Inci és Finci a kora tavaszi réten

Inci és Finci a kora tavaszi réten.

Sétálni indult két apróság a közeli rétre: Inci és Finci. Kellemes idő volt. A nap gyengéden megcirógatta, a szelíd szél megfésülte őket.

-          De csinosak lettünk!-örvendezett Inci.

-          Nézd, mennyi, de mennyi a szép virág! – lelkesedett Finci. -Szedek egy csokorral!

-          Miért?

-          Hát nem tudod? Nőnap van.

-          De akkor miért egy csokorral szedsz?

-          Édesanyának szedek.

-          Szerinted én nem vagyok nő? – kérdezte Inci.

-          Tényleg, ne haragudj!

-          Ugyan, semmi baj!- Finci amíg két csokorra való mezei virágot szedett, addig Inci koszorút font magának és a fejére tette.  – Nézd!

-          De szép vagy!- dicsérte meg Finci. – Inci elpirult.

-          Hogy hogy három csokrot készítettél?

-          Eszembe jutott nagymami, hiszen ő is velünk lakik.

-          Igen, a drága, jó nagymamánk, úgy szeretem! – jelentette ki Inci.

-          Bizony, én is! - felelte Finci.

-          Nézd, hogy pörög a szoknyám! – kacagott Inci, és perdült-fordult virágmintás szoknyájában.

-          Igen, tényleg! Nagyon csinos vagy. Elegendő virágot szedtem, nézd, még mennyi virul a réten!

-          Milyen szépek! Jut belőle másoknak is, sőt marad azoknak is, akik gyönyörködni szeretnének bennük.

-          Nézd, hogy csodálják a méhek, a katicák és a lepkék is!

-          Bizony! – Együtt nézték és nézték a színpompás virágokat egy jó darabig, mert ilyen szépeket még a képeskönyveikben sem láttak, csak az álmaikban és itt a természetben. Vajon meséket is tudnak a virágok?- érdeklődött Inci.

-          Igen, egészen biztosan és mindegyik más és mást.

-          De jó lenne, ha el tudnák mesélni!- sóhajtotta Inci. – Na, menjünk!- Otthon már várta őket nagyanyó és édesanya.

-          Boldog nőnapot kívánok! – köszöntötte Finci őket és természetesen Incit is.

-          Ó, de gyönyörű vadvirág csokor!- köszönték meg meghatódva. – Vázába teszem.- jelentették ki kedvesen. – Ide rakom az asztalra- döntötte el édesanya, -itt mindenki a kedvére gyönyörködhet benne. – mosolyodott el.

-          Édesanya, nagymami és Inci, mit segíthetek?- kérdezte Finci.

-          Ó, de kedves vagy! Ma is gondolsz ránk, ugyanúgy, mint mindig?- tette fel a kérdést nagymami.

-          Ez csak természetes, ma meg főleg! – jelentette ki komoly képpel Finci. Aztán odabújt nagymamijához, aki gyengéden megcirógatta. Aztán édesanyjához, aki puszit nyomott a homlokára.

-          Olyan, de olyan büszke vagyok rád, Finci!