Barion Pixel

Járt utat a járatlanért


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Velencei-tó délnyugati részén, volt egyszer egy hatalmas nádas.

Annak a közepén élt a tó tündére egy borostyán szőtte palotában, melynek nádból volt a teteje. Ő volt az, aki vigyázott mindenre és mindenkire a rezervátumban. Ügyelt arra, hogy rend, tisztaság és béke legyen. Nemrég arattatta le, gyérítette a bozótossá vált nádast, elszállíttatta a hulladékot, s kijelölt egy útvonalat a turisták számára. A kihelyezett padokra, lócákra gyakran ültek le a megfáradt vándorok. Amíg pihentek, gyönyörködtek a festői tájban. A tó tündére kilátót, s hozzá madármegfigyelőt is építtetett. Sok turistát csalogatott oda az érintetlen természet. Ragadozómadár ritkán járt arra. - De szép volt minden! Gondtalan szálldosott a tó fölött számtalan kisebb és nagyobb madár. Szellő szárnyán, messze-messze szállt vidám hangjuk.

 Láttatok már úszó nádszigetet? Ha nem, feltétlenül nézzétek meg! Higgyétek el, hogy meseszép! Nekem megdobogtatta a szívem. Néhány helyen olyan sekély volt a víz, hogy le lehetett látni a tó fenekére, az iszaphoz. Az egyik ilyen szigeten fészkelt Kalánka, a kanalasgém, s egy másik úszólápon barátja, Koki, a nagy kócsag. Együtt nőttek fel, ragaszkodtak egymáshoz. Közösen ismerkedtek széles-e világgal, azaz a nádassal. Olyan jó életük volt, hogy mondhatni, tejben-vajban fürödtek. - De szép idefönt! Minden csupa zöld, a tó pedig szépségesen szép kék! - állapította meg Kalánka. - Milyen nyugodt, békés minden! Egy csepp felhő sincs az égen! – mondta Koki. - Vajon mi lehet a nádason túl? – tűnődött Kalánka. -- Nem tudom, de én itt tölteném legszívesebben az egész életem! – válaszolta Koki. - Nem jössz velem? Szívesen körül néznék a nádason túl is, ahol az a nagy víz és a strand van. Arra még sohasem jártam. - Ne haragudj, de nem! Itt biztonságos! – felelte Koki. - Hát jó, én megyek! Isten veled! - Isten áldjon meg! Aztán ha visszatértél, meséld el, hogy mit láttál! - Jó, rendben! - Azzal nekiveselkedett és elrepült. Kecsesen, vígan szállt, fel az égig, közben egyre kisebb és kisebb lett, végül eltűnt. Koki ámulattal nézte, majd vadászni indult. A vízben sok-sok halacska úszkált. Lubickoltak, fogócskáztak, olykor-olykor kiugráltak a nádasból, s ilyenkor nagyot csobbant körülöttük a víz. Felettük szitakötők repkedtek. Hangos madárdal kísérte őket. Az egyik bokorból csalogány zengett teli torokból. Aki hallotta, ámult- bámult a gyönyörűségtől. Az egyik halacska kíváncsian dugta ki a fejét a vízből. - Hallod-e? – kezdte épp mondani a társának, amikor Koki villámgyorsan lecsapott rá. Sárgás, hosszú csőrével halászta ki onnan. - Haj, haj! Állj meg, hé! Engedj el! - kiáltott a kis hal – most mit csináljak? - Hej, akkor látta csak meg igazán, hogy mi történik, hogy itt a vég. Épp akkor ért oda két másik nagy kócsag is. Ők is élelmet kerestek a nádasban. Hátranyújtott lábakkal és nyakkal, kissé érdes hanggal csaptak le egy-egy kishalra. Hiába fickándoztak, nem volt menekvés a számukra, aztán már vitték is a fészekbe. Koki miután jól lakott, visszarepült a biztonságot nyújtó nádrengetegbe. Néha-néha a hosszúra nyújtott nyakával nézelődött hol erre, hol arra. A nádas szegélyében fészkelő kékbegy szinte kitündökölt a környezetéből. A kedves kis barkóscinege meg szinte folyamatosan ott csilingelt a közelben. - Ó, de csodálatos az élet! Milyen szép a világ! – elmélkedett Koki. – Vajon merre járhat Kalánka? – jutott az eszébe. Éppen arra járt a kis vöcsök. - Adjon, Isten! – köszöntötte. - Adjon, Isten! – válaszolta. - Nem láttad véletlenül Kalánkát? - Én nem! - felelte, majd halászni kezdett.  Arra szállt a nyári lúd. - Adjon, Isten! – köszöntötte Koki. - Adjon, Isten! – válaszolta. - Nem láttad véletlenül Kalánkát? - Én nem! - felelte, majd odébb állt. Arra repült a vetési lúd. - Adjon, Isten! – köszöntötte Koki. - Adjon, Isten! – viszonozta a köszönést. - Nem láttad véletlenül Kalánkát? - Én nem! Sajnos nem - felelte, majd tovább szállt. Magára maradt Koki. Hamarosan unatkozni kezdett. Ekkor jutott eszébe, hogy régen járt a Pákozdi Arborétumnál. – Emlékszem, hogy van ott egy kis tó. Hej, de sokszor jártam arra Kalánkával! Megnézem. - Így is tett. - Ó, milyen gyönyörű volt most is! - A tóban tőkés réce és bütykös hattyú úszkált. Körötte a réten tölgy és kőris nyújtott árnyékot. A fűben kökörcsin és nőszirom pompázott. Mikor kellőképpen megcsodálta, tovább repült. Vitorlázott a vadaspark fölött, a Dinnyési-fertő fölött, ahol egy kicsit megpihent a nádasban, majd hazafelé vette az irányt. Már alkonyodott. Az égbolt színaranyban tündökölt. A felhők tűzpirosak voltak, narancsvörösek, meg ibolyakékek, lubickoltak, úsztak a magasban. Egyszer csak lebukott a nap, sötét lett. Felkúszott az égre a sápadt képű hold és a tündöklő csillagok. Ekkor már Koki az igazak álmát aludta. No de, ne feledkezzünk meg a kis barátjáról, aki úgy döntött, hogy egyedül vág neki a nagyvilágnak.

        Kalánka boldog volt, hogy megismerheti az ismeretlent. Már réges rég elhagyta a nádast. A nyílt tó fölött repült. Lent hajók, vitorlások szelték a vizet. A part közelében vígan fürdőztek az emberek. Mindent megbámult, mindent megcsodált, hiszen minden új volt a számára. Szélcsendes időben, még a nap is ragyogott. Olyan volt, mint talán a napraforgó virág, csak aranyosabb, s oly melegen tűzött rá, hogy szinte megperzselte a tollát. Tágra nyílt szemekkel, hüledezve nézte, hogy kicsit arrébb a víz tetején, halak lebegnek mozdulatlanul. - No, itt mi történhetett? – tűnődött. Egy sirály épp mellette bukdácsolt az égen, szárnya lógott, fejét is épphogy tartotta, látszott rajta, hogy beteg. - Valami bajod van? Segíthetek? - De nem jött válasz felőle, s repült tovább nehézkesen. Kalánka még mindig a nyílt víz fölött szárnyalt, amikor észrevette, hogy kenyérdarabkákat kínálnak egy hattyú társának, az pedig elfogadja. - Ne edd meg! Beteg leszel! – kiáltotta oda, de hiába. Lehet, hogy nem is hallotta. Pár fiú kövekkel dobálta meg a hófehér, pompás hattyút, az meg ijedten rebbent el. Közben ő is odaért a partra. Amikor észrevették a különleges, fehér tollú, kanalas csőrű madarat, a gyerekek ujjongani kezdtek. Riadtan fordult vissza. Sebes szárnycsapásokkal haladt. A nádas szélén nem bírta tovább, leszállt megpihenni. A félelemtől még mindig reszketett a szárnya, a lába, s könnyek potyogtak a szeméből. Ekkor csörtetett arra egy vaddisznó. A gondolataiba mélyedt Kalánka nem vette észre, de talán nem is tudta, hogy veszély fenyegeti. Ám a tó tündére résen volt! Varázspálcájával a vadkan felé suhintott. - Hallod-e, jól vigyázz! – ne bántsd őt! Az állat rémülten hőkölt vissza. Miután Kalánka megpihent, tovább folytatta az útját. Estére megérkezett békés fészkéhez, az úszólápra.

Másnap virradóra felkereste barátját Kokit. A nap már magasan járt az égen, hétágra sütött. Vígan lubickoltak a halak: a kárász, a ponty, a csuka és a süllő. A felszínen sikló tekergőzött, kecskebéka kórus adott szerenádot az ott lakóknak. - Adjon, Isten! – köszöntötte Kalánka. - Adjon, Isten! – válaszolta barátja. Ezután mindent részletesen elmesélt. Koki döbbenten, csendben hallgatta. - Milyen jó, hogy itt nyugalomban, békességben élhetünk, mert megóv minket a tó tündére. – tűnődött Kalánka. - "Járt utat a járatlanért el ne hagyj"- felelte bölcsen Koki. - Milyen igazad van! – válaszolta Kalánka.- No, ne búsulj, van kedved meglátogatni a Dinnyési- fertőt? Arra jártam tegnap és nagyon szép hely, egy madárparadicsom. Ott nem fenyeget semmilyen veszély! Mit gondolsz? Na, gyere! - Hát jól van, nem bánom! Szívesen megyek! Úgy emlékszem, hogy régebben már jártunk ott. - Jól emlékszel! – Hirtelen, huss! felrepültek. Szálltak a levegőben, szálltak feljebb, mint a szél, mint a gondolat! Hipp-hopp, egyszer csak megérkeztek, leereszkedtek a nádasban. A nádas rejtekében csilingelt a csalogány, a kakukk is fújta, s aranyosan dalolt a barkóscinege. - Hej, istenem! – sóhajtották – milyen gyönyörű a hangjuk! - Sokáig hallgatták őket. A tavon, a ringó nád ölén önfeledten lubickoltak a vízi botpoloskák, szitakötőlárvák és még a csibor is. Egy barna rétihéja szállt el fölöttük, de a nádas most is menedéket nyújtott. Egy vidracsalád lakott a közelben. Éjszaka vadásztak. Most békésen pihent mindenki a vackában. Vagy nem? Mégsem? Nini! Az egyik kicsi épp Koki és Kalánka felé úszott, talán csak kíváncsiságból. Az ám! De a tó tündére résen volt! Varázspálcájával a kicsi vidra felé suhintott. - Hallod-e, jól vigyázz! Neked most pihenned kell, erőt gyűjteni, az éjszakai vadászathoz! – Eredj, menj! - A vidracsemete rémülten hőkölt vissza a családjához. - No – mondta Kalánka, ideje visszaindulni, mert alkonyodik. S valóban. Az égbolt aranyos színben tündökölt. A felhők szinte lángoltak, narancsvörösben izzottak, majd ibolyakékben lubickoltak, úsztak a magasban. Ám még mintha hallani vélték volna a fülemüle énekét. Mindenki, aki hallotta, lelkében megfiatalodott. Útközben leszálltak megpihenni, amikor szimatot fogott egy vörösbundás. Óvatosan, nesztelen lopakodott feljük. Mire észrevették a szürkületben, addigra a tó tündére varázspálcájával a róka felé suhintott. -          Hallod-e, jól vigyázz! – ne bántsd őket! -  A ravaszdi rémülten váltott irányt. Mire hazaértek, lebukott a nap, sötét lett. Felkúszott az égre a sápadt képű hold és a tündöklő csillagok. Mindketten édes álomba szenderültek. Békés álmukat a tó tündére vigyázta.

Koki és Kalánka a két jó barát pedig talán még ma is él, ha meg nem halt.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-01-23 15:09

Kedves Zsuzsa! Nagyon megörültem annak, hogy itt is rád találtam. Érdeklődéssel olvastam a mesédet. Talán ilyen jó tündérre az embereknek is szükségük lenne. Nagyon szép természetleírást Kedves Zsuzsa! Örülök, hogy itt is "ös

Gani Zsuzsa Gani Zsuzsa prémium tag

2024-01-23 15:16

Kedves Rita! Úgy örülök neked! De jó, hogy itt vagy! Örülök annak is, hogy szépnek találtad a mesémet. Igen, valóban elkélne egy "ilyen jó tündér". Szeretettel: Zsuzsa

Tóth Lászlóné Rita

2024-01-23 19:15

Kedves Zsuzsa! Az öröm kölcsönös. Szeretettel: Rita



Sütibeállítások