Barion Pixel

Csak álom volt?

Mesélő: Gani Zsuzsa

 

 

A közeli erdőben jártam. Nagyon szép őszi délután volt. Sütött a nap, csillogtak az aranyló levelek, de a bordó és a narancsos-sárgás is gyönyörű volt, úgy, hogy nem bírtam betelni a látvánnyal. Kis kosaramba kincseket gyűjtöttem. Ekkor egy meseszép, kobaltkék színű lepke röppent el előttem. Aztán egy őzike is feltűnt a közelben. Hirtelen futni kezdett, hogy megfogja, és megcsodálja. Azonban hiába ugrabugrált nem sikerült neki, mert a szépséges lepke elrepült. De, mire egyet pislogott, már ott ült a farkincáján:

- Kedves őzike, miért akartál megfogni?

- Mert gyönyörködni szerettem volna benned. Olyan szép vagy!

- Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, hogy ezt mondod!

- Köszönöm szépen kedves szavaid!

- Akkor veled maradok egy picit. - Így is történt. Hirtelen egy megkapó szépségű gyurgyalag közelített feléjük. Ijedten röppent el a szép lepke. Szerencséje volt, mert még időben sikerült kereket oldania a színpompás méhészmadár elől.

- Huhh, ez meleg helyzet volt! - Közben sietős léptekkel közelgett az este. Már lefekvéshez készülődött a nap, amikor egy szürkés-barna aranysakál jött lóhalálában:

- Bújtass el, kérlek! Amikor üldöztem a vörös rókát észrevett a szürke farkas és el akart kapni. Alig bírtam elmenekülni. Kérlek, segíts!

- Kedves aranysakál, jó segítek! Bújj ide a boglyába!

- Rendben van, köszönöm szépen!

- Szívesen! – Abban a szempillantásban odaért az ordas farkas.

- Szervusz, őzbak! Nem láttad a toportyánt errefelé?

- Szervusz! Nem láttam, erre nem jött!

- Biztosan nem?

- Biztosan nem!

- Jó, rendben! Akkor tovább megyek.

- Tégy úgy!

- Viszontlátásra!

- Viszontlátásra! – Ekkor előbújt az aranysakál. Köszönöm, hogy segítettél! – Hm… nagyon éhes vagyok, ezért most téged eszlek meg! - Ha ló nincs, szamár is jó! - gondolta és már nyalta is körbe a szája szélét. Nagyon megijedt az őzike, reszketett, mint a nyárfalevél, de azért erőt vett magán és bátran mondta:

- Ez a hála, azért amiért segítettem? Ez a köszönet? - Elszégyellte magát a toportyán. Leszegett fejjel, füllel kért bocsánatot.

- Semmi baj, de máskor ne tégy ilyet! Ez nem volt szép tőled!

- Bocsánatot kérek még egyszer, ne haragudj !

- Nem esett jól amit mondtál, de nem haragszom!

- Akkor jó! Most tovább megyek.

- Tégy úgy!

- Viszontlátásra!

- Viszontlátásra! – Még egy ideig ott álldogált az őzike a folyton-folyvást duzzadó avaron, hisz egyre több és egyre színesebb levelek hulltak le a fákról. Volt olyan fa, amelyik már szinte teljesen kopasz volt, és volt olyan is, amelyikről még alig hullt a levél. A bak elindult a sűrűbe. Hipp-hopp, egy pillanat múlva már nyoma sem volt neki. Egyedül maradtam a tisztáson. Sietek haza, hogy mire teljesen besötétedik, már otthon legyek. Nagyon félek a sötétben. Főleg egyedül. Még jó hogy innen pár lépés a házunk. - Ekkor hirtelen ott termett egy forgószél. Váratlanul felkapta a kis kunyhót. Megforgatta a levegőben, felültette az egyik szürke fellegre és vitte-vitte.

- Állj meg! Állj meg! - kiabálta, de az meg se hallotta. Ő meg szedte a lábát, futott utána, amilyen gyorsan csak bírt, de sajnos egyre inkább lemaradt. Fáradtan, elcsigázottan ült le egy korhadt farönkre. Akkor csörtetett el előtte egy vaddisznócsorda.

- Szervusztok! Nem láttátok a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél? Ott lakom.

- Szervusz! Nem láttuk! – röfögték szinte egyszerre és tovább masíroztak. Szinte a semmiből szökkent, nem is inkább szállt el előtte egy szarvas.

- Szervusz! Nem láttad a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél?

- Szervusz! Nem láttam!

- Merre mész?

- Arra! - mutatott abba az irányba, amerre a szél fújta a szeretett otthonát.

- Elvinnél egy darabon?

- Persze! Ülj fel a hátamra és kapaszkodj meg jól, mert gyorsan megyünk!

- Rendben, úgy lesz! – Valóban így is történt. A szarvas hátán ülve nagyon hamar utolérték a forgószelet, aki épp akkor szelídült báránnyá, s tette le a kis kunyhót.

- Nézd, ott van a kalyibám!

- Köszönöm, hogy elhoztál!

- Nagyon szívesen!

- Viszontlátásra!

- Viszontlátásra! – Hipp-hopp, és a szarvas eltűnt a koromsötét éjszakába.  

Édesanya bejött a szobámba, óvatosan elhúzta a sötétítő függönyt, megcirógatott és felébredtem. Reggel volt. Ott feküdtem az otthonomban a saját pihe-puha ágyamban.

- Csak álom volt? – tettem fel a kérdést magamnak.

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások