Kép forrása: jpg
Jancsi és Juliska másképp.
Élt egyszer egy házaspár, akik nagyon szerették egymást, mégis szomorúság árnyékolta ezt a szép és őszinte érzést a szívükben. Ennek oka pedig nem más volt, mint hogy nem született gyermekük immár tíz évi házasság után sem. Egyik sem akarta a társában keresni a hibát, inkább egy szép napon elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy csöppséget.
- Mit szeretnél jobban kérdezte Julika, fiút, vagy lányt?
- Ó, hát nekem mindegy, válaszolta Jani.
- Rendben, állapodjunk meg abban, hogy ha kislányt kapunk, akkor Juliskának, ha fiút, akkor Jancsinak fogjuk nevezni őket.
- Egyetértek veled drágám- válaszolta Jani.
Gyerekek nehogy azt gondoljátok, hogy egyszerű az örökbe fogadás. Sokszor éveket kell várni, aztán jönnek megnézni a körülményeket, tanfolyamot kell végezni, szakemberek beszélgetnek a párral és még ki tudja, mennyi feltétele van, de Julika és Jani nem adták fel. Kitartásuk siker koronázta – mivel minden szempontból megfeleltek – lehetőséget kaptak arra, hogy megismerkedjenek az örökbe adható gyermekekkel. Többek között bemutattak nekik egy kislányt, akivel előbb ismerkedniük kellett, meggyőződni arról, hogy kölcsönösen elfogadják-e majd egymást. Nehezen nyílt meg a gyermek, de az látszott rajta, hogy örül a házaspárnak, aztán egy szép napon már bizalmába is avatta őket. Elmondta a nagy titkát, nevezetesen, hogy van egy kis öcsikéje is, akit nagyon szeret, és ezért nem akarja elhagyni őt. Julika és Jani olyan boldog volt, mint amilyen talán az esküvőjük óta még soha. Meg is egyeztek, hogy mindkettőt örökbe fogadják.
A gyerekek igazi szülőként szerették a házaspárt, akik mindenben igyekeztek a kedvükben járni.
Egyik nap, amikor Julika éppen palacsintát sütött, Jancsi arra kérte Juliskát, hogy menjenek el az erdőbe, mert a múltkor, amikor a szüleikkel sétáltak arra, látta, hogy ott sok szép virág van. Biztosan örülne a mama, ha meglepnénk egy szép, tarka csokorral. Nagyon jó ötlet, válaszolta Juliska, de akkor siessünk, mert ha a mama elkészül a palacsintával, biztosan keresni fog bennünket.
Ezzel szélsebesen szaladni kezdtek az erdő felé. Természetesen az ismert út mentén már leszedték a kirándulók a virágokat, így beljebb szaladtak az erdőbe. Találtak is bőven, egyik szebb volt, mint a másik. Szedtek pirosat, sárgát, rózsaszínt, lilát és mivel úgy gondolták, hogy már bizonyára keresik őket, gyorsan vissza akartak térni az otthonukba. Igen ám, de nem találták meg az utat. Jancsi sírva fakadt, mert már nagyon elfáradt, szomjas és éhes is volt. Egyszer csak megláttak egy rozoga kis kunyhót aki előtt egy öreg néni ült és kedvesen érdeklődött, hogy mi történt, hogy keveredtek ide? Juliska hallotta már hogy az ilyen valójában egy gonosz boszorkány, aki meg akarja őket enni. Gyere Jancsi szaladjunk tovább! - biztatta a kisöccsét. Igen ám, de a kisfiú már nem volt képes szaladni, így hamarosan elesett. A boszorkány odament hozzá, a karjába vette a riadt gyermeket és bevitte a szobába. Adott neki egy pohár tejet és egy szelet kalácsot. Juliska bátortalanul bár, de mégiscsak visszafordult, mert nem akarta egyedül hagyni a testvérét. Tudta, hogy ha befűti a boszorkány a kemencét, akkor azt kell mondani, hogy mutassa meg, hogy kell belebújni, és akkor ő majd belelöki, hogy megmeneküljenek.
A boszorkány azonban nem fűtött be a kemencébe, hanem megvárta, míg Jancsika erőre kap és megfogta a gyermekek kezét és hazavezette őket a szüleikhez.
Julika nem győzött hálálkodni Teri néninek, akit gyermek korától ismert. Teri néninek se született gyermeke, így mindig örültek a férjével – aki sajnos már a mennyországból figyeli a kedves feleségét – ha gyermekek jöttek hozzájuk. Mindennel elhalmozták őket, sőt még játszottak is velük, így aztán nem voltak magányosak. Sajnos, hogy Teri néni már nagyon öreg lett, nem engednek hozzá gyermekeket, és ami neki a legjobban fáj az az, hogy sokan mondják rá, hogy gonosz boszorkány.
Julika megígérte, hogy gyakorta látogatják majd és természetesen viszik magukkal a gyermekeik is. Amikor pedig már nem tud egyedül boldogulni, akkor magukhoz veszik.
Ezt a mesét írta: Tóth Lászlóné Rita Novellát, szatírát, verset és mesét egyaránt írok.
Már hosszú évek óta nyugdíjas vagyok, így szabadidőm jelentős részét írással, olvasással, tv-nézéssel, internetezéssel töltöm el. Eddig egy mesével pályáztam, ami megjelent a NOE kiadásában. Ugyancsak kiadásra került egy szatírám is az Irodalmi jelen egyik számában, valamint több versem jelentettem meg a Holnap Magazin gondozásában.
Gani Zsuzsa
2024-07-30 16:52
Kedves Rita! Nagyon kedves, aranyos, megható mese. Szeretettel gratulálok: Zsuzsa
Tóth Lászlóné Rita
2024-07-30 17:05
Kedves Zsuzsa! Nagyon szépen köszönöm. Szeretettel: Rita