágot szedett, addig Inci koszorút font magának és a fejére tette. – Nézd!
- De szép vagy!- dicsérte meg Finci. – Inci elpirult.
- Hogy hogy három csokrot készítettél?
- Eszembe jutott nagymami, hiszen ő is velünk lakik.
- Igen, a drága, jó nagymamánk, úgy szeretem! – jelentette ki Inci.
- Bizony, én is! - felelte Finci.
- Nézd, hogy pörög a szoknyám! – kacagott Inci, és perdült-fordult virágmintás szoknyájában.
- Igen, tényleg! Nagyon csinos vagy. Elegendő virágot szedtem, nézd, még mennyi virul a réten!
- Milyen szépek! Jut belőle másoknak is, sőt marad azoknak is, akik gyönyörködni szeretnének bennük.
- Nézd, hogy csodálják a méhek, a katicák és a lepkék is!
- Bizony! – Együtt nézték és nézték a színpompás virágokat egy jó darabig, mert ilyen szépeket még a képeskönyveikben sem láttak, csak az álmaikban és itt a természetben. Vajon meséket is tudnak a virágok?- érdeklődött Inci.
- Igen, egészen biztosan és mindegyik más és mást.
- De jó lenne, ha el tudnák mesélni!- sóhajtotta Inci. – Na, menjünk!- Otthon már várta őket nagyanyó és édesanya.
- Boldog nőnapot kívánok! – köszöntötte Finci őket és természetesen Incit is.
- Ó, de gyönyörű vadvirág csokor!- köszönték meg meghatódva. – Vázába teszem.- jelentették ki kedvesen. – Ide rakom az asztalra- döntötte el édesanya, -itt mindenki a kedvére gyönyörködhet benne. – mosolyodott el.
- Édesanya, nagymami és Inci, mit segíthetek?- kérdezte Finci.
- Ó, de kedves vagy! Ma is gondolsz ránk, ugyanúgy, mint mindig?- tette fel a kérdést nagymami.
- Ez csak természetes, ma meg főleg! – jelentette ki komoly képpel Finci. Aztán odabújt nagymamijához, aki gyengéden megcirógatta. Aztán édesanyjához, aki puszit nyomott a homlokára.
- Olyan, de olyan büszke vagyok rád, Finci!
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
PRÉMIUM
Ezt a mesét írta: Gani Zsuzsa hobbi meseíró, történetíró, versíró
Kilenc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. A mesékkel szórakoztatás és az örömszerzés a célom. Ha mosolyt varázsolok a gyermekek orcájára, ha a szívét, lelkét megérintettem, már megérte írnom. Szívesen ír...