Ista Pista és a robotok

Ista Pista és a robotok.

Ista Pista és a robotok

Egyszer valamikor. Talán a jelenben? -de az is lehet, hogy a múltban. Történt ez a mesetörténet. Lehet, hogy így volt, de az is lehet, hogy nem.

Ista és a Pista gyermekkoruk óta ismerték egymást. Az ő kapcsolatuk több is volt, mint ismeretség. Jó barátságban voltak egymással. Véletlen folytán mindkettőjük az István nevet kapta a szüleitől.

Állandóan együtt játszottak. Majd pedig fiatal korukban együtt lógtak, szórakoztak.

Hogy ne legyen keveredés a nevük alapján, így lettek ők az Ista és a Pista.

Mondom. Állandóan keresték egymás társaságát. Így ment egészen a felnőtkorukig. Még szakmát is együtt választottak. Mindketten mérnöknek tanultak. Azon belül is a számítógép programozása érdekelte őket a legjobban. És komoly szakemberekké váltak.

Egyszer aztán gondoltak egyet, elindultak világot látni és szerencsét próbálni.

Ahogy a mesében lenni szokott. Árkon bokron, még azon is túl. Országokon, felhőkön át. Találtak egy a számukra megfelelő helyet, mondhatjuk rátaláltak a robotok világára. Eljutottak Robotországba.

És most hogyan tovább? -kérdezte Ista. Keresünk magunknak munkát. Válaszolta Pista. Ennél jobb helyre nem is kerülhettünk volna! Azzal neki indultak munkát találni maguknak.

Robotország. Robotgyár. -Robotemberek. Arra gondoltak itt csak lesz munkájuk!

Nem lenne mese a mese, ha nem találtak volna maguknak rövid időn belül komoly megbízást.

Igen. Hatalmas gyár. Robotokat állítanak elő. És az első munkamegbízásuk?

Tervezzenek mindketten egy robotot a saját elképzelésük szerint.

Ez jól hangzik. Mondta Ista. Nekem is tetszik válaszolt Pista. Akkor munkára fel.

Tudod mi jutott az eszembe? Szólt Pista a barátjának.

Szerinted jó ötlet lenne, ha magunkat terveznénk meg gyermekként? Ez szuper ötlet. Nem is tudom miért nem nekem jutott ez eszembe? Gyerünk legyünk ügyesek! Ezt tanultuk menni fog. Biztatták egymást. És neki láttak a tervezésnek. Majd pedig a kivitelezésnek.

Ezek után hosszú időn keresztül, alig látták egymást. Csak néha esténként találkoztak.  A munkájukról viszont egyikük sem árult el semmi információt. A versengés szelleme ott volt mindkettőjükben. Keményen dolgoztak, hogy a megadott időre elkészüljenek a robotgyerekek.

Aztán elérkezett a várva várt nap. A bemutatóra már együtt készültek.

Te én úgy izgulok! Szólt Pista.

Én nem! Válaszolta Isti. Megcsináltuk jó lesz! Feleslegesen minek izgulni.

Ő ugyanis nagyon otthonosan mozog a robotok világában. Szuper memóriával rendelkezik. Pillanatok alatt felméri a feladatokat, helyzeteket. Minden érdekli, de csak rövid ideig. Később aztán mégis minden látott dologra jól emlékszik. Elraktározza a látottakat az agyában.

Pista ismerte jól a barátját. Tudja, hogy néha kicsit furcsán áll a dolgokhoz. De ez gyermekkoruk óta így van. Már hozzászokott. Azzal elindultak a gyárba a bemutatóra.

Az előadóterem teljesen megtelt érdeklődőkkel. Robotország, de élnek itt emberek is. Hiszen a robotokat meg kell tervezni, hogy aztán az ember hasznára legyenek.

Szóval izgalommal várták a bemutatót. Volt, aki drukkolt a két új mérnöknek, de akadt olyan is aki csak lesajnálta őket. Nem bízott a tudásukban.

Aztán a hosszas előkészítés után, színre lépett a két robotgyerek. Kíváncsi szemek figyelték őket. Mindenki várta hogyan sikerül a bemutatkozás.

Mondanom sem kell a jelenlévő hasonló robotok is kíváncsian lépdeltek a sorban előre, hogy jól láthassák az újonnan érkezőket.

Az első feladat mindkét robotnak a bemutatkozás volt.

Először Pista prototípusa lépet a közönség elé. Ahogy kell a fejét felemelve körbenézett az összegyűlt közönség között.

A robotok jellegzetes gépihangján köszönt a jelenlévőknek.

Sziasztok! Akarom mondani szép jó napot kívánok minden jelenlévő embernek és robotnak.

Én egy P1 prototípusú robotgyerek vagyok. A nevem Pista2.

Szeretném, ha inkább Pistinek szólítanátok, hiszen még csak tíz éves vagyok.

És odalépegetett az ott lévő robotok közé. Ismerkedni, beszélgetni velük.

Az emberek közé is odament és ahogy illik szépen bemutatkozott pár embernek. Aztán elvegyült a robotok és emberek társaságában. És helyet foglalt közöttük az első sor szélén.

Fontos tudni, hogy a sok jelenlévő robot között, különböző célokra programozott és még programozás alatt álló robotok is voltak.

Aztán Ista által tervezett robotgyerek következett.

Megfontolt lépésekkel, különösebb érzelem és érdeklődés nélkül állt a jelenlévők elé.

Én egy I1 prototípusú robotgyerek vagyok, mondta. A nevem Ista2.

Isti robot vagyok, tíz éves.

Jó napot kívánok!

És azzal gépies mozdulatokkal elindult Pisti robot felé. Semmi jelét sem mutatva bármiféle érdeklődésnek az ott egybegyűlt robotok és emberek irányában.

Ekkor az ott felsorakozott robotok közül jellegzetes robotmozdulatokkal, Isti elé állt a még programozás alatt álló Robi34.

 És ismerkedni próbált a barátja felé tartó robottal. Kézfogásra nyújtotta a kezét.

Legnagyobb meglepetésére az nemhogy kezet nem fogott vele, még csak rá sem nézett. Ment tovább Pisti robot felé, hogy helyet foglaljon mellette.

Robi34 csak nézett meglepetten, de csendben maradt és figyelt.

Ahogy Isti odaért Pisti robot mellé. Megállt. És szólt neki, hogy nem jó helyen ül. Mert az az ő helye. Hiszen ő mindig csak kizárólag a sor szélére szokott leülni. És ahogy a gyerek Pisti mindig is tette, most a robot is átengedte barátjának a helyet.

Na Robi34, már nem bírta szó nélkül hagyni a dolgot. Majdnem felkiáltott. De mivel inteligens robotnak tervezik, így csendben maradt és odalépegetett Istához és Pistához.

Ahogy kell bemutatkozott nekik. És megkérdezte melyikük tervezte Isti robotot.

Ista szólalt meg és azt mondta. Én vagyok Isti tervezője. Ekkor Robi34 a következőket mondta Istának.

Az én programom még nincs befejezve. De az eddigi ismereteim alapján te Ista, egy autista robotot hoztál létre.

Az én profilom, ha teljes lesz a programom az autizmus lesz. Már a mostani állapotomban is látom. Felismerem, hogy Isti egy autista robotgyerek!

Ista és Pista arcán is ott volt a döbbenet.

Majd egy robot mondja meg nekik?  -hogy ezek szerint Ista is és a tervezett robot is autista!

Na várjunk egy kicsit! Szólalt meg Pista. Miből tudod? -hogy Isti robot autista.

Nézzétek! A bemutatkozásnál például hasonlítsátok össze a két robot viselkedését. Aztán én ismerkedni szerettem volna Istivel, -mondta Robi34.

Láttátok? Nem nézett rám. Nem fogott velem kezet! És ami végképp meggyőzött. Pistit felállította a sor széléről azzal, hogy az az ő helye!

Nos. Ezek az ismérvek, már mind szerepelnek a még hiányos programomban. És még van sok minden más autizmusra utaló jel, ezeken felül is. -Mondta Robi34.

Gondoljátok végig az eddigi életeteket. Pörgessétek vissza az időkerekét. Én úgy látom találtok még autizmusra jellemző jeleket.

Hogy lehet, hogy ezt mi eddig nem is sejtettük? Kérdezte Pista. Rajtatok kívül még nagyon sok ember él az autizmussal úgy, hogy nem is tud róla. Olvassatok utána!

-Mondta Robi34 és elköszönt a két mérnöktől.

Azok meg csak néztek egymásra meglepetten. Pista szólalt meg először. Nézd barátom!

Ha ez így van, sok mindenre magyarázatot adna! Barátok vagyunk. Én hozzászoktam a néha furcsa dolgaidhoz. Hiszen így nőtünk fel. Hogy erre éppen felnőtkorban derül fény? Ki gondolhatott volna erre?

Nézd ezt nekem még fel kell dolgoznom. -Szólt Ista.

Ez csak természetes, -felelte Pista. De, hogy ezt pont egy programozás alatt álló robottól kell megtudnunk!

Eddig mindig úgy gondoltam rád, hogy vannak furcsa dolgaid, de ez mind te vagy! És én így kedvellek és szeretek veled lenni.

Aludjunk rá egyet mondta Pista és utána beszéljük át ezt a dolgot. Én jobban szeretném, ha beülnénk valahová és beszélgetnénk. Mondta Ista.

Rendben felelte a barátja. Keressünk egy csendes helyet és beszélgessünk!

Azzal felkeresték a már megszokott kedvenc helyüket. És egymás után idézték fel a számukra emlékezetes eseményeket. Mivel jó gyermekkoruk volt, bőven akadt emlékezésre alkalmas történet az életükből.

Kérlek Pista! Mondj olyan helyzeteket, mikor úgy gondoltad rólam, hogy furcsa vagyok. És máshogy reagálok dolgokra, mint ahogy te tennéd. Ne haragudj meg, de van egypár ilyen helyzet! -Mondta Pista.

De, ha ezt akarod! Ám legyen. Mindig is furcsállottam, hogy rajtam kívül csak egy barátod van. Nem nagyon beszélgettél emberekkel.

Ez igaz. -mondta Ista. Ha mégis, nem néztél a szemébe, akivel éppen beszéltél. Valahol máshol jártál beszélgetés közben. Látod ez nekem soha nem tűnt fel!

Aztán az oviban milyen sokat hisztiztél. Csak a poharadból voltál hajlandó inni. Nem ülhetett senki a helyedre. Ne is folytasd!

Lehet, hogy meg van az oka, hogy miért kellett mindig ugyanazon az úton menni az iskolába?

Vagy emlékszel? Dominóztam nálunk a közös barátunkkal. Elmentél az asztal mellet, ahol ültünk. Csak rápillantottál a kirakott dominókra és azt mondtad. Oda nem az a dominó kell! És megmondtad melyiket rakjuk a helyére. Csak egy pillanat volt és te tudtad. Akkoriban sok fejtörést okoztál nekem ezzel. Honnan a fenéből tudhattad?

Vagy a jelen helyzetben. Én agyon izgultam magam a bemutató miatt. Te meg! Hát mit mondjak, idegesítően nyugodt voltál.

Hát barátom ez van! Szólalt meg Ista. Minden, amit elmondtál megállja a helyét. Ennek a végére kell járni! Szakemberhez fordulok. Ugyan már változni nem fogok, de jobb a bizonyosság, mint a bizonytalanság.

Örülök. -Mondta Pista. Megyek veled. Hiszen a barátod vagyok!

Azért a következő mondat még kiszabadult belőle.

Azért ez hihetetlen. Pont egy robotbemutatón kell szembesülni a ténnyel, hogy a barátom talán autista?